Már Homérosz is említi a kolbászt, az ókori rómaiak kiterjedt birodalmuk minden régiójában több­féle, különböző (a mediterrán térségben például citromos!) ízesítésű kolbászt fogyasztottak. A történelmi források szerint, már honfoglaló őseink is elkészítették és fogyasztották a disznóhúsból készült kolbászt és szalonnát, és a fűszerpaprika elterjedésével igazi ma­gyaros ízvilágot sikerült elődeinknek adni a csemegének. A Pusztakeresztúri Magyar Gaz­dakör, a helyi Nőklub szervezésében és a Szórvány Alapítvány támogatásával második alkalommal megrendezett Pusztakeresztúri Kolbászgyúró versenyen meggyőződhettünk arról is, hogy ma is apáról fiúra száll a kolbászkészítés tudománya.

A helyi kultúrház bejára­tá­nál „Pista bácsi és Maris néni” jókedvet sugárzó szalmabábúja társaságában Tóth Ede gaz­da­köri elnök fogadja a vendé­ge­ket. Az elnök kiemeli a gaz­dakör elkötelezett­sé­gét e téli, faluhelyen máig élő hagyo­mány folytatása mellett, és örömmel vezeti a vendé­ge­ket a kolbászgyúrásban több évtize­des tapasztalattal rendelkező, a rendezvény ötletét kölcsönző, Orosházi Kolbászklub alkalomhoz méltóan kidí­szített asztalához, ahol Restály György és dr. Ökrös Ferenc éppen a hús felaprítását, darálását vég­zik. Mellettük Restály György­né fokhagymát passzíroz, az is­mert kis szerkezettel. Kérdé­semre elmondja, hogy a fekete borson kívül, ki­- zárólag házilag készült vagy maguk termesz­tette fűszerekkel, fokhagymával, édes- és csípőspaprika őr­leménnyel íze­sítik a készítményeiket. A kolbásztöltés ha­gyományát igen hatékonyan népszerű­sítő, huszonkilenc ta­got számláló Oros­házi Kolbászklub Pusztakeresztúron részt­vevő tagjai igazi magya­ros ízvilágú kolbászt készí­te­nek, megkóstolom a nyers alap­anyagot, és az ízek teljes harmóniáját tapasztalom. Restály György elmondja, hogy a klub tagjai több csapat­ba szerveződve, évente sok ver­senyen vesz­nek részt, legutóbb Sepsiszentgyörgyön ötvennégy csapattal megtartott rendez­vé­nyen, a gyulai és békéscsabai csapatokat megelőzve szerez­tek első díjat az oros­háziak, a résztvevő anyaországi, illetve a román országhatáron túli csa­pa­tok közül. Az évente négy-öt nagysúlyú sertés feldolgozását is elvégző, tapasztalt orosházi kolbászgyúró titkot is megoszt: a paprika a lelke a kolbásznak, nem kell sajnálni belőle… Dr. Ökrös Ferenc elmondása sze­rint, családjában évente lega­lább egy mázsa húsból gyúrnak kolbászféléket, tőle a sikeres füstölés titkát firtatom. “A kolbászfélék tartósítása során rendkívül fontos a füstölés, a legeslegjobb a bükkfa fűrészpora erre a célra. Fontos, hogy a füstölő kellően huzatos le­gyen, hogy ne melegedhessen meg a füst benne, tapasz- tala­tunk szerint, a meleg füsttel füstölt kolbász hamar megromlik, és sérül íz­világa is. Mi há­rom nap alatt füstöljük az át­lagos kolbászokat, a nap hu­szonnégy órájában, 15-16 órát. Hasonlóan fontos a kolbász tárolása is, legjobban a huzatos és megfelelően párás kamrákban áll el ideális módon a kolbász.
Hagyományt betartva a végvári kolbászgyúró csapat – Horváth Tibor, Pataki Elemér, Szabó László, Szőke Csaba és fia Zsolt, Palicsák Zoltán – kitett magáért, az asztalukon a falu jóhírét méltán öregbítő, a Székely Szilárd tejgazdaságá­ból származó kitűnő alapanyagból készült, finom végvári túróslepénnyel és sajtos-sodort sósrudakkal, Horváth Mária ál­tal készí­tett füstölt házisajttal, kecsketúróval, a végvári De János cég ízletes termékeivel, és Szabó László saját recept sze­rint el­készített vastagkolbásszal fogadják a látogatókat. Palicsák Zoltán „nyócas da­- rá­­ló” karját forgatja (ha darálási verseny lenne, akár