06 Mar 2014
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Két új könyv a Szórvány Alapítvány gondozásában
Amint előző lapszámunkban hírül adtuk, az elmúlt héten az Írószövetség székházában ismertette dr. Bodó Barna két új hely- és kultúrtörténeti témájú könyv megjelenését, amely a Szórvány Alapítvány gondozásában látott napvilágot. Stela Simon korképet nyújtó könyvéről és Szekernyés Irén fordítói érdemeiről Pongrácz P Mária és Bodó Barna értekezett. Dr. Bodó Barna elmondása szerint a könyvben tükrözött életérzés – bár nem egy módszeres helytörténet – ránk is tartozik. Azt is tükrözi, hogy mi történik a régi arisztokráciával, amikor az események változnak, de ők nem tudnak megváltozni, hogyan bomlik szét nemcsak a saját vagyonuk, hanem a körülöttük lévő világ is. A kötetet olvasva több kérdés is felmerül az olvasóban – állapította meg Bodó Barna –, a szerző felidézi azt a momentumot, amikor édesapja osztályában a román tannyelvet bevezették, s hogy ennek mennyire örült az osztály, ez korrekt, de jelzi azt is, hogy korábban ez magyar osztályként működött, ám nem tudjuk meg a kötetből, hogy mi történt a magyar gyerekekkel, amikor az iskola román tannyevű lett. Ehhez hasonló más etnikumközi vonatkozású feszültségekre sem kapunk teljes választ a kötetet olvasva.
Pongrácz P. Mária Stela Simon Családi albumáról úgy beszél mintha az félig álom, félig valóság lenne, ami irodalmilag is élvezhetővé, széppé teszi az alkotást, a mulatozó katonatisztek megelevenednek, szereplői élnek, leírja ruházatukat, modorukat.
Dr. Bodó Barna és Pongrácz P Mária egyöntetűen kiváló, a műfaj követelményeit tiszteletben tartó munkaként értékelte Szekernyés Irén műfordítását, aki a könyvbemutató alkalmával megosztotta a hallgatósággal a fordítói élményeit, a fordítás közbeni csábításokkal szembeni tudatos ellenállását, akárcsak e munka számára nyújtott örömet és elégtételt.
Az Ormós Zsigmond, a múzeumalapító című kötetet dr. Delesega Gyula egyetemi tanár Ormós Zsigmondnak a műgyűjtő tisztségviselőnek és hagyatékának bemutatása címmel ismertette. Ebből közlünk az alábbiakban részleteket:
Közeli, szép és dicső születési évforduló köszöntését kaphattuk kézhez, a művészet és a történelem iránt elkötelezett két kiváló kutató munkájaként, Miklósik Ilona és dr. Kakucs Lajos Ormós Zsigmond, a múzeumalapító című könyvét1 … dr. Bodó Barna szerkesztésével a Szórvány Alapítvány gondozásában most megjelentetett értékes könyv formájában, borítóján a Vastagh György által 1885-ben díszmagyarban ábrázolt főszereplővel… Két szerzőé a könyv, és tartalma ennek megfelelően két különálló rész. Mindkét rész lexikon jellegű, melyeket forrásként lehet használni.
„Ormós Zsigmond” a címe Miklósik Ilona munkájának. Nem más ez, mint egy átfogó ismertetése a főispán több mint 81 évet magába foglaló életének. De milyen ismertetése! Benne van az ifjúsága, a pályakezdés nehézségei, kedveseinek bemutatása, az 1848-as szereplés utáni bűnhődése, az ezután következő magakeresés kínjai, a képzőművészet iránti érdeklődés kibontakozása és kiteljesedése, hivatali magára találása, munkája által kivívott megbecsülése, közéleti szerepvállalásai, műgyűjtő tevékenysége, gondoskodása és gondjai testvérei és azok családjaival kapcsolatosan, barátai és velük való viszonya, időskori betegsége és viszszavonulása, a világi létből való elmúlása. Regény ez, de nem regényesen írva! Szigorú, tényekre alapozott munkát végzett a szerző, minden aggályosan pontosítva, dátumokkal, könyvészettel és lábjegyzetekkel alátámasztva. Miklósik Ilonának sikerül kidomborítania Ormós Zsigmond emberi vonásait, melyeket a tisztviselői, tisztségviselői munka tisztességes elvégzése, nagyfokú takarékossága, barátaival fenntartott kapcsolatainak igényessége, szertefoszló reményei egy maga mellett tudható családról, a hosszú karrier alatt bekövetkezett politikai változások, a személyét ért hol kivédett, hol sebeket ejtő támadások elviselése, nyugdíjba vonulása utáni mellőzöttségének fájdalma, állandó kapcsolatkeresése külföldi útjain az ott élő magyarokkal, a művészet értékeinek felismeréséért hozott állandó erőfeszítése, a vezetése alatt álló megye majd város érdekeinek mindenek felé helyezése jellemez. Hús-vér embert ismerhetünk meg aki rengeteget dolgozik, aki szeret mulatozni is (több éven át előtáncos a bálokban) de nem érzi jól magát a dzsentri-féle féktelen dáridózásokban, rokonszenvez a más nemzetiségűekkel, többek között a cigányokkal is, szívesen látogatja a hangversenyeket, operaelőadásokat, aki szívén viseli barátai, hozzátartozói sorsát, aki megosztja, nagyrészt saját pénzén közölt publikációkban az évek során szerzett művészetekkel kapcsolatos tudását, van mondanivalója szépirodalmi formában is, de akit a sors csapásai meg tudnak törni (erre utal a Castrum Doloris fejezetcím is). A könyv első részét Ormós viselt kitüntetéseinek és irodalmi működésének felsorolása, utolsó végrendeletének közlése, valamint a szakirodalom ismertetése követi, majd román meg angol nyelvű összefoglaló zárja. Tavalyi interjújában nyilatkozta Miklósik Ilona „sajnos meglehetősen későn kerültem kapcsolatba Ormós Zsigmond hagyatékával …”2 Képzeljük el milyen lehetett volna írása, ha korábban kerül sor erre a kapcsolatra!
