Új tanintézet a Bánság szívében

Gróf Csáky Albin (1841-1912) vallás- és közoktatási miniszter távollétében dr. Berzeviczy Albert (1853-1936) fogadta Bu­dapesten 1892. január 13-án Temesvár szab. királyi város dr. Telbisz Károly polgármester és Mártonffy Márton (1848-1917), Temes vármegye kir. főtanfelügyelője vezette küldöttségének, amely egy tanítóképző felállításának engedélyezését kérte a Béga-parti városban, amely „elsősorban hívatva lenne a határőrvidék népoktatási vi­szo­nyait üdvös nemzeti szellemben fej­- leszteni”, amely ugyanakkor a legalkalmasabban és a leghatékonyabban teremtene és nyújtana módot arra, hogy „a magyar nyelv tanításáról szóló törvény hazánk déli vidékén teljes hatállyal jusson érvényre”. Fővárosi útja alkalmával a delegáció tisztelgő látogatást tett Horváth Boldizsár (1822–1898) akadémikusnál, volt igazságügyminiszternél is, aki nyolc éven át képviselte Temesvár városát Magyarország parlament­jében.
A temesváriak felsorakoztatott érveit meghallgatva és méltányolva, a vallás- és közoktatási minisztérium jóváhagyta a zilahi tanítóképző-intézet átköltöztetését, föl­állítását és megnyitását a Bánság szívében 1893 szeptember 1-jétől kezdődőleg. Ideig­lenesen a tanintézetet a belvárosi községi elemi iskola a Mária Terézia (ma: Bolyai János) és Erőd (jelenleg: Dr. Telbisz Károly) utcák sarkán emelt épületének bal szárnyában helyezték el. Az iskola igaz­gatójává gróf Csáky Albert vallás- és köz­oktatásügyi miniszter Horváth Antalt nevezte ki, aki Temes vármegye segéd­tan- felügye­lőjeként működött 1890 őszétől. Mártonffy Márton főtanfelügyelő betegeskedése idején, mintegy fél éven át, Horváth Antal vezette „csendes, de kitartó munkával” Temes vármegye oktatásügyét. Intézményvezetőként páratlan rendszeretetének és igazságos szigorának adta tanújelét. Kiemelt, elsőrendű céljának és feladatának tekintette az új tanintézet szilárd alapjainak a megvetését: a felkészült tantestület megszervezését, felállítását, a növendékek ösz­szeverbuválását, a tárgyi feltételek meg­teremtését, folyamatos biztosítását. A pedagógusok egy része az intézettel együtt a Szilágyság központjából települt át a Béga-parti városba, ahol azért helyi oktatókat is meg kellett nyerni a tanítóképzés nemes ügyének. Hivatalba lépésétől kezdve Horváth Antal megkülönböztetett gondot és figyelmet fordított a tanítóképző-intézet új hajlékának felépítésére. A Magyar Királyi Vallás- és Közoktatási Minisztérium főépítészei – Herczegh Zsigmond (1849–1914) és Baumgartner Sándor (1864-1928) – tervezték meg a mutatós műtárgyat, akik a nevelési és oktatási intézmények országos hálózatát alakították ki, tervezték és vitelezték ki. Mintaterv-sorozatokat hoztak létre, állítottak össze kisdedóvók és népiskolák számára, „másrészt – miként Gerle János (1947–2012) építészettörténész, a Magyar Építőművészet 1987/3. számában közölt az Iskolaépítés a századfordulón című cikkében írta – egyedi terveket készítettek (helyenként egyházi megbízásból) elemi isko­lák, polgári iskolák, felső leányiskolák, kereskedelmi és felső kereskedelmi iskolák, bábaképzők, tanító-, tanítónő- és óvónőképzők, gimnáziumok, főgimnáziumok és főreáliskolák létesítésére. Csak a fenti funk­ciójú egyedi tervekből 264 valósult meg az első világháború előtt, a mintatervek által felépült iskolák száma nem ismeretes”.
A Sörgyár fasoron Temesvár városa ál­tal biztosított – részben Deutsch Bernát gyárigazgatótól adományként ingyen kapott, részben megvásárolt – tágas telken az építkezési munkálatokat Reiter Ede (1847-1908) építőmester végezte. Az építkezési munkálatok felügyeletét Kemény Bertalan kir. mérnök és az intézmény igazgatója, Horváth Antal látta el. Az építkezési költségek fedezéséhez Temesvár városa 50.000, Temes vármegye meg 20.000 Fr-tal járult hozzá.