biztos nye­rő!), ezúttal csak tíz kiló húst kell átereszteni, de más alkalommal akár fél mázsánál is több disz­nóhúst és szalonnát aprítanak fel az ügyes kis szerszám segítségével. Nyilván, disz­nóvágás idején jól élnek a köszörűsök is, mert jól élesített kés hiányában bizony keserves a darálás, akármekkora a dará­ló, megszenvedi az ember. Szó­­val a vég­vári szerkezet pont alkalmas a kézfá­- rasztó munkához, Zoltán serényen da­rálja, Horváth Tibor vékony csíkokra vágja a sertéshúst. Ebben a munkában is segít a legifjabb végvári résztvevő, Szőke Zsolt, aki ezúttal a harmadik kolbászgyúró versenyen vesz részt. Az ifjú vég­vári csa­pattag máris sorolja a kolbász­­- készítés alapanyagait, de a mennyi­sé­ge­ket a tapasztaltabbakra bízza, ráér még saját íze­sítésű kolbászt tölteni.
Többféle füstölt ínyencsé­get, továbbá mézet, házi sava­nyú­ságot állítottak ki a puszta­keresztúri ifjú versenyzők. Tóth Ede el­nök örömmel mutatja be az utánpótlást jelentő ifjakat, akik a szervezéssel elfoglalt házi­gaz­dák helyett léptek ver­seny­be, azzal a nem titkolt céllal, hogy ők is hozzájáruljanak a helyi gazdakör tagjainak serlegekben is mérhető sikeré­hez. A Pusztakeresztúri Kisgazdák néven szereplő csapat – Bruder Sebastian, Kovács Erik, Tifán Szilveszter és Dancau Sebasti­an – otthonról hozott ta­pasz­ta­lataikat kívánják kamatoztatni a verseny során. Elmondják, hogy odahaza évről évre többet segítenek disznó­vágáskor, és a „körösztúri kolbász” elkészí­té­sének receptje a kisujjukban van. Mert ölt a kí­ván­csiság, miután megsült (mert a sütés so­rán adja ki igazán az ízét a kolbász, nagyapám amíg „pihent” a massza, egy adagot kisütött és csak ha (főként nagy­anyám!) megfelelőnek ta­lál­ta, került a bél­be a töltelék, ese­tenként még hozzáadtak egy kis sót, paprikaőrleményt, borsot vagy foghagymát, és az is előfordult, hogy a “jókedvű” kolbászkészítő elsózta a “ma­té­riát” amit egy első sonka bánt, mert fel kellett áldozni, de sebaj – hang­súlyozta a vétkes, tompítani igyekezve az asszonyok megróvó odamon­dásait – mert ugye több nap, mint kolbász…) egyszóval megkóstoltuk a kisgazdák sült hús­készítményét és tanúsít­hat­juk, hogy ki­tűnő házikolbászt készítettek. A kis­gazdákra Tóth Ede gazdaköri elnök vet egy-egy pillantást, megkérdezem elége­dett-e az ifjak munkájával? „Örülünk, annak, hogy lesz utánpótlás Puszta­ke­resz­tú­ron, látszik, hogy a fiúk odahaza is kiveszik a részüket a munkából, mindegyik önállóan dolgozik, tudják mikor, mit kell csinálni. A gazdakör tagjai mindent előkészítettek: májast, véres hurkát, disz­nófősajtot, tepertőt a vendégeknek, az a­sszo­nyok pedig az elmarad­hatatlan tepertős pogácsát és a nálunk disznó­vá­gáskor szokásos hájas kiflit sütötték. Elmondhatom, hogy Puszta­keresztú­ron még a legtöbb gazda­ságban nevelnek egy-két disz­nót, és télen egymást érik a disz­nótorok. Vannak, akik vá­roson élő rokonaik, ismerőseik rendelésére tartják a sertéseket. Pillanatnyilag élősúlyban 10,00 – 10,50 lejes áron kelnek el a vágnivaló sertések.”
A kultúrház nagytermében folyó lázas munkához hasonló zajlik a konyhában is: az as­szonyok kolbászt sütnek, jóko­ra mennyiség fogy belőle, a férfiak szeletelik a hurkafé­lé­ket, savanyúságot, és tá­lal­ják fel az egyre érkező vendégek­nek. Tifán Miklós jókora üstben sertéspap­rikást főz, ame­lyet a verseny befejez­tével szándékoznak feltálalni. Az alkalmi szakács elmondja, hogy a paprikás alapanyagát a gazdakör egy csüngőhasú viet­- ­ná­mi sertése biztosította. Talán öt évvel ezelőtt egy zsombolyai gazdabálon nyer­tek a puszta­keresztúri gazdák egy vietnámi sertéskocát.

