Az átlagpolgár számára a politikai homályból került a román kormány élére pár hónapja Nicolae Ciucă tábornok. A Nemzeti Liberális Pártban nem volt semmilyen szerepe, amikor odaültették a kor­mányfői bársonyszékbe, Iohannis államfő állítólagos szimpátiája vitte előre. Bár so­káig hallgatott, vagyis napi kormányzati kérdéseken túl nem „üzengetett”, nem törekedett (média)sikerre, ma már látjuk – ez időleges volt. Mert, aho­gyan az mifelénk lenni szo­kott, aki tisztséghez jut, annak meg­jön a hangja is, mi több, kezd vé­le­ménye lenni. Úgy tűnik, hogy eddigi visszafogottságának vége lesz, a párt­ve­zéri szerephez Ciucă szükségesnek ítéli politikai üzenetek megfogalmazását.
Magyarként mit mondhatnánk arról, ahogyan a pártvezér-kormányfő minap Nagyváradon az országos és a helyi köz­vé­lemény elé lépett? Sokan olvashatták, a kormányfő úgy fogalmazott: románok, magyarok és más nemzetiségű lakosok is éljenezve fogadták a 103 évvel ezelőtt, 1919. április 20-án Nagyváradra bevo­nu­ló román hadsereget. A román katonák valójában felszabadították Nagyváradot a „bolsevik uralom alól”. „Most 103 éve, április 20-án, húsvét ünnepén (nocsak: akkor is éppen román húsvét volt?!) a román seregek bevonultak Nagyváradra az őket váró románok, magyarok és más nemzetiségek éljenzése közepette, hogy megvédjék a lakosságot, és felszabadítsák a zsarnokság alól” – idézte a kormányfőt az Agerpres. Nicolae Ciucă szerint a vá­ros a Román Királyság „védelme” alá ke­rült, és a hatalomátvétel „békésen” tör­tént, anélkül, hogy leváltották volna a korábbi magyar adminisztráció tisztviselőit.
A nagyváradi román bevonulás 103. évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepség… Érthető, ugye: a 103 az kerek évforduló, amikor politikai kötelesség a vonatkozó témában véleményt nyilvánítani, üzenni… És a kormányfő fellépett a munkatársai által ácsolt rozoga politikai emelvényre közszerepelni… Alig pár százan hallgatták a téren. Hmmm…
A történelmi hűség nevében pár adat. 1919. február 28-án a párizsi békekonfe­rencián az Antant új demarkációs vonalat állapított meg, ameddig a román hadsereg előrenyomulhatott. Ez egybeesett a Szatmárnémeti-Nagyvárad-Arad vasútvonallal, ugyanakkor a román sereg nem kapott engedélyt a bevonulásra ezekbe a vá­ro­sokba. De megtette. A magyar hadseregnek 1919. március 23-án kellett meg­kez­denie a kivonulást a demilitarizált zónából. Fernand Vix francia alezredes közölte ezt Magyarországgal, március 20-án Károlyi Mihály kormánya az elfogadhatatlan feltételek miatt lemondott, más­nap Kun Béla és kommunista kormány­zata vette át a hatalmat. Április 18-án a román offenzíva első szakasza a magyar front áttörésével lezárult, 19-én a román csapatok megszállták Nagykárolyt, 20-án Nagyváradot és Nagyszalontát, tehát el­érték azt a vonalat, melyet az Antant meg­szabott nekik. A román hadsereg nem állt le, folytatta a harcot – teljes volt a zűr­zavar.
A Krónika Ciucă beszédéről szóló tu­dósításában arról ír: a bevonulás után a vá­ros román katonai irányítás alá került, Ștefan Holban tábornok vezetésével, aki másnap bejelentette, hogy a város Nagyromániához tartozik. Kiadták első intéz­kedéseiket: fegyverek begyűjtése, kijárási és gyülekezési tilalmat léptettek életbe, és bevezették a cenzúrát. 1919. április 24-én a városba érkezett dr. Aurel Lazăr, a nagyszebeni Erdélyi Kormányzó Tanács teljhatalmú megbízottja, aki bejelentette, hogy jövetele célja a román impérium berendezése. Intézkedéseinek következté­ben a város és a megye magyar tisztvi­se­lőinek – a munkahelyük elvesztése terhe alatt – esküt kellett tenni a román ki­rály­ságra.
A megszállt területen a polgári la­kos­ság elleni atrocitásokra került sor. Április 19-én a Bihar megyei Köröstarkányban a bevonuló román csapatok egy hirdetmény felolvasásának ürügyével összehívták a falu népét a főtérre, majd a közeli tel­keken elrejtett géppuskákból tü­zet nyitottak a fegyvertelen emberekre. Az öl­döklésnek 91 halálos áldozata volt, tizenhat évestől nyolcvanéves korig. A szomszédos Kis­nyégerfalván 17 magyart mészároltak le.
„A szabadság, demokrácia és béke jegyében a multietnikus és multikulturális Nagyvárad sorsát Ro­mániára bízta, és jelenleg az ország egyik legvirágzóbb vá­rosa” – mondta az állami hírügynökség szerint Ciucă Nagy­vára­don. Háború kel­lős közepén történt volna mindez… Ek­kora baromságot minisz­terelnök aligha mondott Romániában.
Ki ösztökélte szereplésre? Miért vette elő az etnikai kártyát! Miféle zavarodott­ság ez, miért gondolja azt, hogy új sze­repében összevissza beszélhet? Kérdések sora.
De van egy másik is. Mert bizonyos, hogy nincs igaza az RMDSZ szóvi­vő­jé­nek, amikor a Krónika megkeresésére azt mondta: „Száz év távlatából nézve már teljesen mindegy, hogy ki örvendett és ki nem az eseménynek. Ugyanakkor minden történelmi eseményt lehet többféleképpen értelmezni, ez a történészek dolga. Ne­künk ma az a fontos, hogy az erdélyi ma­gyar közösség otthon érezze magát a szü­lőföldjén, fejlődjön, gyarapodjon, biztonságban érezze magát.” – mondta Hegedüs Csilla.
És az igazság?! „Az igazat mondd, ne csak a valódit / a fényt, amelytől világlik agyunk, / hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.” Vajon ismeri a nyilatkozó József Attila örökérvényű sorait?