Lezárultak az idei püspöki vizitációk

Mindazok, akik az el­múlt hónapokban figye­lemmel követték a temes­vári egyházmegye és a Püspökség híreit, gyakran olvashatták a következő mondatokat: „Pál József Csaba megyéspüspök június elején megkezdte idei püspöki vizitációját, a­mely­nek keretében az év folyamán 12 Temes megyei és 7 Arad megyei plébá­niát keres fel. A látogatás alkalmával a Főpásztor ta­lálkozik az egyháztanács tagjaival, a fiatalokkal, a gyermekekkel, a plébánia munkatársaival, a testvéregyházak lelkipásztorai­val, valamint a különféle egyesületek képviselőivel és felkeres egyet a plébánia filiái közül. A vizitáció következő állomása …” – és következett annak a plé­bániának a neve, ahova a Főpásztor az éppen ese­dékes látogatását tervezte. Konkrétan: Újszentes, Te­mesvár-Szabadfalu, Billéd, Óbesenyő, Zsom­bo- lya, Temesvár-Újkissoda, Perjámos, Nagyszentmiklós, Berestye, Csák, Detta, Gátalja, Arad-Belváros, Aradgáj, Nagyiratos, Pécs­ka, Szentanna, Arad-Mo­sóczytelep, végül pedig, november 13-án és 14-én Máriaradna.
Ez utóbbi plébánián a lá­togatást megnyitó szentmise november 13-án, szer­dán délután kezdődött a kegytemplomban, ahol a közösség nevében Reinholz András plébános üdvözölte a Főpásztort. Mint mondotta, az egyházme­gye püspöke az év folya­mán több zarándoklat al­- kalmával is felkereste a radnai kegytemplomot, olyankor azonban mindenki számára van jelen. Most azonban kizárólag az itt szolgáló lelkipászto­roknak és a helybeli hí­veknek szenteli az idejét.
Valóban, Pál József Csaba megyéspüspök a szentmisét követően elsőként a jelen lévő gyermekekkel találkozott, és he­lyet foglalva az oltár előtt körben elhelyezett szé­keken bárki kérdez­he­tett is tőle.
A radnai szentmisén elhangzott szentbeszédé­ben a Főpásztor úgy fogalmazott: a Szűzanya oltal­- mába ajánlja ezt a látoga­tást, mint ahogy az eddigi vizitációkat és az egész egyházmegyét. – Fontos, hogy találkozzunk, hogy job­ban megismerjük egy­mást, mert akkor jobban meg is tudjuk érteni a má­sikat, így sikerülni fog jobban szeretnünk is egymást – mondotta a megyés­püs­pök.
Az idei utolsó püspöki vizitáció ugyanakkor az élmények, a tapasztalatok összegzését is jelentette. Pál József Csaba megyés­püs­pök mindezt a követke­zőképpen foglalta össze.
– A püspöknek egyik feladata a plébániák látogatása. Idén tizenkilenc plébániát kerestem fel. Ezt megelőzően az esperesek keresték fel ezeket a kö­zösségeket, ahol az illető lelkipásztoroknak kérdő­íve­ket nyújtottak át, ezeket ők kitöltötték, én pedig mindet átolvastam. Ezek alapján történtek a látoga­tások és a megbeszélések. A vizitáció keretében az egyes plébániák konkrét anyagi helyzete, a számvitel ellenőrzése a könyve­lőknek és a Püspökség gaz­dasági igazgatójának volt a feladata. Számomra nagyon fontos volt a ta­lál­kozás. Találkozni a helybeli plébánossal, a hívek különböző csoportjaival, az egyháztanács tagjaival – velük mindig volt meg­beszélés –, a különféle moz­galmakkal, társulatok­kal, mint például a Ró­zsafüzér társulat, a Kol­ping-család, a Máltai Sze­retetszolgálat önkéntesei­nek csoportja, a Fokoláré csoport, a neokatekume­nális közösség, karizma­ti­kusok. Ezenkívül fontos volt elbeszélgetni a mun­ka­társakkal és a fiatalok­kal. Velük és a gyerme­- kekkel mindig volt leg­alább egy egyórás talál­kozó. Miért? Az egyház­megye egy nagy közösség, a plébániák pedig egy-egy élő sejtje az egyházme­gyének. Jó látni a sejtben megszerzett tapasztalato­kat, és ahol lehetett, egy ki­csit segíteni. Nagyon sok esetben gazdagodtam az ott tapasztaltakkal, egy-egy jó kezdeményezésről pedig más közösségeket is tájékoztattam. Van