Munkában a végvári csapat

Minden tag kivette a részét az állat és a szaporulat felnevelésében, majd a szapo­ru­latot rendre értékesítettșk, és a mostani versenyre egy nyolc­van kiló körüli állatot levágtak – tájékoztat Tifán Miklós, és mutatja, hogy a vietnámi faj­tájú kifejlett sertésnek arasznyi a szalonnája.
Öten érkeztek Óbébről. A Trif család négy tagja Alin, Ioan, Maria, Cristian és a sógor Pop Vasile jöttek el a szom­széd­ba elhódítani az első he­lyért járó serleget. Legalábbis a verseny elején ezt remélik. Elmondják, hogy karácsony környékén az egész faluban gyúrják, töltik a kolbász­fé­lé­ket, ők másnap odahaza folytatják, hetven-nyolcvan kiló kol­bászt fognak előállítani.

Színpadon a csapatok képviselői. Dr. Csősz János, a zsűri elnöke
és Tóth Ede, a vendéglátó gazdaköri elnök kihirdeti a nyerteseket

Minden asztalra bőven ke­rültek a füs­tölt, pácolt sertés-termékek, pálinka, bor mellé az illető településre, vagy családra jellemző sütemények is, fánk­kal, mákos és diós bejglivel, pogácsafélékkel, hájastésztával kínálják a munkájukat megte­kintő látogatókat.
Nagyszentmiklósról Bartók Béla, dr. Sipos András, Deb­receni Attila, Fibisan Sorin (Robi) és Ágnes, Hegedűs Éva serénykednek a gyúróteknő és az asztal körül. Lassan összeáll az alapanyag és a nagyszentmiklósi RMDSZ-csapat el­kez­di a kolbásztöltést. Mindent beleadtak, bizakodóak, ők is az első díjért jöttek el szomszédolni Pusztakeresztúrra. Bartók Béla elmondja, hogy a városi körülmények között is tartja magát a disznóölés szo­kása, és a helybéli svábok iga­zán figyelemreméltó recepte­ket hagytak maguk után a vá­rosban, viszont jómaga az er­délyi (pap­rikamentes) fehér kol­bászt részesíti előnyben, mert abban a paprikaőrlemény hiá- nyá­ban jobban érvényesül a kömény íze. A Fibisan családban idén is neveltek sertést, mondja Robi, maga szokta feldolgozni, némi marhahússal keveri a sertéshúst, mert „úgy az igazi.” Csüngőhasú vietnámi sertést is tart, mert kitűnő a füstölt szalonnája és a tepertője, illetve a zsírja is párját ritkító.
A varjasi csapat tagjai elő­sze­retettel vesznek részt rendszeresen a magyar gazdakörök rendezvényein, ezúttal hárman, Megheles Ovidiu agronómus, Suca Rafaela és Suca Remus társaságában igyekeznek meggyőzni a zsűrit arról, hogy Varjason is jó minőségű kolbá­szokat készítenek. Figyelemre mél­tó a csapat kolbásztöltője: az öntöttvasból készült alkal­matosságot valamikor a XX. század elején készítették az E­gyesült Államokban egy ki­mustrált ágyúcső átalakításá­val, immár negyedik nemzedék hasz­nálja. A varjasiak kétféle finomságot készítettek. Folytatva hentes nagyapja „mesterségét”, odahaza Megheles Ovidiu a téli időszakban akár három mázsa kolbászt is el­készít a nagy család és a baráti kör számára. A Pusztakeresz­túron kiállított kolbász­féle­sé­ge­­ket éppen egy kerek hó­nap- pal ezelőtt készítették el.
Eddigi életükben először vettek részt „hivatalos” kolbászgyúró versenyen a nagy­szentmiklósi mezőgazdasági kifizető ügynökség munkatársai, Ilies Dorin, Mihai Dorin és Mihai Cosmin. Érdekesség, hogy mindhárman gépész­mér­nökök, és otthonról hozták ma­gukkal a sertésfeldolgozás „tu­­do­mányát”. Elmondásuk sze­rint évente több­féle íze­sí­tésű kolbászt készítenek.

