Izgalmas előkészületek Nagybodófalván

A Vajdasági Tanyaszínház sikertörténetének ismeretében, érthető kíváncsisággal látogattuk meg Nagybodófalván a Bánsági Vándorszínház életrekeltésén munkálkodó művészi közösséget. A júliusi kánikulába süppedt városi ember számára üdítően ható Nagybodófalva archaikus nyugalma, s a tengernyi zöld útrakelésre buzdított, no meg Plautus ármánykodásra és szerelemre kihegyezett, Casina című “kicsit átgyúrt, kicsit átírt, kicsit ránk és a mára szabott” történetének metamorfózisa, a kulisszák mögé való betekintés kiváltsága, szintén érdekesnek ígérkezett.

A csendbe burkolózott falu kul­túrháza előtti, emberemlékezet óta szüntelenül buzogó kútnál ketten szorgoskodnak. Magunk is merítünk a hűsítő vízből, annak ellenére, hogy a helybéliek azt tartják, hogy aki iszik belőle, min­dig visszavágyik a faluba. Nem is ártana, ha a faluból „kirajzottak” közül minél többek lépését haza­irányítaná a honvágy…
A kultúrház udvarán már tetten érhető a művészek és a művé­sze­tek építő jellegű jelenléte: Orbán Enikőnek és Mihály Csongornak köszönhetően megújul a bejárati korlát, zöldben pompázik immár a tanyakutyák, Bodó Lali és Viktória (utóbbi szerintünk négylábú Conchita Würst) vadonatúj hajlé­ka, a bejárati ajtón cetli, mely sze­rint a legyek miatt „béfelé” kell csuk­ni azt. Szintén cetli a gáz­pa­lackon: „először nyisd ki”, aztán …. Egyszóval otthonos, funk­cio­nális a miliő, esős, viharos idő esetén a villanyáram „megszökik” ugyan – állítólag ez a “couleur lo­cale” része, helyi jellegzetesség –, de meg lehet szokni, amint a víz­melegítő idült dohányos sorvadt tüdejének asztmatikus roham köz­beni sípolásához, a tanyalakók szerint bagolyhuhogáshoz is hasonlítható hangja is beépült a munkás hétköznapok rendjébe. Amint a „tanya” lakói hangsú­lyoz­zák, a fentebb említett apró szin­kópákat messze felülmúlja a hely­béliek segítőkészsége, a szeretet, amellyel fogadták a művész­cso­port, ha csak ideiglenes, nagy­bo­dófalvi megtelepedését a kellemes és civilizált és kényelmes körül­mé­nyeket biztosító környezetben.
A nagyteremben gitárkísérettel próbálnak a darab női szereplői, érdekes a szöveg, a kárörömöt ki­fejező utolsó ütemek egyre jobban hangsúlyozzák az érzést, első hal­lásra ez a zenei betét egészen jól hangzik.
A „tanya” legfiatalbb résztve­vő­jét, a nagyváradi Benczi Teklát kérdeztük meg legelőször miért vállalkozott e vándorszínházi ka­landra? „Valóban én még nagyon sok mindent nem tudok azok közül a dolgok közül, amiket itt mindenki nagyon jól tud. Pontosan ezért na­gyon örvendek annak, hogy részt vehetek e produkcióban, tapasz­ta­la­tokat szerezhetek, mert én na­gyon komolyan gondolom és sze­retném csinálni a továbbiakban a színészkedést. Számomra kaland is a Vándorszínház, nagyon izgal­mas, tőlem telhetően a legko­mo­lyabban igyekszem teljesíteni a feladatokat, újból megerősödött bennem a színművészet iránti von­zalom. Tudom, hogy ezt akarom csinálni a továbbiakban. Az igaz­sághoz tartozik, hogy önmagam kipróbálásának, tartalékaim fel­mé­résére is szántam a nagybo­dófalvi időszakot.”
