Hosszú évtizedekre nyúlik vissza a végvári közösség kezdeményezése, hogy minden évben szenteljenek egy napot az idős emberek, szü­lők, nagyszülők megünneplésére. Ez már azért sem ma­radhat el, mivel az ősz közeledtével maguk a szépkorúak érdeklődnek a rendezvény iránt, amelyen találkozhatnak régi társaikkal, falubeli ismerőseikkel, azok is, akiket a sors más tájakra sodort az évek fo­lya­mán, felidézhetik emlékei­ket, de elmondhatják egy­más­- nak azt is, hogy milyen körülmények között töltik időskori éveiket, eldicsekedhetnek uno­­káikkal, legtöbben már dédunokáikkal is. Így történt ez idén is, mondta el az ünnepség alkalmával Bódis Ferenc esperes-lelkipásztor, a találkozó szervezője, aki Gáll Zoltán lugosi lelkésszel közösen szolgálva, a szépkorúak ünneplésnek emelkedett hangulatot kölcsönző istentisztelet után együtt ünnepelt velünk, velem alulírottal is, ugyanis végváriként és koromnál fogva, az ünnepeltek sorában lehettem.
Azt mondhatom, hogy, annyira megszokottá vált ez a szép hagyomány, hogy már szinte önmagától is működne, sokan előre jelzik, hogy szeretnének részt venni a találkozón, s amikor felkeresi őket a megbízott presbiter, felkínálják az adományt is, amivel szeretnének hozzájárulni a találkozó lebonyolításához. Nem ütközik akadályba a szer­vezés, az elszármazottak is idejében visszajeleznek, így a találkozó dátuma előtt két héttel már tisztán láthatjuk, hogy hányan óhajtanak eljön­ni. A gond inkább az, hogy fogy a közösség, átlag 20 személy távozik közülünk évente, de az elmúlt évben 27 vagy 28 temetésünk volt. Utánpótlás pedig nincs, a fiatalok közül sokan külföldön keresik a megélhetésüket.
Gondolom, hogy van egy csapat, amely a szervezést lebonyolítja.
Ez úgy szokott történni, hogy először a presbitériumban megbeszéljük a találkozóval kapcsolatos teendőket, ezt követően meghirdetjük, és aki akar, csatlakozik a szervezőkhöz. Sajnos a gyülekezet azt látta az elmúlt három évben, hogy van egy presbitérium, amelynek egyes tagjai jelen vannak az istentiszteleteken, mások nem, ezért történt, hogy a háromévenkénti presbiteri választás során most kimaradtak azok, akik nem vállalják az egyházi munkát. Ez egy bizonyos fokú fe­szültéget okozott, de nem végleges döntés, hiszen három­- ­évenként meg lehet mutatni, hogy ki veszi komolyan ezt a tisztséget. Munkatársakra van szükség, hiszen komoly mun­kát igényelt a szórványkollé­giumnak az építése, és számos más egyházi tevé­kenység. A magyar közösség megma­ra­dása fontos dolog, ezért ha leülünk megbeszélni a feszültségek okát, és ha sikerül közös nevezőre jutni, ­ak­kor nem egy megosztott kö­zösséggel nézünk elébe a következő választásoknak, ha­nem remény­ség- gel tudunk egymás mellett kiállni.
Csáki Károly polgármester köszöntőjében az idős emberek iránti tiszteletet hang­- súlyozva köszönte meg mindazt, amit tőlük kaptak a mai fiatalabb korosztályok. Az ő példájukat követve hív­ta fel a figyelmet arra, hogy a múlt hibáiból tanulva, a megosztottságot elő­idéző ma­gatartás he­lyett igye­kez­ni kell elke­rülni mindazt, ami a különben is fogyó közösséget tovább gyéríti.
A találkozó egyik ünnepélyes mozzanata volt a kerek évfordulósok köszöntése. Kele Zoltán fáradhatatlan muzsikálásának kíséreté­vel a születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat ünneplőket egy-egy szál virággal köszöntötték. A találkozó legidősebb résztvevője a 88 éves Fehér Boris néni, korát meghazudtoló frissességgel beszélt életéről.

