Az Irodalmi Műhely örömmel mutatja be Önöknek Temesvár legifjabb diákköltőjét, Stan Lilla Alízt, aki nem a lapunkban debütált, már megjelent, sőt díjat nyert versekkel jelentkezik. Mi csak megköszönjük, hogy a rendelkezésünkre bocsájtotta írásait, és további eredményes tanulói éveket, valamint sikeres költői pályát kívánunk. Íme, ifjú alkotónk bemutatkozó levele és három alkotása. Kérem, fogadják támogató megértéssel és biztató szeretettel ezeket a friss levegőjű fiatalos írásokat szerzőjükkel együtt:

Stan Lilla Aliz a nevem, és a Bartók Béla Elméleti Líceumban vagyok XI. osztályos diák. A Határon Túli Magyar Középis­ko­lások Olvasótáborában írtam meg az első versemet 2019. nyarán, és ott jöttem rá, hogy érdekel mások véleménye arról, amit az én szemszögemből mutatok be, és szeretem hallani azt a változatot, amely az ő fejükben születik meg a versemet értelmezve. Eleinte, a fiatalok között legelterjettebb közösségi portálon, az Instagramon osztottam meg rövid írásaimat, melyeket csak digitális formában jegyzek le.
A Forradalmi szonettjáték című ciklus volt az első olyan alkotásom, melyet pályázatra írtam, pontosabban az Integratio Ala­pítvány által meghirdetett Temesvár ‘89 diákszemmel projektre. Ezt a szonettciklust beküldtem az Irodalmi Rádió alkotó műhely Így születik a vers pályázatára, amely bekerült az általuk publikálásra kerülő, Így születik a vers 2020 című antológiába. A hivatalos eredményhirdetésen közlik majd a helyezéseket.
Az özvegy… című képversem 12. helyezést ért el a Debreceni Nagyerdőért Egyesület által meghirdetett ,,Az erdő álma” természetvédelmi- irodalmi, vers- próza és meseíró pályázatán.

Forradalmi szonettjáték

1.
Zöldre váltott a lámpa.
Átfutottam a zebrát átkozva,
mert kopott volt, s feladta
a harcot. A kedvemet szaggatta.
Valami istentelen pogányok
ellen küldtek a parkok
mélyére. Izzott, forrott a vágy.
Tudtam előbújhat az a találmány –
a „hazátlan” magyar is lehet
katona. Hiába, ez az ország etet,
mint szerencsétlen, „bozgor”-t –
éreztem, hogy a Sors lehetőséget horgolt.

Ringatott a látomás hátán,
mint Csendes- s Atlanti-óceán.

2.
Másként jártam én ott
a téren dideregve, holott,
16 fokos utcák ömlöttek a placcba,
belekergetve engem az utcaharcba.
Jelet kaptam. Azt mondták
verjem össze, majd elhordták.
Véresre vertem azt a sapkás
férfit. Vergődtem, mert nem volt más,
mint egy szivárgó vértócsa alattam.
Én nem ütök embert, tiltakoztam.
Már késő volt, rángatták, elvitték…
Vajon a családja látja-e még?

Azt hittem, megőrültem,
a macskakövön hevertem –
összeverten.
3.
Tömegmészárlás a városban.
Sírva aludtam el a pokolban.
Talán álom volt az álomban?
„Lőjetek bele a tömegbe!” –
Mint a mennydörgést hallom a fejemben.
Az emberek zokogva üvöltik:
„SZABADSÁG!” Nem adhatjuk meg Nekik?
Vagy inkább NEKÜNK? Nem adhatják
Meg nekünk a kommunisták?
Mindegy is, hajnalodott, a fény lopakodott,
már láttam a szemem előtt a halottakat ott.
Mellettem egy román, a tetőn egy másik…

Egy könnycsepp a poros államon –
több is gyorsan folyik, mászik – arcom ázik.

4.
Megöltem. Szíven lőttem. Összecsuklott.
És én megszédültem. Misi mellém ugrott.
,,Nem bírom ezt tovább!”- üvöltötte még,
s a szemem előtt a szürke, csalódott ég
zokogni kezdett. Lemosta kövekről a vért.
Reméltem, az Isten egyszer megért.
Átálltunk. Még aznap átálltunk.
Majd tudjuk „ki”, „kit” – szitává lőtték,
most pedig mi zokogtunk.
A katonákat az öreg nénik csak etették,
karácsonyunkat széppé tették.
Ám a gyász fátylai az országot ellepték –

Szülők, ártatlan emberek –
ha a gyermek otthon halt meg – szenvedve

5.
2020. tavasza. Telnek a napok,
16 éves fejemmel pedig azon agyalok,
az ember, hogy lehet ilyen önző?
Ki vagy te, hogy csak úgy veszélyeztesd
a másik életét? Nem vagy te különb(öző).
Ha mások nem, te miért nem tartod be? Ne keresd
a bajt! Ezért fellázadnék, igen, mert
mindenkinek joga van a biztonsághoz.
S lehet ott Wuhanban pont ezért hevert
az a férfi az utcán, közel a halálhoz.
Kimennék, és tüntetnék, azok ellen, akik
csak saját magukra gondolnak – s Márai szava hallatszik:

„A világ: csapda. Nincsen menekülés.”
Pont, mint 30 éve: saját érdek, s
úr az önzőség.

özvegy…

állok.
te már nem állsz
ő sem áll itt
valahol messze
ott egyedül

mi nem állunk.
mert csak én állok
itt egyedül
már nem is erdőben
puszta temetőben
láncfűrész.
gyilkold meg Földed, ember!
lassan
de biztosan
írtsd
veszítsd
majd temesd

értelmezés.
,,Terítve a Föld: lakni tessék”
vagy
,,Terítve a Föld, lakni tessék:
Éljünk dögig e nagy tivornyán”

én.
én a fenyő
voltam mennydörgő
ördöngő
ám most
halandó
sírásó
égbe magasló

Volt

Különben is a gangon,
A kertben, a teraszon,
Hidegjárta régi hangfoszlányok,
Csapzott istenkáromlások
Úsznak a függőágyak alatt,
X és 0-t lehelve az ablaküvegre,
A kint felejett, megöregedett
kávéscsészére.

A sarokülőn talán még az
a barna, bolyhos pléd,
Az improvizált kellék,
Még mindig ott vár?
Hangtalanul a kopár
Meggyfa tövében,
A régi énünk Édenében…

2020. november