például olyan plébánia, ahol szé­pen, eredményesen fog­lalkoznak a gyermekekkel, akik a kórusban énekelnek vagy zenekarban játsza­nak, másutt több az if­júsági tevékenység, de mű­ködnek nyugdíjasklu­bok is, ahol az idősekre, a betegekre különösképpen odafigyelnek. Van olyan hely, ahol nagyon tevé­keny, talpraesett egyházta­náccsal találkoztam, a­melynek tagjai elosztották maguk között a feladatokat. Például aránylag fiatal férfiak az egyházta­nácsból a fiatalokkal fog­lalkoznak, két másik tag in­kább a betegekkel, az idősekkel törődik. Ezek a különböző csoportok meggyőztek arról, hogy na­gyon összehangolt tevé­kenység, pezsgő élet fo­lyik a plébániákon, egy­mást is kiegészítve. Nem minden közösség erős min­den szempontból, de minden közösség tanulhat a másiktól, az én fela­datom pedig részben az is, hogy segítséget nyújtsak nekik ebben. Nagyon szé­pek voltak a szentmisék a plébániatemplomban és a filiákban, amikor az egész közösséggel találkozhattam. És annak ellenére, hogy talán nem sikerült mindenkivel kezet fognom vagy személyesen elbe­szélgetnem, mert olyan so­kan voltak, de ők is örvendtek, hogy ott láthatják a püspököt a közelükben, és én is örvendtem, hogy valós képet alkothatok a közösségről. Mert a pasztoráció ott valósul meg a plébániákon és a különböző közösségekben. Mi itt, a Püspökségen, szol­gál­juk ezeket a közös­sége­ket, illetve próbálunk ne­kik segíteni, hogy kapcsolatban legyenek egymással, és tudjanak megújulni, előrelépni. Amivel külö­nösen konfrontálódtam, az a múltra való visszatekintés. Olyan értelemben, hogy a hívek valamikor sokan voltak, népes volt a plébániai közösség, most pedig kevesebben vannak. Ezért szükséges segíte­nünk egymást, hogy ne ve­szítsük el a reményt, a lel­kesedést, hiszen azok, akik itt maradtak, nem hibásak azért, hogy csak ennyien maradtak. Nekik fon­tos, hogy ugyanúgy tudják építeni Isten or­szágát, és ezért fokozottabb odafigyelést igé­nyelnek. Sok közösségben kevesebb a fiatal, ez azonban azt is jelenti, hogy annál több idő jut fog­lalkozni mindegyikükkel, nem pedig azt, hogy mivel kevesen vannak, egyáltalán nem törődünk velük. Az igazság az, hogy ma­napság több figyelmet kell fordítani a fiatalokra. Le­het, hogy négyszer, ötször többet kell tenni ugyan­azért az eredményért, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Fontosnak tartom továbbá a fiatalokkal való együtt­mű­ködést. Tehát nem csu­pán értük, hanem velük együtt kell dolgozni, hi­szen ez erősíti a jövőbe ve­tett reményünket.
A vizitációk alkalmával gyakran találkoztam más vallásfelekezethez tar­tozó lelkészekkel akár egy vacsora keretében, de megesett, hogy áthívtak az ő templomukba imádkoz­ni. Ez jelzés a számomra, ami arról tanúskodik, hogy a plébánosunk és közöttük olyan a kapcsolat, amely lehetővé teszi ezt a meg­hívást és amely a keresz­tények egységét vetíti elő- re. Sok helyen találkoztam a helyi világi hatóságok, ön­kormányzatok vezetői­vel, polgármesterrel, alpol­gármesterrel, tanácso­sokkal, a rendőrség veze­tő­jével. Ez is nagyon hasz­- nos, mivel nekünk nem harcolnunk kell velük, ha­nem párbeszédet folytatni. És tudjuk azt is, hogy mindenki felé van küldeté­sünk. A látogatás a legtöbb helyen örömteli esemény­nek számított. Természetesen voltak olyan helyek is, ahol problémák merültek fel, amelyek megoldásra vártak, ez azonban nem baj. Az ilyen helyzetekben is közösen kell értelmez­nünk az evangélium üze­ne­tét, azt, hogy Isten eb­- ben a helyzetben mit kérne tőlünk. A vizitációkat jö­vő­re is folytatom, tizenhárom plébánia felkere­- sését terveztem, ugyan­csak a Temesi és a Marosi főesperességben.