SEJ, A MI LOBOGÓNKAT
Sej, a mi lobogónkat fényes szelek fújják – fújták a hazai kommunizmus hajnalán.
A lobogót ma is fújják. Megfújják.
Ez történt a kereskedelmi flotta lobogójával, miután a flottát már jóval azelőtt megfújták. A szállításügyi minisztérium egyik alkalmazottja eladta egy ciprusi cégnek a kereskedelmi flotta trikolórját úgy, hogy bizonyos öszszeg ellenében bárki kitűzheti a bárkájára.
A dolog azért veszélyes, mert az ezért járó gerslit a ciprusi cég inkasszálja, de a felelősség mégis a hazáé, amelynek a lobogóját a vásárló megvette.
Ha például valamely tengerészeti vétségért megbüntetnek egy hajót, és annak a tulajdonosa képtelen fizetni, a cechet az az ország kénytelen állni, amelynek a lobogója alatt a bárka hajózott.
Nem tudom kapkodják-e a román kereskedelmi flotta lobogóját, de ebből akár nemzetközi konfliktus is származhat. Ha például terroristák veszik meg, és nekitámadnak egy amerikai repülőgép-anyahajónak. Nagy kárt ugyan aligha okozhatnak, és az sem valószínű, hogy Amerika hadat üzenne ezért Romániának, de elméletileg fennállhat ennek a veszélye. És azzal hiába érvelne a román fél, hogy már nincs is kereskedelmi flottája.
Elnök urunk, a tengerész azt nyilatkozta, hogy ha majd otthagyja a politika zavaros vizeit, tengerre száll. De vajon milyen lobogó alatt fog hajózni?
A román történelemből amúgy hiányoznak a tengeri csaták. Ilyen értelemben, luxus hadiflottát tartani. Öreg barátom, a Grün bácsi még ifjúkorából tudja, hogy baj van a flottával. Amikor sorozásra került, annak idején, megkérdezték tőle, milyen fegyvernemnél szeretne szolgálni. „Tengerész akarok lenni” – válaszolta az akkor még délceg Grün bácsi. Erre megkérdezték, úszni tud-e? Mire az ifjú Grün csalódottan megjegyezte: „Tudtam, hajó az nincs.”
De ha van, akkor sem egyszerű a dolog. Romániának van egy tengeralattjárója, de az nem hasítja a Fekete-tenger vizét, sem a felszínen, sem a felszín alatt, mert genaráljavításra szorul, viszont az alkatrészekre nincs pénz, ezért a búvárnaszád ki van kötve a kikötőben. Az egykori béketáborban még van egy ország, amelynek egyetlen tengeralattjárója van, ez Albánia. Ezt úgy szerezték, hogy amikor Albánia összerúgta a port a nagy Szovjetúnióval, a nagy Szovjetűnió tíz tengeralattjárója el akarta húzni a csíkot Albániából, összetűzésre került sor a kikötőben, és az albánok egy tengeralattjárót megszálltak. Több emberük nem volt, ennyire tellett, így a többi kilenc szovjet tengeralattjáró sikeresen távozott a Gibraltári-szoroson keresztül. Azóta se tudni, mire használják, ha egyáltalán használják azt a búvárnaszádot, vagy az is revízióra szorul, amihez az albánoknak bizonyára pont annyira nincs pénzük, mint a hazai hadiflottának.
A székelyekenek nincs tengerük, csak tengerszemük, így aztán flottájuk sincsen és tengeri lobogójuk sincs. Zászlójuk viszont lenne, ha hagynák. Azon a zászlón a kék nem a tengert jelképezi, hanem az eget, amely nem mindig olyan kék, mint a lobogón. Például most is felhők gyülekeznek a székely égen. És aggódhatnak azért, nehogy eladják a fejük felől az eget, most a regionalizálással.
Temesvárnak is van lobogója, vagy legalább is kellene, hogy legyen, ha már címere van. Hamarosan azonban nem lesz hova kitűzni, mert a történelmi központja Temesvárnak cigánykézre került.
A volt polgármester, akinek a polgármesterkedése idején a dolog megtörtént, jóelőre tudhatta, hogy ez így lesz. Ezért is dugta el Temesvár modern városközpontjának a megtervezőjét és megvalósítóját a Dózsa-park leghátsóbb zugába. Az új gazdák szorgalmasan tákolják át a saját képükre és ízlésükre Temesvár műemlék-épületeit. Még egy kis idő, és a világ azon csodálkozhat majd, hogy milyen cigányos ízlése volt Székely Lászlónak.