A Kafka Kávézóban megtartott találkozón kérdésre válaszolva, Fall Ilona határozottan, habozás nélkül jelentette ki, hogy ő bolygónk egyik boldog embere. Alkattól függő állapot ez, vagy a hétköznapi, sokszor szívfacsaró valóság tudatos felülírása? Mi határozza meg ezt a boldogsági állapotot? – kérdeztük a színművésztől.
A boldogság nagyon egyszerű dolog, rábukkanhat az ember akár egy szál virágban is. A nagy és fontos dolgokra az ember odafigyel, igyekszik megoldani, másokra megoldásokat keres, a legnagyobb körültekintéssel viszonyul ezekhez. A boldogságot a mindennapok alakítják, boldogok lehetünk akkor, amikor szemünk előtt, észrevétlenül a napokig figyelt bimbóból kinyílik a pompás virágszál. Boldogságforrás lehet amikor a telefonszámla kifizetése alkalmával, a pult másik oldalán levő kisaszszony megszólít, azzal, hogy Óteleken több virággal kedveskedett fellépésem alkalmával. Boldoggá tesz amikor sikerül egy-egy a hallgatók által is jónak ítélt beszélgetést készíteni a rádióban, illetve az is, amikor úgy érzem, hogy a színpadon sikerült mindent maradéktalanul átadni a közönségnek, máskor boldoggá tesz, ha gyermekkori ízeket sikerül becsempésznem az éppen készülő tésztába. Sok ilyen kis összetevőből áll a boldogság. Valóban úgy érzem, hogy amikor az Isten engem teremtett, nagyon jó kedvében lehetett, mert én annyi minden jót kaptam életemben, annyi jó dolog vett körül, hogy magam is e jó dolgok szétosztására vállalkoztam. Jómagam mindig megpróbáltam mindennek örülni és kellő empátiával próbáltam megérteni a körülöttem levőket, akkor is, ha éppen bántottak.
Marosvásárhely sajátos kulturális közegében nőtt fel, a város ezernyi színét és kulturális zsongását zárta szívébe és képzeletbeli batyujába. Hogyan került Temesvárra, ebbe a vásárhelyitől mindenben különböző közegbe? Miért választotta életpályának a színművészetet?
A Marosvásárhelyi Székely Színház előadásain nőttem fel. Amióta az eszemet tudom, mindig színésznő akartam lenni, fel sem merült más pálya. Jósorsom gondoskodott is erről, ugyanis a kor szokásának megfelelően, családunk számára túlzottan tágasnak ítélt marosvásárhelyi lakásunkból, két szobát leválasztottak, és színészeket költöztettek ezekbe. Ezzel a színházat úgyszólván kézhez kaptam, kora gyermekkormtól színészek között mozogtam, a Székely Színház előadásaira rendszeresen bejártam, és a kulisszák mögött is otthonosan mozogtam. A marosvásárhelyi előadások közül világosan emlékszem a Bánk bánra. Az akkori Székely Színházban ma már színháztörténeti személyiségekként számon tartott nagynevű színészek játsztak: Delly Ferenc, Kovács György, Andrási Márton, Hamvay Lucy, Szabó Ottó, aki Tiborc szerepében kiváló alakítással hódított meg mindenkit. A fentebb említett személyiségek művészete megerősített engem abban, hogy a színművészet rendkívül nehéz, ugyanakkor rendkívül szép pálya. Színészi pályafutásomat Sepsiszentgyörgyön kezdtem, majd Sica Alexandrescu rendező, a hazai színházi élet kimagasló egyénisége, akkoriban a brassói drámai színház igazgatója – hívására szerződtünk Brassóba, a helyi Drámai Színházhoz. Mivel mindketten jól beszéltünk románul, Brassó mellett döntöttünk, ahol román nyelven ugyan, de rendkívül hálás szerepeket kaptunk. Szakmailag is nagyon sok mindent kaptunk a brassói színháztól, ugyanis Sica Alexandrescu rengeteg olyan dologra is megtanított, amit a főiskolán egyáltalán nem tanultunk, vagy elmulasztottunk megtanulni. Bár nagy szeretettel vettek körül bennünket, mégis hiányzott az anyanyelvű megnyilvánulás. Ezért, amikor Dukász Anna átvette a sepsiszentgyörgyi színház irányítását és hívott, boldogan tértünk vissza. Ebből az időszakból hirtelen Sombori Sándor Gábor Áron című darabjára emlékszem, Jusztinát játszottam, e darabbal Magyarországon is sikerrel szerepeltünk. Szintén a szentgyörgyi időszakból Veress Dániel Négy tél drámája is maradandó emlék számomra, a Mária Krisztierna főhercegnő szerepre máig szeretettel emlékezem. Partnereim is a szakma jeles képviselői voltak, például Ferenczy Csongor, akire az idősebb temesvári nemzedék tagjai emlékezhetnek, hiszen itt kezdte pályafutását a hatvanas években, de mellette sokan másokat is említhetek. Egy szép napon Brassóban összefutottunk Sinka Károllyal, a Temesvári Állami Magyar Színház akkori igazgatójával, aki megkérdezte nem akarunk-e Temesvárra szerződni. Akartunk.
