Idén szeptemberben nyolc új taggal bővült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata. A következő hetekben egy-egy rövid interjú erejéig velük ismerkedhetnek meg az Olvasók. November 27-én, elsőkként, Vajda Borókával és Lajter Márkó Ernesztó­val, most pedig következzen Hegyi Kincső és Jancsó Előd.

Hegyi Kincső vagyok, 23 éves. Parajdra megyek haza, bár már nagyon rég máshol szo­cializálódom. 5-8-ban már Udvarhelyen a Palló Imre mű­vészetiben voltam zenetago­za­tos, gitár szakon, mint “bejárós diák”. Később a líceumot Sepsiszentgyörgyön végeztem, drámatagozaton. Ezután Kolozs­- várra mentem a BBTE kommunikáció szakára. Egy évre rá pe­dig felvételiztem színire Hatházi András osztályába, ahová sikeresen felvettek. Jelen pillanatban pedig elsőéves mes­teris hallgató vagyok a ko­lozsvári BBTE színész szakán.
Nem tudom, miért választottam a színművészeti pályát, de most már bizonyos, hogy a színház az, amit szeretettel, büsz­kén csinálok. Valahogy az életem mindig a művészet felé irányult. Nem hagyott békén. Sosem találtam a helyem, más­hol és másban. Most már, azt hi­­szem semmi máshoz nem ér­tek, bár rengeteg minden ér­de­kel. Sokszor elgondolkodom azon, hogy míg mások életeket men­tenek, én csak játszom a gondolattal, hogy milyen lenne, ha meg­halna egy ember a ke­ze­im között. Mégis a színház az, ami­ről mindig szívesen, hosszasan, reggelekig tartó beszél­ge­té­­sek­be hajtom magam. Nem tu­dom miért, de mindig is Te­mes­várra akartam jönni. Na­gyon tetszik a város, nekem so­kat jelent, hogy sokan vagyunk és kü­lön­bözőek. Nagy álmom a film vagy sorozat, ami megma­rad. De egy Ibsen Nóra is álom, ha már színház. Sosem voltam az, aki a “tipikus” nagy szere­pek­re vágyik, valahogy nem tar­tottam izgalmasnak például Júliát. Sokkal izgalmasabbnak tartottam Médeát, Nórát, Olgát.

Jancsó Előd vagyok, 1998 áprilisában születtem Maros­vásárhelyen. A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban érettségiz­tem. Idén végeztem a Maros­vásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakának alapképzését. Tanulmányaimat ugyanazon szak magiszteri képzésén folytatom.

Miért válaszotta a színész pályát?
A nővérem színjátszókörre járt mikor még én kisiskolás voltam. Egy adott ponton beajánlott engem egy meghallga­tás­ra. Az első találkozás nem sikerült valami rózsásan. Egy verset tudtam, a Nemzeti dalt, ezt tanította meg nekem a nő­vérem. Dalolni hamisan, de bát­­ran, ritmusérzék semmi. Végül a testvérem jelenléte volt az, ami miatt beengedtek abba a közösségbe. Eleinte félénken, de aztán annál nagyobb magabiztossággal és odaadással ve­tettem bele magam a színját­szásba. Örömöm telt benne, de az elhatározás a pályára akkor még nem volt meg. A líceumból kerültem bele egy rendező szakos hallgató vizsgaelőadásába. Három napot próbáltunk, reg­geltől estig. A munka, a közös keresés és ötletelés, a fáradtság, az emberek, a közös­ség­érzet, mindezek segítettek el­- jutni az elhatározásig, hogy én aztán semmi mással nem fog­lalkoznék szívesebben.

Miért Temesvárra szerző­dött?
Színész akarok lenni. Ez hosszú út, én meg türelmet­lenül vágyom a felfedezésére. Úgy gondoltam ideje lépni, itt meg tárt karokkal fogadtak. A ver­seny­vizsga napján jártam elő­ször Temesváron. Bevallom, mi­előtt elindultam meg kellett néznem, hogy pontosan balra van-e ez a város, vagy jobbra. Elég könnyen “megvett” magának, kilóra. A Bega-part, az óri­ási terek, minden magas, minden színes és pulzáló, nem beszélve az utcai muzsikusokról, akik már csak habocs­kák ezen a tortán.

Milyen tervekkel, elkép­ze­lé­sekkel indult a pályán?
Tudom én, hogy lerágott csont ez a mondat, de tapasztalni vágyok. Meg szeretném tartani és még jobban akarom erősíteni a lelkesedésemet és a kíváncsiságomat. Azt hiszem, hogy erre a szakmára külö­nö­sen igaz, hogy mindenből ta­nul­ni lehet. Én meg késznek érzem magam a tanulásra. Sok mindent kell még, de futja a kitartásból. És ha már választ­hatok egy figurát, aki kedves a számomra, a Dühöngő Ifjúság Jimmyje lenne az. Valami már az egyetem előttről is vonzott benne, talán a dühe, meg a problémái. Na, ővele összeke­verednék a színpadon.