Főként magyarlakta városokat idéz­tek föl, de Bukarestről, Oxfordról és Los Angelesről is szó került – a kép­zeletbeli és „személyes” városok mellett – azon a könyvbemutatón, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok rendez­vényén mutattak be. A Kárpát-medence negyvenhárom írójának alkotásait tartalmazó, Valahol van egy város című antológia bemu­ta­tóján Markó Béla és Kelemen Hunor szerzőként volt jelen. A könyv két ma­gyarországi alkotója, András Sándor és Csapody Miklós írók társaságában, Kántor Lajos író, publi­cis­ta vezetésével arról beszéltek: mi­lyen élmények, tö­r­ténetek fűzik őket az erdélyi városokhoz, valamint Buka­resthez, amely azért „él­hető”, mert ér­zel­mileg távoli, szép és csúnya is egy­szerre, és „nem kellett érte megharcolni”.
Három „transzilván városálmot”, és egy távoli negyediket megrajzoló rö­vid­prózája kapcsán Markó Béla azt mondta el, miért áll közel hozzá Kézdi­vá­sár­hellyel és Marosvásárhellyel e­gyütt Kolozsvár is, és miért tud távolság­tar­tással tekinteni Bukarestre, a­mely­hez közéleti szereplőként élete je­lentős szelete kötődik: „Furcsamód azok az élhető városok, amelyekért nem kell megküzdeni, megharcolni. Bukarest számunkra azért lehet élhető, mert tud­juk: nem volt, nem lesz és nem is le­het­ne a miénk” – vont párhuzamot a hazai közélet helyszíne, illetve az erdélyi magyarság „várait” jelentő települések között a Szövetség egykori elnöke, aki az 1980-ban keletkezett Egy utca meghatározása című írását olvasta fel a ko­lozsvári eseményen. Ebben azt tag­lalja, mitől nevezhet az egyén ott­ho­nosnak egy olyan városrészt, amelyről az elnyomó rendszer gondoskodott, hogy gyökeresen megváltozzon.
Kelemen Hunor csíkkarcfalvi szü­letésére és gyermekkorára utalva, a vá­rost a faluról érkező nézőpontjából mu­tatta be. Arról beszélt, hogy első város-élményei Csíkszeredához kötik a „fáj­dalmas Moldamin-injekció”, illetve a „ke­rekeken gördülő, mozgó épület” kép­zete révén. A személyes gyermek­kori történetét a kommunista rezsim abszur­dumával párhuzamban láttatta a szövet­ségi elnök a kolozsvári könyvbemutatón. Szerinte a Ceaușescu-korszak város­képet romboló intézkedése – a Nem­zeti Bank csíkszeredai épületének kerekeken történő elszállítása – az otthonnak egy furcsa megfogalmazását körvonalazta számára: „Később elég sokáig azt gon­doltam, hogy az én kedvenc házamat kerékre lehet tenni – mert miért ne mo­zoghatna térben a házunk, az ott­honunk –, el lehet vinni oda, ahol én szeretnék élni, ahol a környezetemet, az ottho­no­mat megpróbálom szebbé és jobbá ten­ni” – mondta gyermekkori él­ménye kapcsán Kelemen Hunor, majd hozzá­tette: saját képzeletbeli városának „törzse” Kolozsvár, de valamennyi er­dé­lyi városból tartalmazna egy-egy ked­venc elemet, Bukarestből pedig – az egy­szerre „szép és csúnya, rejtőzködő vá­rosból” – a George Enescu Fesztivált és a Kiseleff sugárutat tenné hozzá „személyes” városához.
A jelenlévő magyarországi szerzők közül elsőként András Sándor fogal­mazott meg „emlék-szilánkokat” egy tu­catnyi városról, amely munkája révén vált időleges otthonává, Budapest mel­lett pedig Kolozsvárt nevezte meg olyan „nagyvárosként, ahol jó élni”. Csapody Miklós Selmecbányához, il­letve Sopron­hoz fűződő családtörté­ne­tét írta le az an­tológiába foglalt mű­vében, és úgy vélte: az ember fontos te­vékenysége gyöke­reinek felkutatása, hogy megtudhassa mi és miért történt úgy az életében.
A Valahol van egy város című antológia a Korunk-Komp Press Kiadó gondozásában jelent meg, kolozsvári bemutatóján Bíró József színművész Lászlóffy Aladár versét – a gyűjtemény címadó alkotását –, valamint Szörényi László, Dragomán György és Esterházy Péter rövidprózáját olvasta fel.