„Fekete szárú cseresznye,
rabod lettem szép menyecske”
A fentihez hasonló feliratok három-négy évtizeddel ezelőtt még szinte minden házban köszöntötték a falvédőkről a látogatókat, de a májusi éjszakáról, az ügyes fehérnépekről és férfiakról, a megfelelő pár kiválasztásáról, a vendégek marasztalásáról vagy elutasításáról szóló, vidékenként változó rigmusokkal feliratozott falvédők is hasonlóan népszerűek voltak. Nemcsak hasznos lakásdíszítő és falvédő szerepük, esetleg pénzben kifejezhető értékük, annál inkább a hozzájuk köthető személyes történetek, elődök emléke tette ezeket igazán értékessé a késői utódok számára is. Sok helyen előállításuk módja ma már a feledés homályába veszett, de családi ereklyeként őriznek egy-egy hímzett asztalterítőt, falvédőt, díszpárna-huzatot, saját kezűleg szőtt és díszített konyharuhát. Effajta ereklyékből is bőven láthattak a résztvevők a lugosi magyarság közösségi házában, az RMDSZ székházban az elmúlt hétvégén megszervezett, osztatlan sikerű kézműves kiállításon bemutatott anyagok között. A résztvevők egyöntetű véleménye szerint ma már az idősebb nemzedék „kiváltsága” a varrás, horgolás, hímzés vagy kézimunkázás, de amint a kiállított rengeteg tárgy bizonyítja, néhány évtizeddel ezelőtt a televízió, internet és facebook előtti időszakban, a legtöbb helybéli asszony számára, kellemes kikapcsolódás, ugyanakkor értékteremtési lehetőség volt valamely tevékenység. Akkor az édesanyák, nagymamák szokását követve, még pihenés közben is munkálkodtak a szorgos kezek, egyetlen pillanat sem veszett kárba.
A kiállításon a helyi magyar közösség számos tagja mellett részt vett Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki köszöntőbeszédében elismerését fejezte ki a helyi magyar közösségnek a helyi értékek bemutatása érdekében tett kezdeményezéséért. Az elmúlt hónapokban több képzőművészeti kiállításra is sor került, ezeknek köszönhetően élményekben gazdagodik és értékeinek tudatában erősödik Temes megye második legnagyobb lélekszámú magyar közössége, fejtette ki a képviselő.
A kiállított kézimunkák között a feliratos falvédők, minden méretben elkészített horgolt, hímzett, keresztszemes technikával díszített asztalterítők és díszek, a székely motívumokat híven tükröző írásos díszpárnák, horgolt, száltöltéses vagy tűcsipkés technikával beszegett írásos terítők, díszek, könyvjelzők, matyó- és kalocsai hímzéssel díszített, fonalcsomózással (makramé) készült használati tárgyak, szebbnél szebb kötött felsők, pulóverek, téli zoknik és sapkák, rendkívüli türelmet, kitartást és figyelmet igénylő, nagyméretű gobelinek egyaránt kiállításra kerültek. A résztvevők néhány ritkaságot is – II. Rákóczi Ferenc fejedelem címerét, Igazfalva telepítése előtti időből, Vésztőről hozott és Igazfalván őrzött kézi szövésű vászonterítő, vagy Nyárád menti népművészeti motívumokat őrző terítő, a kalocsai hímzés remekművének számító díszítés – megtekinthettek, bár joggal mondható, hogy minden egyes kiállított darab önmagában is figyelemre méltó eszmei értéket képvisel. A kiállított tárgyak között, mintha a múltból köszöntött volna vissza, szerényen húzódott meg egy kukoricacsuhéból font lábtörlő, pontosan olyan, amilyet minden házban használtak hajdan, mert minden faluban volt néhány csuhéfonáshoz értő „szakember”, aki nem csak a „tisztaszobák” tisztaságának megőrzésére szolgáló lábtörlőt, hanem babát, üvegtartót, alátétet, falidíszt és még ki tudná felsorolni hányféle hasznos tárgyat készített az értékes alapanyagból.
A lugosi kézműves kiállítás két szervezője, Kiss Mária és Kovács Aranka a résztvevőkkel együtt örül ennek sikerének, maguk is számtalan emlékkel kötődnek az általuk készített és ezúttal bemutatott tárgyakhoz:
„Az volt elsődleges célunk, hogy minél több helybélit megszólítsunk – ismertette Kiss Mária – ugyanakkor felkeltsük a figyelmet ezekre a nagyon értékes tárgyakra úgy, hogy közben találkozhassunk ismerőseinkkel, barátainkkal. Úgy éreztük, hogy e kézimunkák, maga a kézimunkázás ma már lassan-lassan feledésbe merül, holott ezek a tevékenységek is hagyományainkat képezik. Úgy gondoltuk, hogy tiszteletbeli feladatunk ezek újrafelfedezéséhez, népszerűsítéséhez a magunk kevés erejével is hozzájárulni. Amint látható, egy kis nosztalgiázásra is kitűnő ez az alkalom.” Kovács Aranka a kézimunkázás hagyományának a felelevenítését is fontosnak tartja: “Nem titkolt reménységünk volt az, hogy a kiállítás kapcsán, hátha azok, akik még tudnak kézimunkázni, kedvet kapnának ezt újra bemutatni az érdeklődőknek. Erre kell a megfelelő keretet létrehozni. A kiállítás is tükrözi, hogy bőven van mit bemutatnunk, kár lenne ezt a tudást elfelejtenünk, mert színesíti, gazdagítja közösségünket. A kézi horgolás, a neccelés, a kézi töltés, az írásos kézimunka és még sok más ma már jószerével csak a kifejezések, meghatározások, a mögöttük levő tudást legtöbben régen elfelejtettük, ezért meggyőződésem, hogy érdemes foglalkozni ennek megismertetésével és népszerűsítésével.”
Bizonyos, hogy amikor kézimunkáikat készítették, nem kiállításra szánták, de Balog Mária, Báti Lídia, Bencző Mária, Benke Katalin, Blága Irén, Csejtei Erzsébet, Csejtei Marcella, Czirják Gizella, Dezső Gizella, Domján Erzsébet, Fülöp Lídia, Gábor Irén, Gulyás Margit, Ionita Matild, Katona Teréz, Király Linda, Kiss Mária, Kovács Aranka, Langó Erzsébet, Lénárt Julianna, Molnár Klára, Papp Julianna, Petrisor Marika, Szirbik Magdi, Szirbik Anna, Teleki Erzsébet és Tószegi Julianna munkái ma a szorgalom, kitartás és igényesség üzenetét tolmácsolták a látogatóknak.