Plébánosok parcellája
A Buziási úti temetőt bérlő és üzemeltető cég tulajdonosának vagy tulajdonosainak minden bizonnyal fogalmuk sincs arról, hogy a gondjaikra bízott sírkertben melyek a védett sírok, hogy a márvány-, gránit- vagy bazaltkőre vésett nevek viselői kik is voltak tulajdonképpen, milyen szerepet és küldetést töltöttek be a megyei jogú város históriájában, mivel érdemelték ki kortársaik és az utókor különleges tiszteletét, megbecsülését.
A római katolikus egyház törődésének, dicséretes gondoskodásának köszönhetően megkülönböztetett figyelmet és elbánást élvez az a kisebb négyszög, körülhatárolt parcella, amelyben a városnegyed római katolikus templomának lelküket az Úrnak visszaadott egykori plébánosainak sírjai sorakoznak.
Kivételes érdemeket szerzett nemcsak a külnegyed, hanem a Béga-parti város egészének közéletében, egyházi mozgalmaiban a Temesrékason született Vudy Antal (1833-1901) apátplébános, aki 1870-ben került az ipari körzet római katolikusai egyházközségének élére. A plébánia törzskönyveiben, nyilvántartásaiban közel 8.000-9.000 lélek adatai szerepeltek. A jelesebb ünnepeken a hívek 10%-a sem fért be a 18. század közepén a parasztbarokk jellegzetes stílusában emelt szerény befogadóképessé- gű, ódon templomba. A gyárvárosiak számottevő hányada a Dóm téri püspöki székesegyházba járt misét hallgatni, ájtatoskodni. A helyzet tartha- tatlanságát fölismerve Vudy Antal fejébe vette, hogy templomot épít Temesvár legnagyobb külvárosában, Kezde- ményezésére 1886 márciusában létrejött a Temesvár-Gyárvárosi Templomépítő Egylet, amelynek tiszteletbeli elnökévé dr. Telbisz Károly polgármestert választották. Temesvár szabad királyi város tanácsa Ybl Lajos budapesti műépítészt kérte fel a tervek és a költségvetés elkészítésére. A grandiózus terv kivitelezével, a megej- tett versenytárgyalás nyertesét, Kremer József gyárvárosi építőmestert bízták meg. Vudy Antal 1893-tól haláláig az alsó-temesi kerület esperese volt. 1895. október 6-án ülte meg gyárvárosi lelkészkedésének 25. évfordulóját, amikor „nemcsak hívei, hanem Temesvár város polgársága vallási és nemzetiségi különbség nélkül oly nagy és szép ovációban részesítette, aminőket csak az a határtalan tisztelet és ragaszkodás tud elővarázsolni, amely- lyel a temesvári közönség Vudy Antal személye és erényei iránt viseltetett mindenkor”. Legnagyobb s legmaradandóbb megvalósítása kétségtelenül a gyár- városi Millenniumi templom és az új papilak felépítése volt. Nagyszabású ünnepség keretében a magyarok bejövetele ezredik évfordulója esztendejében, 1896. október 4-én került sor az új templom alapkövének letételére. A eseményről a bánsági és az országos lapok is részletesen beszámoltak. Az új templomot a Boldogságos Szűz Mária, a Magyarok Nagyaszszonya tiszteletére 1901. október 13-án szentelték fel. Szerencsére Vudy Antal esperes-plébános még megérhette az impozáns plébániatemplom ünnepélyes felszentelését. Hoszszabb időn át vesebaj gyötörte, amelyre különböző fürdőhelyeken keresett enyhülest. Fizikailag nagyon megviselte, hogy 1901. december 9-én nem választották újra a városi törvényhatósági bizottság tagjai sorába. A mellőzöttség, a méltánytalanság lelkileg is erősen megviselte. A választási kudarc után egy héttel örökre lecsukta a szemét. Határozott kívánsága szerint „minden parádét mellőzve” egyszerű fakoporsóban édesanyja mellé te- mették el a gyárvárosi temetőben. Ferenczy József temesvári festőművésszel a gyárvárosi hívek megfesttették az arcképét, amelyet az új papilakban helyeztek el.
