26 Dec 2013
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Tehetség és megalkuvás
Tálentuma korán megmutatkozott, felszínre tört. A gimnáziumot részben Lugoson végző ifjú adottságaira, rendkivüli rajzkészségére tanára, Virgil Simionescu (1881-1941) figyelt fel, akit nemcsak pedagógusként, hanem festőművészként is előnyösen ismertek és tiszteltek a Temes-parti városban. Hasznos útmutatásokat kapott a Krassó-Szörény vármegye székvárosában élő és alkotó Aurel Ciupetól és Emil Lenhardttól is. Bemutatkozó kiállítását 1932 októberének elején rendezte meg Temesváron. Középfokú tanulmányait a Bánlakon 1913. július 20-án született Szőnyi István a temesvári zsidó líceum tanulójaként fejezte be, majd a temesvári Képzőművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol a grafikus Podlipny Gyula és a festő Catul Bogdan volt a mestere. Metszeteivel illusztrálta Herczka István 1936-ban Temesvárott bibliofil kiadásban megjelentetett Cinquez rabságának, lázadásának és leveretésének hiteles története című könyvét. 1937-ben szerzett oklevelet. Közeli barátságba került a fiatal román festővel, Corneliu Babaval: mindketten az Eugen von Savoya utca 11. szám alatti egykori Bersuder-bérház beépített manzardterében béreltek műtermet. Pályakezdő festőként Szőnyi István 1938-ben rendezte meg első egyéni tárlatát a Kereskedelmi és Iparkamara épületében, amelyről az ismert regényíró, Markovits Rodion közölt méltató sorokat a Temesvári Hírlap hasábjain. Sikeres bemutatkozásáról Jakabffy Elemér és Páll György is megemlékezett 1939-ben kiadott A bánsági magyarság húsz éve Romániában című könyvükben
Szőnyi István 1939-ben Párizsba, a művészetek fővárosába utazott, ahol a Academie Raςon növendékekét gyarapította és mélyítette el szakmai ismereteit és jártasságát. A II. világháború kitörése arra kényszeríttette, hogy visszatérjen Temesvárra, ahol remek forma- és színérzékkel leginkább alakos kompozíciókat, arcképeket, aktokat és tájképeket festett. Előszeretettel vitte vászonra saját arcmását is. Zsidó származású, baloldali és antifasiszta nézeteket valló ifjúként a II. világháború éveiben, 1940-1942-ben a temesvári fa- és fémipari szakiskola 1902-ben felavatott épületének egyik szárnyában berendezett és működtetett lágerba internálták. „Munkaszolgálatosként” hatalmas, 15×4 méteres falfestményt festett a Vígh Albert tervezte tanintézet dísztermébe. Az expresszionista fogantatású freskó markáns, szándékosan túlméretezett és felnagyított alakjai az erőt, a lendületet, a munkát, az összefogást és a szolidaritást testesítik meg. Egyes források szerint 1953-ban Szőnyi István a kompozíciót valamelyest a kor dogmatikus követelményeihez, elvárásaihoz igazította. A falfestményt 1983-ban Viorel Gheorghe Ţigu templomfestő restaurálta.
A II. világháború zaklatott, válságos éveiben Szőnyi István a Román Kommunista Párt tagjává, a marxista-leninista eszmék elkötelezett hívévé és terjesztőjévé szegődött. Podlipny Gyula, Szobotka András, Emil Lenhardt, Vetró Artúr és Franz Ferch társaságában csoportos kiállításon szerepelt munkáival 1945-ben Temesvárott. Agitatív célzatú politikai plakátokat és méretes pannókat készített a II. világháborút követő időszakban. Grafikai szaktanfolyamot végzett 1947-ben a RKP témogatásával Budapesten. A proletkultos művészetpolitika romániai letéteményesévé, buzgó kiszolgálójává és propagálójává vált. A tanügyi reform, a művészeti oktatás átszervezése okán 1948-ban, amikor a Ion Andreescu-díjjal tüntette ki a Román Akadémia, elhagyta Temesvárt és Bukarestbe költözött, ahol 1950-ben a Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola tanárává és tanulmányi igazgatójává, prorektorává nevezték ki. Színésznővé lett lánya, Szőnyi Júlia még Temesvárott jött a világra 1949. május 13-án: másfél tucatnyi román film főszerepét alakította s nyugdíjba vonulásáig, a bukaresti Kis Színház deszkáin játszott. 1994-ig a Kiseleff sugárút 35-37. szám alatti csodálatos Miclescu-villában lakott, ahol a ház volt tulajdonosának felesége, Elisa Miculescu tanította idegen nyelvekre. Több éve húzódó per érintettje, amelynek lakása jogi helyzetének a tisztázása a tárgya. A neves román műépítész, Ion Micu (1852-1912) neoromános stílusban tervezett épületet az örököstől, Radu Miculescutól kisajátította a kommunista hatalom, az ingatlan kezelésébe vevő városgazdálkodási vállalat kiutalta a Romániai Képzőművészek Szövetségének. A Bukarestbe felköltözött Szőnyi István családjával a „valóságos ékszerdoboznak” minősített Miclescu-villa központi traktusában kapott tágas lakást. Alkotóműhelyévé a villa korábbi báltermét alakíttatta át. Fontos funkciókat töltött be nemcsak a főiskolán, hanem a Romániai Képzőművészek Szövetsége országos vezetőségében is. Festőként – amennyire a körülmények és a korszak kultúrpolitikusai engedték – megkísérelt mértéktartó kompromisszumokat kötni. Művészi igényességgel és leleményességgel kísérelte meg vászonra, falra vagy festett üvegre vinni a proletkult megkövetelt, előírt témákat is. A szocialista realizmus jegyében és szellemében fogant alkotásai is többnyire figyelmet érdemlő művészi kvalitásokat hordoztak, villantottak föl. Szemléleti hozzáálláshoz, eszmei beállítottságához és témaválasztásához nem igazodott mindig tökéletesen a kulturált, a választékos és kiérlelt formanyelv. Nagyméretű alkotások megteremtésére és kivitelezésére kapott hivatalos megrendeléseket. Főként az illegális kommunista mozgalomból ihletődött illetve az erdélyi magyarság történetéhez is kötődő alakos kompozíciók, táblaképek és falfestmények megalkotásával, kivitelezésével bízták meg. Több változatban is megfestette a népvezérek – Dózsa György, Varga Katalin, Budai Nagy Antal stb. – alakjait. Alkotásai ékesítették a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Ház Zalomit utca 7. szám alatti épületét is. Két éven át dolgozott, 1959-ben befejezett 2,80×9,60 méteres Bábolna című freskóján, amely a dísztermet uralta. Az épület rendeltetésének gyökeres megváltoztatását, részleges privatizációját követően a műalkotást 1992-ben tették tönkre. Feskókkal és vitrálokkal ékesítette a Tudor Vladimirescu Ifjúsági Művelődési Ház előcsarnokát és dísztermét is. Művészetét a forradalmi romantika hangulata és a monumentalitásra való törekvés jellemezte, hatotta át.