A négyszintes, díszes épület ünnepélyes felavatására 1895. november 10-én, vasárnap került sor. Dr. Telbisz Károly (1854–1914) közbejárására, kitartóan és nyo­matékosan megismételt meghívására a rendezvényt megtisztelte személyes jelenlétével dr. Wlassics Gyula (1852–1937), vallás- és közoktatási miniszter valamint a kíséretében érkezett Szathmáry György minisztériumi osztálytanácsos és Ivánkovics János, minisztériumi osztálytanácsos, címzetes püspök, Mártonffy Márton, kir. tanfelügye­lő, az iparos iskolák országos felügyelője, Vargics Imre, Bessenyei Ferenc, Pálffy Ferenc és báró Sztojanovics György országgyűlési képviselők. A józsefvárosi vasút­állomáson szombaton, 1895. november 9-én este a budapesti gyorssal berobogó minisztert és csapatát Temesvár és Temes vár­megye hivatalosságai, jeles személyiségei, az egyházi méltóságok és az oktatási intézmények vezetői fogadták, élükön dr. Molnár Viktor (1853–1919) főispánnal és dr. Telbisz Károly polgármesterrel Dr. Molnár Viktor főispán vendégeként Wlassics Gyula miniszter a vármegyeház Losonczi téri épületében szállt meg, ahol sok terítékes díszvacsorát rendeztek tiszteletére.
A Himnusz eléneklésével – Hoós János (1858–1937) zeneszerző vezényelte a tanítóképző énekkarát – kezdődött 1895. november 10-én, délelőtt 9 órakor az al­kalomhoz méltóan feldíszített tornateremben, amelyet zsúfolásig megtöltött a meghívott díszvendégek, a szülők, a növendékek, valamint az érdeklődők serege. Ünnepi beszé­dében Horváth Antal igazgató fölvázolta az intézmény alapításának és mutatós hajléka felépítésének történetét. Expozéja végén arra kérte a minisztert, hogy vegye védő­szárnyai alá az intézetet, amely azt tekinti legfőbb céljának és feladatának, hogy „a délvidék kulturális terére hívatott, a magyar állameszme iránt lelkesedéssel eltelt, szívben és lélekben kiművelt, értelmes és buzgó munkásokat szolgáltasson a népoktatásnak, olyan munkásokat, akiknek a kezei közé megnyugvással helyezhetjük el népoktatásunk fontos nemzeti ügyét. Misszionáriusokat kíván nevelni e vidéknek, akik a haza iránti szeretettől eltelve, saját nemzetiségük közt a magyar nyelv és vele a közös haza iránti szeretetet felkeltsék és megszilárdítsák.”
Tapssal és hangos éljenzésekkel kísért beszédében dr. Wlassics Gyula a tanítói küldetés és hivatás nemzetépítő szerepét domborította ki. A kultúrát és a szabadságszeretetet minősítette olyan tényezőknek, amelyek egységes magyar társadalmat és államot teremthetnek érzésben, gondolkodásban, eszmékben és eszményekben is, „Ha ezt az eszmekört e díszes hajlékban át értik és átérzik, – a hazának a legnagyobb szolgálatot teszik. Kérem a tanár urakat és innen az ország minden részébe kirajzó tanítókat: értsék és érezzék át ez eszmekört és örömmel, megelégedettséggel, lelkesedéssel teljesítsék nagy missziójukat, melynek minél eredményesebb betöltésére én a felavatás e pillanatában Isten áldását ké­rem” – fejezte be beszédét a kultuszminisz­ter, dr. Wlassics Gyula, aki megtekintette, végiglátogatta az intézetet. Megszemlélte a gondosan berendezett tantermeket, szertárakat, tanári lakásokat, a rajz- és zenetermeket, az internátust, a konyhát stb. Nagy elismeréssel nyilatkozott a látottakról. Bő terjedelemben számoltak be az avatóünnepségről, dr. Wlassics Gyula temesvári látogatásáról a helybeli napilapok – a Dél­magyarországi Közlöny és a Temesvárer Zeitung –, de a Nagy László szerkesztette Magyar Tanítóképző című szakközlöny is, amely 1895-ös kötetében dr. Wlassics Gyula a temesvári állami tanítóképző intézet épületének felavatásakor elmondott be­szédét közölte. Publikálta ugyanakkor Mészáros Jenő tanár beszámolóját az avatóünnepség lefolyásáról, menetéről, valamint külön összeállításban a temesvári tanítóképző javaslatait a tanítóképzésre vonatkozó törvények módosításáról.