Itt születtem, és itt éltem le eddigi 88 évemet, hál’ Istennek egészségben. Pedig nem volt könnyű a mi nemzedékünknek az élete: a háborús években voltunk gyerekek, mi­re vége lett a háborúnak, kijártam a hét osztályt. Nagyon jó tanítóink voltak, Kádár Károly és Korsós Péter. Sajnos, az ifjú éveimben a tanyákon cselédeskedtem, mert szegények voltunk, a hét testvérem között én voltam a legkisebb, ma már csak én élek közülük. A háború után sem volt köny­nyű az élet, de fiatalok voltunk. 1950-ben mentem férj­- hez Fehér Imréhez, aki citerázott bálokon, murikon, ő előbb a kollektívban dolgozott, azután szerencsére az állami gabonatárolóhoz, a “Bázához” ke­rült, így lett nyugdíja öregségére, 58 évig éltünk együtt, de tizenegy éve özvegy vagyok. Nem panaszkodom, mert jó, szerető családom van, egy fiam, három unokám és öt dédunokám van, és hála a jó Istennek, nem vagyok beteg, minden vasárnap templomba megyek, egyik unokámmal la­kom együtt, de a másik kettő is itt lakik a közelemben. A déd­unokáim iskolába, líceumba, egyetemre járnak Temesváron. Én mindig eljövök az idősek találkozójára, csak abban az évben nem voltam, amikor az uram meghalt. Jó így talál­kozni, újra megismerjük az el­felejtett arcokat, elbeszélge­- tünk.
A találkozón büszkeséggel töltötte el az ünnepelteket, a néptánctáncegyüttes fellépése, amelynek keretében, a nagy sikernek örvendő széki táncukkal örvendeztették meg a kedves szülőket, nagyszülőket.

Végül nem kerülhetem el, hogy – Végvár szülötteként, s mint szépkorú társaimnak historikusa – Ujj Mária, a helyi események fáradhatatlan rögzítőjének kezdeményezésére, a község emblematikus református templomának berámázott fényképével kedvesked­- tek, amiért ezúton is hálámat és köszönetemet tolmácsolom.

2018. október 2l-én a szép­korúak találkozója egyházi rendezvény résztvevői a végvári kultúrotthon termében: Ebben az évben töltötték a 70. életévüket: özv. Kiss Sára, özv. Tiba Sára, özv. Varga Julianna, Ciobanu Erzsébet, Molnár Árpád, Ciurescu Aurel végvári lakosok, Szomorú Klára, aki csak a templomi ünnepségen tudott részt venni egészségi állapota miatt, idegenből pedig a következők: cs. Nagy József, Eszteró Ilona, m. Kiss Antal, Negru József (Temesvár), Rózsáné Németh Ilona (Mos­nica), b. Tóth Erzsébet (Resicabánya), Takács Mária (Konstanca), György Mihály (Magyarország), Graur János (Temesvár). Az ünnepeltek élettársai: Ciobanu Marin, Ciurescu Gizella, cs Nagy Rita, Eszteró László, m. Kiss Antalné, Szőgyényi Mária, Takács Mária férje és fia, György Gabriella, valamint idegenből érkezett vendégeink: Kele László és Borbála, Korsós Albert és neje, Benkő József és Borbála, Agócs Erzsébet, Max Rozália, Oláh Sára, Farkas Julianna, Hegyesi Zsuzsan­na, özv. Bakos Eszter, Tályai Ilona, Tályai Lajos és neje, Tályai Károly, Takács István, Özv. Barna Julianna (Lugos), valamint a végváriak: Czina Margit, özv. Tóth Mária, cs Nagy Gizella, Tóth Károlyné Borbála, Baricsa Sára, özv. Pataki Lídia, özv. Facsar Mária, Teleki Gábor, Teleki Gizella, Enyedi Mária, özv. Nádasdi Mária, Nádasdi Sándor, Nádasdi Julianna, Horváth Mária, Kele Julianna, Szalai Károly, Szalai Teréz, Tóth József, Tóth Rozália, özv. Bíró Rozália, özv. Antal Katalin, özv. Oláh Erzsébet, özv. Hencz András, Tamássy Jenő, Tamássy Éva, Csáki József, Csáki Mária, Csáki Károly polgármester, özv. Pataki Erzsébet, Szép Erzsébet, özv. Szabó András, özv. Pataki Eszter, özv. Tóth Julianna, özv. g Szabó Piroska, özv. Prónai Mária, özv. Boros Ilona, özv. Virág Mária, özv. Tábori Erika, özv. Ujj Mária, özv. Mátyás Ilona, Hegyesi Doi­na, özv. Fehér Borbála, özv. Vicze Zsuzsan­na, özv. Kele Klára, özv. Kele Erzsébet, Palicsák Andrea, özv. Balogh Éva, Valkay-Németh György, sz. Tóth Mihály, sz Tóth Mária, özv. Oláh Má­ria, Balog Károly, Balog Sá­ra, özv. Szalai Erzsébet, özv. Fonáth Mária, Szabó Péter. Még jelen voltak: Kele Zoltán zenész, Tóth Rozália, Szarvas Erzsébet, Pastean Erika, a végvári Recefice tánccsoport oktatói és a táncosok, nt. Gáll Zoltán lugosi lelkipásztor, nt. Bódis Ferenc esperes, Bódis Dóra, Bódis Abigél és Efraim, Lehőcz László temesvári rádiós-riporter, özv. Palicsák Rozália és Palicsák Károlyné Rozália szakácsnők.

…akik a fényképezéshez felsorakoztak, sajnos néhányan lemaradtak