Napirendre került, ismét, nagyon ideje volt, Romániának a határátlépés formaságait kiküszöbölő schengeni öve­zethez való tartozásának a kérdése. Szóltak róla az Európai Parlament plénumában, a szónok Rareș Bogdan liberális párti román EP-képviselő rendesen belelendült, elkapta a forgószél. Megfenyegette Nyugatot egy élelmiszerválság kiváltásával, ha Románia belépési kérését, 11 éves vára­ko­zás után megint elutasítják. Tette ezt akkor, amikor van olyan Románia belépéséről szavazó nyugati ország, Schengen-tag, ahol a románokat nem tekintik igazi európaiaknak. Az így gondolkodó politikust a fenyegetés biztosan nem fog­ja jobb belátásra bírni. Rareș Bogdan fenyegetőzik. Akkor pedig: nem jó politikus. Korábbi újságíróként igen­csak tudhatná, ha azt szeretnéd, hogy megértsenek, nem fenyegetőzöl.
Ez beszédének a kezdete volt, a folytatásban azt kívánta lehengerlően bizonyítani, hogy a románok Európa nagy nemzeteinél európaibbak. Talán: meg akarta mutatni a hallgatóságnak, hogy egy olyan dicső, sikeres népet, mint a román, igazi méltatlanság Európa küszöbén várakoztatni. És ezt mondta: „Nem kevésbé vagyunk európaiak, mint bárki… Most ötszáz éve egy román, első európaiként, le­győzte és megállította Konstantinápoly legyőzőjét, II. Mehmed szultánt. Iancu de Hunedoaranak hívták, és napjainkban is, nap mint nap déli 12-kor a tiszteletére megkondulnak a harangok.”
Hát ez vastag. Van itt hazugság, csúsztatás – meg tudatlanság is.
Arra rájövünk, bár a nagy szónok lányos zavarában nem említette, hogy a nándorfehérvári ütközetről van szó, amikor 1456. július 4-21. között a török szultán hadai támadták a mai Belgrádot, akkori nevén Nándorfehérvárt. Mekkora sereggel? Százezres nagyságrendűnek mondják, nincs pontos adat. A várat a támadóknál jóval kevesebben védték: Szilágyi Mihály vezetésével párezernyi magyar és szerb keresztény katona, akikhez csatlakozott Hunyadi János (saját pénzen verbuvált!) 12 ezer főnyi katonájával, és mellettük harcolt még Kapisztrán Jánosnak a Hunya­dié­nál nagyobb serege. Hunyadi előbb a Zimonynál horgony­zó 200 török hajót szórta szét, így jutott be a várba. Visszaverte a törökök vár elleni rohamát, majd kitörést rendelt el, és a török hadat Mehmed szeme láttára kergette szanaszéjjel, a táborukat elfoglalta.
Ez a hiteles történet, ez történt. Aki nem hiszi, nézzen utána magyar, német vagy angol szakmunkákban. Az igaz­ság fontos, mert a következő kérdés provokáló, tudatosan az: hol voltak az 1456-os ütközetnél a románok? Sehol! Sem a keresztesek között, sem a várvédők között, sem Hunyadi seregében.
Maga Hunyadi János lett volna román? Román származásáról írnak történészek és sok kérdés tisztázatlan. De sem akkor, sem napjainkban nem egyedül a származás döntötte/dönti el, hogy kinek mi a nemzeti hovatartozása. A latin natio (natus = született) szó a középkorban is közös szár­mazást jelentett, de másként, mint ma. A mai nemzetfogalom a 19. század elején kezdett kialakulni. A nacionalizmus a francia forradalom idején jelent meg, világnézetként, eszmeként segített a közös múlt, az azonos nyelv, a származás és kultúra felismerésében, ehhez társultak még az egyéni és közösségi szabadságjogok. És megszülettek a modern polgári nemzetek.
Meglehet, ha napjainkban élt volna, akkor Hunyadi Ma­gyarország kormányzójaként is fontosnak tekintette volna román származását, de 500 éve nem így volt. A mai ér­telmezések visszavetítését annyi évszázadra prezentizmusnak nevezik, hibás és értelmetlen, ellentétes a világban je­len lévő változással, haladással. Román az, aki nyelvé­ben, kultúrájában román, illetve román közösséget/ügyet szolgál. Hunyadi János nem tartozik ezek közé.
Amit román politikusok vagy történészek (?) mondanak Hunyadiról, annak okát tudjuk: az átvétellel, de írhatnék lo­pást is, saját nemzetüket kívánják építeni, történelmi érdemeiket gazdagítani. Kérdem, Eugen de Savoya, korának legnagyobb hadvezére francia, avagy osztrák? A Prinz Eugen név, ahogyan mindenütt ismert, semmiképpen nem francia… Aláírása: Eugenio von Savoy, német írásmóddal. Pedig szülei franciák voltak.
És a harangozásról. Sokan tudják úgy, hogy a Hunyadi-siker emlékére szólalnak meg ma is minden délben a harangok. Az igazság: Kallixtusz pápa a török veszély láttán, égi segítségért fohászkodva, három héttel a nándorfehérvári ütközet előtt elrendelte, hogy a kereszténység valamennyi templomában a szokásos reggeli és esti harangszó között délben háromszor kongassák meg a harangokat. Mivel Hunyadi legyőzte a törököket, a harangszó valóban a dia­dalra is emlékeztet – mindmáig.