Ismerték Temesvárt, jártak már itt?
Magáról a városról annyit tudtunk, hogy nagy és hogy szép. Az itteni társulatról már jóval többet tudtunk, ugyanis akkoriban sokkal többet tudtunk egymásról, mi szakmabeliek. Évi rendszerességgel minden színház bemutatta előadásait Erdély legtöbb városában, volt egyfajta általános jövés-menés. Mi Sepsiszentgyörgyön jól ismertük a temesvári kollégák produkcióit is. Internet és mobiltelefon nélkül is mindig tudtuk melyik színház éppen mit játszik, mert rendszeresen eljártak Székelyföldre, és magunk is amikor csak lehetett eljártunk előadásainkkal a közelebb eső városokban Kolozsvárra, Marosvásárhelyre és máshová. Ma, jobbik esetben a sajtóból értesülök a nagyváradi vagy a szatmári színházak egy-egy előadásáról, mert mára megszűnt az akkori – sokszor félig meddig kényszerű – mobilitás. Egyszóval Sinka igazgató hívott és férjemmel, Péterfy Lajos együtt, jöttünk. Ezerkilencszázhetvennyolcat írtunk. Három és fél évtized elteltével elmondhatom, hogy megszerettem Temesvárt, és azt hiszem, hogy a temesváriak is engem. Legelején kissé furcsa volt számomra ez az otthonitól merőbem különböző közösség, a belső-erdélyihez viszonyítva egészen más világ, a bánsági lét. Az eltelt évek alatt bebizonyosodott számomra és számtalanszor megtapasztalhattam, hogy a temesvári közönség nemcsak befogadott, hanem meg is szeretett.
Mert ugye bőven volt alkalma bejárani a környéket!
Bizony, a rendszerváltásig szüntelenül a vidéket jártuk, a régió legtöbb településén legalább egyszer biztosan felléptem. A fiatalabb nemzedék számára ma már hihetetlennek tűnhet, de volt olyan időszak, amikor az esztendő háromszázhatvanöt napja közül kétszáznyolcvanhét napon felléptünk. Ma már ilyen nem fordulhat elő, szerencsére.
Ez a mozgalmas időszak milyen élményeket tartogatott a színművész számára? Hogyan fogadták a falvakban a temesvári magyar színház fellépéseit?
Mindig, mindenhol teltház előtt léptünk fel. A színházi előadás volt hosszabb-rövidebb ideig a faluban az esemény. Olyan nem fordult elő, hogy valahol, mondjuk húszan üljenek a padsorokban. Mindenben megnyilvánuló, odafigyelő szeretettel és örömmel fogadtak bennünket. A fáradtságon, sokszor sanyarú körülményeken túlmutatva, számtalan kellemes emlékem kötődik a megismétlődő kiszállásokhoz.