Fekete Ágnes, a Kolozsvári Színművészeti Egyetem első évét sikerrel elvégzett hallgatója azzal a tudattal vállalkozott a nagybo­dó­falvi „kalandra”, hogy ez a ta­pasz­talat a kőszínházbeli tapasztala­toktól, produkcióktól merőben más élményeket nyújthat. “Az elmúlt két hét munkája igazolta, hogy valójában más világ ez, a hagyományos produkcióktól telje­sen elütő, de ennek ellenére bár­milyen produkcióban hasznosít­ható tudást, tapasztalatokat bizto­sít. Számomra több kérdést tisz­tázott ez az időszak, tudom mit kell még megtanulnom, a saját művészi eszköztáramból tudom miket hasz­nosíthatok sikerrel ezúttal és álta­lában is, és hol kell még sokat erő­sítenem. Például nekem meglehe­tő­sen nehéz volt bizonyos szituá­ciókban az éneklés miközben a bel­ső monológra is figyelnem kellett. Nagyon tetszik az, hogy itt teljesen együtt vagyunk, egy csapatban működünk, és az intenzív munka is élvezetes számomra. Külön élveze­tet jelent az, hogy a külvilágot ki­zárva kizárólag ezzel a produk­cióval foglalkozhatunk. Hamar össze­szoktunk, teljes a harmónia.”
Mennyire nyerte el tetszését Plautus Casina című darabja? – kérdeztük László Rékától, aki szintén a Kolozsvári Színművé­szeti Egyetem hallgatója. „A szí­nész abból amit kap, kell kihozzon a tőle telhető legtöbbet, a saját vonzalma egy-egy produkcióhoz másodlagos. Szerintem mindig megtérül az a munka, amelyet bár­mely produkcióba befektet a szí­nész, rendező és a stáb többi tagja. Én nem Plautus kedvéért jöttem el Nagybodófalvára, hanem ez a színházi forma vonzott. Amikor jelentkeztem nem is tudtam, hogy ezzel a darabbal fogunk foglal­koz­ni, viszont számomra nagyon von­zó ez az életforma, a feszített tempó, az új helyszínek varázsa. Tavaly az Erdélyi Vándorszínház produkcióiban vettem részt és ha jövőre is lesz rá lehetőség szívesen veszek részt a Bánsági Ván­dor­színház tevékenységében.”
Lanstyák Ildikó a felvidéki Dunaszerdahelyről érkezett a ko­lozsvári egyetemre, onnan pedig a Bánsági Vándorszínházba, amely­lyel Temes és Arad megye tizenhat településén fog fellépni. “Nagyon jó szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít a vándorszínház. Engem az új emberek, helyszínek miatt is vonzott ez a lehetőség, hiszen már egy éve élek Kolozsváron, de jó­szerével nem mozdultam ki a városból. Ráadául ez a vándorlós életforma is vonzónak tűnt, és ha alkalmam lesz, más hasonló ren­dez­vényen is szívesen részt veszek. Az ismétlődések ellenére sem unal­masak a napok, hiszen mindig a „szabályos” próbák mellett, a ren­dező kérésének megfelelően jele­ne­teket vagy ezek töredékét vesz­szük át, de akár az egész előadást is végigpróbáljuk. Ezek között be­iktatunk más tevékenységeket is, ilyen a báb- és maszkkészítés, de a jelmezek elkészítése és más „mű­szaki” munkákban is részt vettünk. Személyesen arra számítottam, hogy szalmabálákon fogunk alud­ni, ami lehet érdekes is, erre fel összkomfortos szálláshelyet bizto­sítanak nekünk.”
A készülő vándorszínházi pro­dukció zenéjét Kiss Attila, a Te­mes­vári Csiky Gergely Állami Ma­gyar Színház színművésze sze­rezte, a zenés részek próbája terv­szerűen halad. Mátyás Zsolt Imre rendező kérésének megfelelően a darab valamennyi zenés betétjeit előre elkészítette, a kollégák egyé­ni adottságaik felhasználásával szí­nesíthetik, árnyalhatják ezeket, ami zenés darab esetében nagyon fontos.