Nemcsak művészi és didaktikai, hanem nagyra törő politikai ambíciók, célkitűzések is fűtötték: Romániai művelődési minisztere kívánt lenni. Temesvári mestere, Podlipny Gyula szerint legalábbis azért vált el magyar nemzetiségű feleségétől, Rózsikától s kötött házassággal egy magas beosztású pártfunkcionárius-asszonnyal, hogy célját elérhesse. Bármennyire buzgólkodott is a rendszer kiszolgálásában, elvárásainak teljesítésében, feltett szándékát a nacionalista-kommunista Romániában nem sikerült megvalósítania.
Megőrződött vázlatai tanúsága szerint eredetileg a tudás, a szellem lobogó fáklyájával a karjában a földre tartó Prometheusz dinamikus, feltartózhatatlan lendülettel lefelé zuhanó alakját készült megjeleníteni a temesvári tudományegyetem Hans Fackelmann tervezte központ épületének hét emelet magas tűzfalán, azonban a párt- és állami szervek határozott kívánságára és nyomására a hatalmas felületen a román történész Nicolae Bălcescu és a költő Mihai Eminescu eszményített alakjait kényszerült színes mozaikkockákból kirakni. Az 1965-1966-ban befejezett mozaikkép elkészültekor sem aratott egyértelmű tetszést és sikert. A diákhumor sem kímélte a kompozíciót, amely témájában és beállításában sem hiteles: Nicolae Bălcescu és Mihai Eminescu ugyanis az életben sohasem találkozott egymással. Képzőművészeti alkotásokkal díszíttette Hans Fackelmann a tudományegyetem épületének tágas előcsarnokait is. A főbejárat belső előterének két oldalát Romul Nuţiu és Kazinczy Gábor műmárvány falai határolják, amelyek stilizált grafikai jeleikkel a tudományt, a művészetet, a műszaki haladást és a civilizációt jelképezik, míg a nagy aula bejáratát Adalbert Luca és Leon Vreme falfestménye határolja, keretezi.
A temesvári barátaival, pályatársaival – Podlipny Gyulával, Franyó Zoltánnal, Kristóf-Krausz Alberttel, Jovanovics Dobrivojjal, Orgonás Andrással stb. – kapcsolatban álló Bánlaki Szőnyi István festményeivel és grafikáival számos egyéni és csoportos kiállításon szerepelt. Románián kívül Szófiában és Berlinben is bemutatták festményeit. Munkássága elismeréseképpen a Művészetek Érdemes Mestere címmel és Állami Díjjal jutalmazták. Művészetét 1963-ban román nyelven a Meridiane Könyvkiadó gondozásában megjelent monográfiájában fiatalkori barátja, a Temesvárról – ahol Szabad Szó és a Bánsági Írás főszerkesztője volt – ugyancsak Bukarestbe költözött Dimény (Herczka) István ismertette, értékelte. Műveiből Temesvárott a Hunyadi-kastély termeiben Annemarie Podlipny-Hehn és Stela Radu rendezett retrospektív kiállítást 1974-ben, amelyet a két múzeográfusnő által összeállított katalógus is kísért. Festményeit, grafikáit románai múzeumok, közintézmények illetve romániai és magyarországi magángyűjtemények őrzik.
Szőnyi István hithű kommunista volt, s az is maradt élete végéig. Ígéretesen indult festői pályája, a 2. világháború után a dogmatikus művészetpolitika irányba kanyarodott és ívelt, a vörös parancsuralmi rendszer „udvari festőjévé” vált. A művészettörténet számos olyan „udvari festőt” tart számon, akiknek kézjegyét a remekművek, a halhatatlan alkotások sokasága őrzi. A száz esztendeje született Bánlaki Szőnyi István festészetét sem lehet egyértelműen elutasítani és teljesen kizárni a 20. századi romániai magyar piktúra históriájából, képzeletbeli képcsarnokából. Művészi kvalitásait, mesterségbeli felkészültségét, tudását és igényességét ugyanis senki sem vitathatja el.