„A Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Társulat alapítása és fejlődése 1919-ig” dr. Kakucs Lajos munkájának a címe, a könyv ráeső részéből. Ez már nem egy személynek, hanem egy intézménynek az átfogó története, ha úgy tetszik, „életrajza”. Felépítése logikusan követi az intézmény létrejöttének körülményeit, a kezdeti és későbbi állapotokat, a keretei közt tevékenykedőket. Bevezetésként felidézi az olvasónak a Társulat alapítása (1872) előtti művelődési viszonyokat, kezdve a magyarság Délvidéken3 való megjelenésétől az 1716-os osztrák fennhatóság bevezetéséig, kiemelve Temesvári Pelbárt beszédgyűjteményét, Karády Pál történeti színjátékát. Bemutatja a bánsági magyar nyelvű egyesületeket, a bánsági oktatásban fokozatosan mind nagyobb teret nyerő magyar nyelv terjedését a kezdeti latin és német nyelv helyett, az 1827-ben beiktatott Magyar Tudományos Akadémia bánsági születésű, illetve a Társulat előtt is ott tevékenykedő tagjait. Ismerteti a magyar orvosok és természetvizsgálók bánsági vándorgyűléseit, mint a Bánság 1848. előtti tudományos életének legrangosabb megnyilvánulásait. Ezek sorát az 1843. augusztus 8-12. között Temesváron nyitotta meg, abból a tényből kiindulva, hogy Budapest és Szeged után Temesvár a harmadik helyen állt az akkori Magyarország egészségügyi ellátása szempontjából. Részletesen tárgyalja az 1717-1872 közötti bánsági történelmi kutatásokat, régészeti leleteket és ásatásokat, melyek szükségszerűen vezettek a (Múzeum) Társulat megalakításához, és annak alapjait képezték. E nagy ívű bevezetés után következik a Társulat alapításának mozzanata, bemutatva előbb a kezdeti erdélyi és bánsági gyűjteményeket, az előfutárként 1872-ben, Ormós Zsigmond közvetlen indíttatásával és részvételével létrejövő Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulat létrejöttét, vezetőségi tagjait, a Wellauer-ház székházzá történő átrendezését, majd az 1884-ben, a Délmagyarországi Természettudományi Társulattal, ugyancsak Ormós Zsigmond javaslatára létrejövő egyesülés után megalakult, végső, Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Társulat működésének körülményeit. Szó van itt a székház átépítéséről, a nagyközönség számára megnyitott múzeumi kiállításokról, a képzőművészeti részleggel való bővítésről, a Temesvár Városi Könyvtárnak átadott nagyszámú kötetről, valamint egy teljesen új múzeumpalota megépítéséről, mivel már egy évtizeddel a Wellauer-ház átalakítása után nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem elégíti ki a bővülő gyűjtemények igényeit (jövendőbeli múzeumi székhelyként vagy a mai román görögkeleti székesegyház helyére építendő új épületet, vagy az akkor tüzérszertárként használt Hunyadi-kastélyt látta volna célszerűnek Berkeszi István főtitkár). A továbbiakban részletes ismertetését adja a szerző a Társulat gyűjteményeinek, kitérve azok mai vonatkozásaira… Dr. Kakucs Lajos történelmi viszonyokról, működési körülményekről, emberi kapcsolatokról nyújt ebben a munkában hiteles és szakszerűen bemutatott képet melyhez, mint a felsorolt szakirodalom is bizonyítja, nagy számú saját kutatás eredménye is hozzájárult.
Összeállította Graur János
———
1 Miklósik, I., Kakucs, Z. Ormós Zsigmond a múzeumalapító, GORDIAN kiadó, Temesvár, 2013.
2 HETI ÚJ SZÓ, 2013. május 17., XIX. évf., 20. (950.)
3 Délvidék, Bánság alatt, az idézett szerző Temesközt érti