Az újszentesi háziasszonyok spanyol tánca

A jó hangulatot a végvári Szarvas Lajos muzsikája és az Újszentesi Háziasszonyok lát­vá­nyos műsora biztosította, akik a helyi Nőklub meghí­vá­sára először látogattak el Pusztakeresztúrra. A házasszonyok spanyol táncot és a Szobalány álma című koreográfiát, illetve A buszmegállóban és Gyerekszáj című kabaréjeleneteket adták elő a Kultúr­ház színpadán, osztatlan sikert aratva. Dénes Ildikó és Meda Gizella Szarvas Lajos zenei kíséretével előadott cigánydalos ösz­sze­állítással teremtették meg a jó hangulatot.
A díjazást megelőzően Kovács Katalin, a Szórvány Alapítvány projektmenedzsere köszöntötte a résztvevőket, be­szédjében a helyi közösséggel való jó együttműködést méltatta, a szórványgondnoki szolgálat eredményeit, majd a kü­­lön­féle kulturális progra­mo­kat mutatta be, amelyeket a helyi Nőklubbal, és a Gazda­körrel kö­zösen szer­veztek. Kovács Katalin kiemelte a hármas összefogás fontosságát, az ala­pítvány segí­tett előteremteni a forrást – idén a Bethlen Gábor Alap támogatta a rendezvényt, illetve a Gazdakör és a Nőklub fogott össze a si­ke­res fesztivál szervezése ér­de­kében.

Az első helyezett nagyszentmiklósi csapat

Második helyen végzett
az óbébi csapat

A harmadik helyezett varjasi csapat muzeális értékű kolbásztöltőt használt

A dr. Csősz János megyei gazdaköri elnök által vezetett és Horváth Ramóna, Dancau Danut, Bularca Cosmin állatorvos, Máger János szakértőből álló zsűri az első helyet, nagy meglepetésre, a nagyszentmiklósi RMDSZ csapatának ítélte, a második helyet az óbébi csa­pat hódította el, a harma­dik­ként Varjas csapata végzett. Az orosházi csapat, amelytől sokat tanultak a pusztake­resztúriak a kolbászgyúrás és a szervezés területén is, különdíjat kapott a zsűritől. Dr. Csősz János zsűri­el­nök elmondta, hogy nagyon erős volt a mezőny, minden csa­pat különösen figyelt a bemutatkozásra, a dí­szítőelemek­re és a higiéniai szabályok betartására. Az elkészített kolbászféleségek között csekély volt a minőségi különbség, az ízek is kiválóak voltak. A bírák ezúttal a kevésbé fűszeres kolbászmintákat része­sí­tették előnyben, ez kedvezett az első he­lye­zett nagyszentmiklósi csa­­patnak, akik a kiegyensú­lyozott ízvilágú készítményükkel arattak sikert.