Idén szeptemberben nyolc új taggal bővült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata. A következő hetekben egy-egy rövid interjú erejéig velük ismerkedhetnek meg az Olvasók. November 27-én, elsőkként, Vajda Borókával és Lajter Márkó Ernesztóval, most pedig következzen Hegyi Kincső és Jancsó Előd.
Hegyi Kincső vagyok, 23 éves. Parajdra megyek haza, bár már nagyon rég máshol szocializálódom. 5-8-ban már Udvarhelyen a Palló Imre művészetiben voltam zenetagozatos, gitár szakon, mint “bejárós diák”. Később a líceumot Sepsiszentgyörgyön végeztem, drámatagozaton. Ezután Kolozs- várra mentem a BBTE kommunikáció szakára. Egy évre rá pedig felvételiztem színire Hatházi András osztályába, ahová sikeresen felvettek. Jelen pillanatban pedig elsőéves mesteris hallgató vagyok a kolozsvári BBTE színész szakán.
Nem tudom, miért választottam a színművészeti pályát, de most már bizonyos, hogy a színház az, amit szeretettel, büszkén csinálok. Valahogy az életem mindig a művészet felé irányult. Nem hagyott békén. Sosem találtam a helyem, máshol és másban. Most már, azt hiszem semmi máshoz nem értek, bár rengeteg minden érdekel. Sokszor elgondolkodom azon, hogy míg mások életeket mentenek, én csak játszom a gondolattal, hogy milyen lenne, ha meghalna egy ember a kezeim között. Mégis a színház az, amiről mindig szívesen, hosszasan, reggelekig tartó beszélgetésekbe hajtom magam. Nem tudom miért, de mindig is Temesvárra akartam jönni. Nagyon tetszik a város, nekem sokat jelent, hogy sokan vagyunk és különbözőek. Nagy álmom a film vagy sorozat, ami megmarad. De egy Ibsen Nóra is álom, ha már színház. Sosem voltam az, aki a “tipikus” nagy szerepekre vágyik, valahogy nem tartottam izgalmasnak például Júliát. Sokkal izgalmasabbnak tartottam Médeát, Nórát, Olgát.
Jancsó Előd vagyok, 1998 áprilisában születtem Marosvásárhelyen. A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban érettségiztem. Idén végeztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakának alapképzését. Tanulmányaimat ugyanazon szak magiszteri képzésén folytatom.
Miért válaszotta a színész pályát?
A nővérem színjátszókörre járt mikor még én kisiskolás voltam. Egy adott ponton beajánlott engem egy meghallgatásra. Az első találkozás nem sikerült valami rózsásan. Egy verset tudtam, a Nemzeti dalt, ezt tanította meg nekem a nővérem. Dalolni hamisan, de bátran, ritmusérzék semmi. Végül a testvérem jelenléte volt az, ami miatt beengedtek abba a közösségbe. Eleinte félénken, de aztán annál nagyobb magabiztossággal és odaadással vetettem bele magam a színjátszásba. Örömöm telt benne, de az elhatározás a pályára akkor még nem volt meg. A líceumból kerültem bele egy rendező szakos hallgató vizsgaelőadásába. Három napot próbáltunk, reggeltől estig. A munka, a közös keresés és ötletelés, a fáradtság, az emberek, a közösségérzet, mindezek segítettek el- jutni az elhatározásig, hogy én aztán semmi mással nem foglalkoznék szívesebben.
Miért Temesvárra szerződött?
Színész akarok lenni. Ez hosszú út, én meg türelmetlenül vágyom a felfedezésére. Úgy gondoltam ideje lépni, itt meg tárt karokkal fogadtak. A versenyvizsga napján jártam először Temesváron. Bevallom, mielőtt elindultam meg kellett néznem, hogy pontosan balra van-e ez a város, vagy jobbra. Elég könnyen “megvett” magának, kilóra. A Bega-part, az óriási terek, minden magas, minden színes és pulzáló, nem beszélve az utcai muzsikusokról, akik már csak habocskák ezen a tortán.
Milyen tervekkel, elképzelésekkel indult a pályán?
Tudom én, hogy lerágott csont ez a mondat, de tapasztalni vágyok. Meg szeretném tartani és még jobban akarom erősíteni a lelkesedésemet és a kíváncsiságomat. Azt hiszem, hogy erre a szakmára különösen igaz, hogy mindenből tanulni lehet. Én meg késznek érzem magam a tanulásra. Sok mindent kell még, de futja a kitartásból. És ha már választhatok egy figurát, aki kedves a számomra, a Dühöngő Ifjúság Jimmyje lenne az. Valami már az egyetem előttről is vonzott benne, talán a dühe, meg a problémái. Na, ővele összekeverednék a színpadon.