Eszed, nem eszed, nem kapsz mást! A határozott figyelmez­te­tés hallatán az unoka tudta, hogy ez ellen nincs apelláta. A kapormártás is étel, és különösen fi­nom ilyenkor, amikor még zsenge, friss, illatos, ott kelleti magát a kertben, csak le kell hajolni ér­te. A nyári kovászos uborka meg egyenesen elképzelhetetlen ka­por nélkül. A vitamindús salátáknak előjoguk van mostanában, ötlet, fantázia kérdése, hogy mi kerül a salátástálra.
– Szabály nincs, azt süt, azt főz, azt teszi asztalra minden klub­tagunk, amit hoz.
Ez volt Béres Margit javaslata a múlt szombatra, és a nyugdíjasklub tagjai tudták, hogy a ré­gebben is mindig bevált házi ver­senyre van kilátás: ki jobbat, ki szebbet! Csak azzal nem számolt az elnök asszony, hogy a pünkösdi csíksomlyói búcsú az időseb­beket is elszólítja a városból, te­hát léket kap a nyugdíjasklub programja. Hogy mégis kelle­mes, családias volt a hangulat, az a jelenlévőknek köszönhető. A sa­látástálak jó ízlésről, háziasszonyi hozzáértésről tanúskodtak, csakhamar ki is ürültek, a fi­nom porhanyós lekváros kifliből meg a sós süteményből mutatóba sem maradt, ezért jó érzéssel nyug­tázhatta sikerét Olasz Ilona meg Golban Magda. És szinte észrevétlenül vált konyhavalla­tóvá a beszélgetés, közeli és tá­voli vidékek, ismert és ismeret­len szokások találkozásává. A bán­sági és székelyföldi magyar ízek eljutottak a román, az oszt­rák, a német konyhákba, mert a temesvári Szűcs Ilona, a Hargita megyei Olasz Ilona, a gátaljai Rácz Golban Magda gyermekei, unokái megtanulták, hogy az édesanyjuk, a nagyanyjuk főztje semmihez sem mérhető.
– Nálunk, Gatajon, a magyar konyháknak megvolt a hagyo­mányos étke: ilyenkor az új­krump­li, zöldborsó meg a rántott csirke járta, húsvétkor bárány, karácsonykor kövér liba, újévkor pulyka került az ünnepi asztalra. Az én román férjemnek is csak az ízlik a legjobban, amit én sütök-főzök – állítja Magda, a feleség.
Az Ausztriában élő gyerme­kei örömére náluk tartózkodó Szűcs Ilonának teljesen átenge­dik a konyhát, az unokák pedig kér­kednek is a barátaiknak azzal, hogy mi mindent tud sütni-főzni a nagyi.
Olasz Ilona, aki tízgyermekes családban született, a Székelyud­varhelyhez közeli Máré faluban némi nosztalgiával emlékezik: – Tíz hektár föld, több hektárnyi erdő, ötven juh, tizenötliteres fa­zékban főzött leves, hetente nyolc kenyér dagasztása, sütése a házi kemencében, madaré a kenyér­tészta vakarékból, frissen fejt ha­bos tej a sétárból, havonta két bá­rány a konyhára, pityókatokány, hagymatokánylé, cérnával felszeletelt puliszka, sajt, or­da, ötven liter szilvakatyu főtt az üstben, és kitartott az újig a ko­rondi edényekben…
Nem csoda, hogy a sok fi­nom­ság hallatán összefut a nyál az ember szájában – mondja Manyi, és elégedetten mosolyog. Mert a kevés résztvevőnek is si­ke­rült úgy megidézni, megteríte­ni az emlékek asztalát, ahogy ott­hon volt szokás. Tartsa meg az Isten a szokásukat. S. E.