”Bennem néhány évvel ezelőtti filmélményem következtében fo­gal­mazódott meg, mennyire sze­retnék egy vándorszínházi csapat­nak tagja lenni, megélni ennek az életmódnak minden vetületét – ismertette Kocsárdi Levente, a temesvári magyar társulat szín­művésze. – Most ez az álmom válik valóra, úgy, hogy ráadásul rendkívül lelkes, kellően álmodozó lelkületű pályakezdő jövendőbeli kollégáimmal együtt tehetem ezt meg. Visszajönnek a pályakezdői emlékeim. A szövegtanulásra rá­fog­hatjuk, hogy nehezebb volt, de most már javában játszunk, amit mindannyian élvezünk”.
Albert Alpár, a temesvári ma­gyar társulat díszlettervezője, a dísz­letek és jelmezek kitalálója és a szabadtéri környezethez való adaptálója. Kérdésünkre válaszol­va elmondta, hogy a kőszín­házak­ban színre vitt darabok díszle­tei­nek megvalósítása során adott az ötlet és a térben behatárolt keret. Ebből kell felépíteni a darabnak megfelelő módon a látványt. A vándorszínházi produkció eseté­ben a kihívást az jelentette leg­inkább, hogy a díszletnek egy­szer­re kell működőképesnek lennie, ki­töltenie a (szabad) teret, szerve­sen illeszkednie a történetbe, az esti megvilágítás hatását ne csor­bítsa, üzeneteket is közvetítsen a közönség irányába, egyszóval „igen­csak fogas kérdés” megol­dá­sára vállalkozott.

A bemutató alkalmával a kö­zönség is bizonyosan megtapasz­talhatja mennyire sikerült e fogas kérdéseket kordában tartani.
A vándorszínházi műfajban há­zunk táján kétséget kizáróan Aszalos Géza színművész rendel­kezik a legnagyobb tapasztalattal, ugyanis a Vajdasági Tanyaszínház két évadjának produkcióiban vál­lalt szerepet. A Bánsági Vándor­szín­ház–projekt számára nem­csak személyes bizonyítási és ta­pasz­talatai kamatoztatásának a le­he­tősége, annál inkább a szok­vá­nyos színházi produkcióktól elté­rő, a gondolattól a megvaló­su­lásig a szoros együttmunkál­kodásra ala­po­zódó folyamat, melynek végső eredménye a közösségek számára a kulturális élmény megteremtése. “Most már egyre nagyobb bizton­sággal mondhatom el, hogy ígére­te­sen halad előre a Bánsági Ván­dorszínház produkciójának előké­szítése, a „tanyánkon” rendben ha­ladnak előre a dolgok, most már túl vagyunk az első két össz­pró­bán, egyre jobban sikerül gyakor­lat­ba ültetni az alkotócsapat – Mátyás Zsolt Imre rendező, Kiss Attila zeneszerző, és Albert Alpár díszlet- és jelmeztervező – elképze­lé­seit, a nagyváradi Színitanoda, a Kolozsvári és Marosvásárhelyi Szín­művészeti Egyetem diákjai és a temesvári magyar társulat szín­művészeinek együttműködése kezd beérni, vagyis bizakodva nézünk a bemutató és az azt követő bánsági turné elé. Kialakultak a jó kap­cso­lataink a helybéliekkel, például min­denben segítséget kapunk a szom­szédos parókián lakó tisztele­tes asszony­tól, egy falubeli néni gyü­mölccsel ajándékozott meg ben­nünket és ismertette, hogy na­gyon várják a helybéliek a bemu­tatót, hiszen hosszú ideje idehaza nem láttak színi előadást. Ezen a héten kiköltözünk a díszlettel, és a próbák áttevődnek késő estére, a fényviszonyok miatt is, ezzel nyil­vá­nossá válnak az előkészületeink, talán ezzel a nézőink kíváncsisá­gá­ra is hatunk. Szerencsére ko­moly és megbízható szervezők áll­nak mögöttünk, a tulajdonképpeni produkciót megelőzte a Bánsági Kö­zösségért Egyesület munkatár­sainak és Andrásy Noéminek a többhetes szervezési munkája az időpontok, helyszínek, szállás­he­lyek biztosítása érdekében. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Tanya­színház csak egy van, a Vajda­ság­ban. Mi nem annak a másolatát kí­vánjuk életre kelteni, inkább annak újragondolt, átgondolt a helyi igé­nyeknek megfelelő változatát kép­zeltük el. Az adott helyzet közös: a Vajdaságban és a Temesi Bánság­ban is vannak magyar közösségek, ahová színház csak nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem jut el – ezt kívánjuk mi pótolni, ha csupán évente egyszer is, a Bánsági Ván­dor­színházzal. A produkcióval kap­csolatban biztos vagyok ab­ban, hogy menet közben változni fog az előadás, bizonyos vagyok az alkoktói csapat által megál­mo­dott előadás és a közönség ízlése, értékelése közötti arany középút lé­tezésében. Nagyon sokat tud hozzáadni az előadáshoz a közön­ség által kifejezett vélemény. Mi itt nem rendelkezünk szakmai bizott­sággal, művészeti tanáccsal, ma­gunk meg nyilván elfogultak va­gyunk a saját produkciónkkal szem­ben, ezért a közönség véle­ménye nagyon fontos számunkra.” Amint az elhangzott, Andrásy Noémi a Bánsági Közösségért Egyesület képviseletében a ván­dor­színház zökkenőmentes műkö­désében az összehangoló szerepét tölti be projektmenedzseri minő­ség­ben. Milyen tapasztalatokat tartogatott számára ennek a pro­jektnek a megvalósulása?
“Most már elmondhatom, hogy másfél hónapos szervezési munkát követően minden sínen van. A turnéval kapcsolatos szá­mos kérdést – szállítás, szállás, ét­keztetés – sikerült megnyugtatóan rendezni. Most már teljesen le van fedve minden, az elengedhe­tetle­nül szükséges bürokratikus szerve­zési papírmunka végén járunk. A Bánsági Ván­dor­színház ötletét min­denütt öröm­mel fogadták, és ma elmondható, hogy minden hely­színen nagyon várják az elő­adást. A szervezés számára a leg­nagyobb kihívást az jelentette, hogy a pályázatunk utólagos el­szá­molású, ami azt jelentette, hogy minden szolgáltató megelőlegezi az illető szolgáltatást, és mi utólag egyenlítjük ki a számlákat az Etni­kum­közötti Kapcsolatok Hivata­lá­tól beérkező támogatási összegből. Akinek valamennyi rálátása van a mai gazdasági élet eseményeire, az tudja igazán megérteni mek­kora kihívást, mennyi egyeztetést jelentett mindez egyesületünk és a csapat részéről. Amennyiben a közönség tetszését elnyeri a Ván­dor­színház, akkor jövőre akár bő­víthető is az előadások száma és helyszíne.”
Mindezek után a nagybo­dófal­vi tengernyi zöldben megszülető produkciót reménykedve várjuk, és ismét Olvasóink figyelmébe ajánljuk a Bánsági Vándorszínház előadásainak helyszíneit: július 28. – BEMUTATÓ – Nagybodó­fal­va, július 29. – Igazfalva, július 30. – Lugos, július 31. – Végvár, augusztus 1. – Újmos­nica, augusztus 2. – Újszentes, augusztus 3. – Magyarszent­már­ton, augusztus 4. – Ótelek, au­gusz­tus 5. – Zsombolya, augusz­tus 6. – Nagyszentmiklós, augusz­tus 7. – Pécska, augusztus 8. – Magyarszentpál, augusztus 9. – Kisiratos, augusztus 10. – Simo­nyifalva, au­gusztus 11. – Arad, augusztus 12. – Majláthfalva. Az előadások általában este 21.00 órakor kezdőd­nek, de az időpont változhat. Augusztus 13-án a Vándorszín­ház művészi közössége visszatér a nagybodófalvi bázisra.