A színháznépszerűsítő programok egyike lehet kivinni a kőfalak közül a színházat, sőt elvinni a színházat más terekbe, a megszo­kott­nál egy kicsit másabb közönség elé. A helyi társulat mellett, vendégelőadások és vendég­elő­adók is előszeretettel lépnek fel a Bartók Béla Elméleti Líceum­ban. Legutóbb a bu­dapesti K.V. társu­lat és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szak­középiskola diák­jainak közös, 12 hét című előadását néz­het­ték meg a líceum diákjai.
Gyanítom, ez az előadás nemcsak azért volt érdekes a fiatal nézőknek, mert utolsó óráról ellóghattak, hanem pontosan azért, mert olyan kérdésekről szólt, amely feltehetően nemcsak a budapestieket, de a temesvári fiatalokat is fog­lalkoztatnak. Az előadásban különböző szi­tuá­ciókat mutatnak be, nagyjából feltárva az ösz­szes lehetséges helyzetet, amely egy fiatalkori terhességgel jár. Azt a 12 hetet, amennyi a fiatalok, és esetleg a szülők rendelkezésére áll, hogy eldöntsék, mit kezdjenek a magzattal. Az előadás nem tárgyalja ennek a filozófiai kér­déseit, nem akar választ adni arra a kérdésre, hogy gyilkosság vagy sem, veszélyes vagy sem az abortusz. Inkább felhívja a figyelmet azokra a problémákra, amelyek miatt ezek megtör­tén­hetnek. Bizonyos esetekben lehet a meg­gon­dolatlan szerelem, többször viszont az elfojtás, mivel a gyerekek nem mernek erről kérdezni, legtöbbször az iskola elzárkózik az ilyen típusú kérdések, és a felelős­ség­vállalás elől, és a szülő, mivel először szülő életében, nem nyitott kellőképpen a beszélgetésre. A tu­dat­lanság bűn? Ha nem is, óriási kö­vetkezményekkel jár, és a tanács­talan fiatalok néha optimisták és reményteljesek, őrülten szerelmesek és úgy döntenek gyereket vállalnak, máskor meggondolják magukat, van aki eltitkolja, és önmaga próbálja elvetetni a gyermeket, akkor is ha életét veszélyezteti. A barátok vi­szonyulása is helyzetenként változó, míg a fiúk szívatják egymást: „Apa leszel, te barom! – típusú mondatok­kal, a lányok bepánikolnak, vitat­koz­nak, ordítanak és közösen sírnak.
Aktuális problémákkal, valós élethely­zetekkel találkoztak a nézők. A rendező, Novák Eszter, pedig láthatóan nem szépítette a dol­go­kat. A színpadi szituációkban a problémák felszínre kerülnek, pontosan kicentizve a feszültségteremtés arányait, az odavágó szavak erősségét. Ezt olykor megtöri egy-egy moz­gásszínházi rész, ilyen amikor a fiúk párt választanak, vagy amikor az osztályközösség orgiába csap át. A minimális kelléket és dísz­letet felhasználó előadás még hétköz­napibbá teszi a nézők számára: a diákok normális sulis ruhában vannak, egy-két találó kelléken kívül, csak testüket, arcukat, hang­jukat használják a helyzetek megteremtésére.
Fontos kérdések ezek, és jó tapasztalat a fiatal közönség számára, hogy igenis a színház, az irodalom, a művészet foglalkozik velük, és azokkal a dolgokkal, amelyek érdeklik őket. Rólunk szól, számunkra. Ha kicsit mi is benne va­gyunk, akkor válik jelentésessé, szerethetővé a produkció.
Makkai Tamara Csilla