Ebből az időszakból a közönség a Tompa Miklós rendezésében színre vitt Katona József: Bánk bán, a Cseresnyés Gyula által rendezett Shakespeare: II. Richárd, vagy Csehov Ványa bácsi című és más, a korszakban színházi eseményekként számon tartott darabokra, illetve Gábor A.-Bakonyi K.-Szirmai A. Mágnás Miska című operettjére bizonyosan elmékezhet. Hogyan emlékezik erre az utóbbi előadásra?
Természetesen maradandó emlék a Mágnás Miska, hiszen több mint háromszáz előadást ért meg, csak Marosvásárhelyen ötven alkalommal mutattuk be. Ezzel az előadással bejártuk az országot, számtalan helyszínen felléptünk, mégsem vált rutinná, unalmassá számunkra az előadás. A színész minden előadás előtt izgul, akkor is, ha háromszázadjára játsszák ugyanazt, hiszen bármikor történhet valami váratlan, pillanatnyi emlékezetkiesés, rosszkor lép be valamely kolléga, vagy bármi más. Például az egyik marosvásárhelyi előadás során, egyik kolléganőnk két jelenet szövegét felcserélve éppen egy oda nem illő szöveget kezdett el mondani. A partnere a legnagyobb nyugalommal és higgadtsággal úgy alakította a dolgot, hogy „visszaterelte” a helyes szövegre – mindezt úgy, hogy a nézők semmit sem érzékeltek. Mi mindnyájan ugyanazzal az izgalommal és szeretettel játszottuk a háromszázadik előadást, mint a legelsőt. Nyilván vannak bakik, például az egyik Székelyudvarhely melletti községben megtartott előadás alatt, amikor bejött Marcsa, Rolla ruhájába átöltözve, odasúgta nekem, hogy fogjam hátul a ruháját. El nem tudtam képzelni, miért kellene nekem fognom a ruháját? Később kiderült, hogy a gyors átöltözés alatt, a villámzár szétment. A jelenet alatt én mindvégig „támogattam” a Marcsát. Az előadók egymásra vannak utalva.
Érezte-e magát ebben az időszakban felkapottnak?
Én soha az életben. Mindig öröm volt számomra érezni a közönség szeretetét, akár mondjuk az óteleki kultúrház, vagy a temesvári, kolozsvári esetleg a világ más színpadán. Jó volt bárhol érezni a közönség ragaszkodását, de soha nem éreztem magam különlegesnek, netán sztárnak.
Milyen indíttatásra lett a színművészből rádiós újságíró?
Még aznap, amikor a diktátor elfutott, déli egy óra tájban én már a temesvári rádiónál voltam, mert úgy éreztem, hogy az adás beindításakor hitelesen tudok szólni mindazokhoz, akik a színpadról ismerhettek. Amint köztudott, a nyolcvanas évek közepétől a körzeti adókat megszüntették, viszont mire én fellelkesülve odaérkeztem és felajánlottam szolgálatomat, a hajdani rádiósok mind ott voltak a temesvári rádióadás újraindításának szándékával, én meg a rádió hullámhosszán a magyar honfitársaim számára kívántam megfogalmazni a forradalom üzeneteit, természetesen magyarul. Ez történt december 22-én, délben. A pillanatnyi zűrzavart követően másnap, december 23-án hívtak vissza, és ezzel elsőként szólaltam meg magyarul az újraindított Temesvári Rádióban. Az akkori főszerkesztő megkérdezte, nem volna-e kedvem együttműködni egy magyar műsorban? Nyilván, hogy volt, viszont úgy éreztem, hogy e faladatot csapatban jobban lehet teljesíteni, ezért a komoly újságírói múlttal rendelkező kollégám, Koczka György bevonását indítványoztam. A dolgok úgy alakultak, hogy folyamatosan erősödött a rádió magyar adásának szerkesztősége, és jómagam most már két és fél évtizedes rádiós múltra tekinthetek vissza. Fokozatosan fedeztem fel és szerettem meg ezt a munkát, amely merőben más, mint a színjátszás.
