Amikor elolvastam a helyi lapban a nagyzerindi alkotótábor résztvevőinek első, a borosjenei Mészáros család vendégeként töltött napjáról írt riportot, s benne megtaláltam a tábor tizenkét résztvevőjének nevét, mondogattam magamban, hogy nem csak a bűnös tér vissza tettének színhelyére, hanem az is, aki korábban nagyon jól érezte magát valahol. Mint azok a képzőművészek, akik idén is családtagként érkeznek vissza a Fekete-Körös partjára. Akad, aki immár ötödször! Akad, aki családostól. Van, aki az Egyesült Államokból óceánt átszelve érkezett a Körös partjára! Sőt, idén „átutazó” indiai vendég is volt Yolanda Sousa Kemmermeier személyében!
Azon is el lehet gondolkozni, miért érzik jól magukat a művészek Nagyzerinden? Mert arrafelé, a széles alföldi rónán nincsenek látványos hegyek, az ágyai erdő is alig látótávolságra van. A túlszabályozott, magas gátak közé kényszerített folyón túli Tamáshida műemlék templomromja is csak rövid időre tartogat festegetnivaló témát. Csakhogy azt a vidéket olyan emberek lakják, akik évszázadokon keresztül itt maradtak a szülőföldön, az erdőtől, a pusztai legelőtől elhódított termőtalajt művelik a török hódítás előtti időktől mindmáig. S ragaszkodnak hagyományaikhoz, református vallásukhoz, a máshol már elfelejtett mezőgazdasági szerszámaikhoz, a temetőhöz. És igencsak büszkék széles e határban egyedülálló képtárukra.
Az idei tábor témájául A hagyományok hídjai címet választotta a táborvezető Siska Szabó Hajnalka. A virtuális híd ugyanis két partot, embereket köt össze, de lehet jelképes is: tárgyak, emlékek, amelyek a jelen világot a múlthoz kapcsolják. A helyi híd ábrázolását többen nem szalasztották el, mint a budapesti Szalay Ágnes, Siska Szabó Hajnalka, avagy a fiatalok közül is, de Breznay András a budapesti hidakból állított ki egy sorozatot. A bolgár Miroljuba Gendova, Brittich Erzsébet, Cziglényi Attila fantáziáját a település épületei, a régi bútorok, használati tárgyak, fényképek ragadták meg. Molnár Sándor és a lengyel Karankiewicz család (Beata-Bebel, Wlodzimierz és Kacper) tagjai a természet nyári tobzódását vitték vászonra, papírra: a kertek, gabonatáblák szépségét, a növények színkavalkádját. Külön kategóriába lehet sorolni Yolanda Sousa Kammermeier és Burai István portréit. Egyikük az ázsiai művészetből adott ízelítőt, míg a debreceni alkotó amerikai indián és Kandinsky alkotásaira emlékeztető színes arcképekkel lepte meg a szép számban begyűlt tárlatlátogatót.
A tárlat megnyitóján Simándi Sándor polgármester üdvözölte a megjelenteket, közöttük Bognár Leventét, az RMDSZ megyei szervezetének elnökét is. A két szervező (a már említett Siska Szabó Hajnalka, valamint Vas Tünde) egy szép kulturális műsorról is gondoskodott. Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek Örkény egyik egypercesét, Kreisler Rosemarie című hegedűdarabját, valamint két kabaréjelenetet adtak elő, míg a helyi Ibolya együttes tagjai egy falusi tréfával, valamint egy Kiss Csilla tanárnő koreografálta népi táncjátékkal szórakoztatták a közönséget.
Ujj János