Örökébe 1902. július 1-jétől Perényi-Patzner István (1860-1907), főgimnáziumi tanár, egyházi író, lexikonszerkesztő és műfordító lépett, aki tagja volt a Szent István Társaság tudományos és irodalmi osztályának, s főtitkára a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulatnak. Tizenhárom éven át szerkesztette a Történelmi és Régészeti Értesítő című lapot, amelynek hasábjain több tanulmányt is közölt. Budapesten hunyt el. Holttestét Magyarország fővárosában, a budai németvölgyi temetőben hantolták el ideiglenesen. Földi maradványait ragaszkodó hívei szállíttatták Temesvárra, ahol 1909. szeptember 23-án helyezték „végleges nyughelyükre”. Sokatmondó a fekete márvány sírkő alapzatára vésett szöveg. „Ezen emléket barátai és tisztelői állították a mindenkor szeretett Pistának”.
A gyárvárosi temetőben – főhelyen, nem a plébánosok elkerített parcellájában – várja a feltámadást a Móricföldön született Stefan Pacha (1859-1924), akit 1908-ban nevezett ki Csanád egyházmegye püspöke, Csernoch János a temesvár-gyárvárosi plébánia élére. Az 1930-ban létesített temesvári római katolikus püspökség első főpapjának, Augustin Pachának idősebb fivére a Béga-parti városban a piarista főgim- náziumban és a papnevelő-intézetben végezte tanulmányait. A temesvári székesegyházban 1883. november 29-én szentelték pappá. Apátfalván, Temesvár-Józsefvárosban és Temesvár-Gyárvárosban káplánkodott, majd Nagybecskereken hitoktatóként működött. Tíz éven át, 1890-től 1900-ig a Csanádegyházmegyei Nyomdát vezette. Nagyszentmiklósra nevezték ki 1900-ban esperes-plébánosnak. 1904-ben a Szent Keresztről elnevezett címzetes apáti titulust kapott. Másfél évtizeden át – az I. világháború és az impériumváltás nehéz és válságos éveiben is – vezette a Gyárváros római katolikus plébániáját.
A kommunistaellenes magyar forradalom leverésének hónapjában, 1956. november 21-én hunyta le örökre a szemét Rech Károly Géza (1882-1956), aki Stefan Pachát köve- tően több mint három évtizeden át szolgált a gyárvárosi Millenniumi templom plébánosaként. Lelkipásztori feladatai példás abszolválása mellett hitoktatóként, lapszerkesztőként, közíróként, teológiai tanárként, esperesként, zenetörténészként, közösségszervezőként jeleskedett. Sokoldalú tevékenységet bontakoztatott ki. Középfokú tanulmányait a kegyesrendiek temesvári főgimnáziumában végezte 1900-ban. A Béga-parti szülővárosában érettségizett a 19. század utolsó esztendejében majd beiratkozott a temesvári papnevelő-intézetbe. Kis- papként a püspöki hivatal irattárosa és hitoktató volt. Papnövendékként részt vett a Millenniumi templomban celebrált első szentmisén. 1904. dec. 21-én szentelte pappá Németh József György püspök. Kezdetben Orsován káplánkodott, majd 1907. január 1-jétől temesvár-gyárvárosi segédlelkészként szolgált. Patzner Ist- ván plébános halála után átmeneti jelleggel megbízták a gyárvárosi plébánia gondozásával. Székesegyházi karkápláni és hitszónoki megbízatást, feladatkört kapott. 1910-től praebendatus, hittanár a Temesvári Állami Tanítóképzőben és az Állami Felsőbb Leányiskolában, majd később a temesvári Zsidó Líceumban. 1912-től választott tagja volt Temesvár szabad királyi város törvényhatósági bizottságának. 1916-tól káptalani jegyzővé, 1919- ben pedig szentszéki tanácsossá nevezték ki. A forradalmak idején a városi néptanács és a végrehajtóbizottság tagjaként a higgadtság és az okos mérsékletesség álláspontját képviselte, elszánt bátorsággal a polgárság érdekeit védte. 1920-tól 1924-ig a temesvári papnevelő intézet vicerektora, s a Temesvárott Der Morgen címen kiadott német nyelvű, keresztényszocialista irányzatú napilap szerkesztője. 1920-ban szerkesztette és kiadta a Magyar családok képes nagy naptárát. 1924-ben Resicabányára nevezték ki esperes-plébánosnak, majd Stefan Pacha halála után, 1925. március 12-től a hívek eltökélt óhajára plébánosként a temesvár-gyárvárosi hitközség élére került. 1928-ban prosinodiális vizsgáztatóvá nevezték ki. Plébánosként évtizedeken át hivatalból igazgatója és hitokta- tója volt a temesvár-gyárvárosi magyar és német tagozatos római katolikus elemi iskolának valamint a magyar tannyelvű római katolikus polgári leányiskolának, amelyben a Miaszszonyunkról elnevezett sze- gény iskolanővérek oktattak.