Énekesnek, színművésznek vagy rádiósnak tartja magát Fall Ilona?
A három fő foglalkozás teljességgel kiegészíti egymást. Bevallom, hogy énekelni nem tanultam, nem készültem énekesi pályára. Még Sepsiszentgyörgyön Dukász Anna igazgató biztatott éneklésre egy szilveszteri előadás megmentése érdekében, ugyanis az énekesnő megbetegedett. “Neked énekelni kell” – határozta el az igazgatónő, én meg mondtam volna, hogy nem készültem énekesnek, a hangom így, meg úgy… nem volt visszaút, az előadásnak meg kellett lennie. Ezzel indult tulajdonképpen az énekesi pályám, melynek során sikerült egy egyéni előadásmódot kialakítanom. Én főképpen olyan embernek határozom meg magam, aki megpróbálja tisztességesen végigcsinálni mindazt, amit elkezd.
Hosszabb ideje, a színművészi, rádiósi tevékenysége mellett, Fall Ilona szabadidejében egy-egy, a régiónkban szervezett vetélkedő, verseny zsűrijének tagjaként járul hozzá ezek sikeréhez, időnként egy-egy egyesület meghívottjaként lép fel, és közvetíti az öröm, a reménység üzeneteit a hallgatóságának. Honnan ez a civil elkötelezettség?
A szórványban rendkívül fontosnak tartom az általam „civil feladatoknak” nevezett tevékenységek felvállalását. Ilyen például az Újszentesi Országos Népdalvetélkedő, amelynek lebonyolításában a legelejétől részt veszek, és amellyel kapcsolatban felmerült annak a lehetősége, hogy a helyszín évente változzon. Én határozottan ragaszkodtam ahhoz, hogy ez a lelkes újszentesi szervezők által kitalált és életben tartott rendezvény maradjon a szórványé, mert hozzájárul a helyi magyar közösség erősítéséhez. Hasonlóan fontosnak tartom a szavalóversenyek megszervezését, minden szinten, különös tekintettel a Lugosi Református Egyház által szervezett Szombati-Szabó István versmondó versenyre, hiszen e rendezvények járulnak hozzá nyelvünk szépségeinek megismeréséhez és megismertetéséhez. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a gyermekek megismerjék költőink, íróink alkotásait, nem csak az iskolai anyagon keresztül, hanem saját olvasmányaiknak köszönhetően. Amikor a fentiekhez hasonló rendezvényekről van szó, ha törik, ha szakad kerítek időt rájuk. A budapesti Székely Kör kuratóriumi tagjaként és az Osztrák Magyar Társaságban is kulturális tanácsadóként vállalok feladatokat. Nagyon érdekes és szerintem fontos az Osztrák -Magyar Társaság tevékenysége, amellyel erősíteni és kiterjeszteni kívánják Ausztria kapcsolatait a környező országokkal, közöttük Romániával, Szerbiával is, mindezt magyar közvetítéssel.
Erre az esztendőre mit kívánt önmagának?
Év végén mindenki számadást készít, magam is természetesen leltároztam az elmúlt esztendő eredményeit és sikertelenségeit is. Remélem még sokszor lesz alkalmam erre. Ebben a pillantatban nem nevezhetnék meg különösebb terveket, szeretnék még sokáig rádiózni. A színházzal kapcsolatos terveim minimálisak, mert a darabok legnagyobb része fiatalokra íródik… magam most már inkább lélekben tartozom a fiatalok köréhez. Álmodozom néha arról, hogy jó lenne még egyszer valamilyen rendkívüli szerepet eljátszani, amelyben meghatározó szereplője lehetek a darabnak, akkor is, ha nem a főszerepet játszom. Olyan szerepre gondolok, amely alaposan próbára tesz, amelynél meg kell dolgozni, egyúttal a fiatalabb kollégáim tiszteletét és szeretetét ezzel hálálnám meg.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
4 May 2024EUR4.9764 RONHUF1.2774 RONUSD4.65 RONXAU344.1075 RONIdőjárás