Madarak és “jómadarak”

Sokban hasonlított volt iskolatársa, Sinkovich Dezső pályájához és tevékenységéhez az ugyancsak a vizuális művészetek szolgálatára szegődött Kóra-Korber Nándor (1897–1953) grafikus, illusztrátor, festő- és iparművész életútja és alkotói munkássága. Tanulmányait szülővárosában, Nagyszentmiklóson kezdte – ahol apjának jól menő bútorgyára volt –, majd a Te­mesvári Állami Tanítóképzőben szerzett diplomát. Művészi szakképzésében a budapesti Képzőművészeti Akadémián ré­szesült. Az I. világháború – amelynek harc­tereit katonaként megjárta – után rö­vid ideig a székelykeresztúri tanítóképző-intézet rajztanára volt, majd Temesváron telepedett le. Több sikeres kiállítás után mo­dern plakátjai, színházi díszletei, temp­lomi freskói tették ismertté nevét. Erdély és a Bánság legtöbbet foglalkoztatott lap- és könyvillusztrátora volt. Szívem szerenádja című verseskötetével (Nagyszent­miklós, 1920) jelentkezett, majd expresszio­nista rajzaival az irodalmi avantgardizmus művészi kiegészítőjévé vált. A Fajankó c. élclap kiadója és az Esti Lloyd gazdaságpolitikai napilap illusztrátora. A Brázay Emil szerkesztette könyvsorozatban hagyta el 1923-ban Temesvárott a nyom­dát Pán Optikum. Timişoara karikatúrákban címen humoros rajzainak fűzére. Rajzaival jelent meg Szántó György A kék lovas című novella- és versgyűjteménye 1924-ben és Schumannal a Carneválban című versciklusa 1925-ben. A vak író által 1925-1926-ban Aradon szerkesztett és kiadott Periszkóp című avantgardista folyóirat állandó művész-munkatársa (…). Fedőlapokat tervezett, rajzokat készített bánsági szerzők könyveihez és a Moravetz Zeneműkiadó kottafüzeteihez; a Párizsból hazatért Varga Alberttel együtt 1926-ban művészképző szabadiskolát nyitott Temesvárott a Gyárvárosban, az egykori And­rássy (ma Augusztus 3) utca 3. szám alatti bérház tetőterében kialakított műtermekben. 1928-ban Bécsbe költözött, ahol napi­lapok és könyvkiadó vállalatok illusztráto­ra s egy Herr Haslinger című karikatúragyűjtemény szerzőjeként jeleskedett. Auszt­ria fővárosában 1953. március 12-én távozott örökre az árnyékvilágból.
Herkulesfürdőn jött a világra 1892. december 1-jén Pataki Ferenc (1892–1944) politikus, a kommunista eszmék és mozgalmak elkötelezettje, aki 1911-ben szerzett a Temesvári Állami Tanítóképzőben oklevelet. Pályakezdőként 1911-13-ban Bu­dapesten tanított. 1913-tól katonai szol­gá­latot teljesített. Az I. világháború idején a keleti fronton tartalékos zászlósként orosz fogságba esett. 1915. októberében a krasznojarszki fogolytáborba került, ahol több mint 15.000 ellenséges katonát őriztek. 1918. márciusában belépett az orosz­országi bolsevik pártba, a hadifoglyok kö­rében terjesztett magyar nyelvű Előre, majd Fáklya című lapok szerkesztője volt. A műkedvelő együttes tevékenységébe is bekapcsolódott. A hadifoglyok között szervezett internacionalista brigád tagjaként Krasznojárszk (Szibéria) környékén részt vett az oroszországi polgárháborúban. 1918. júniusában a fehérek fogságába esett, ahonnan 1919. decemberben szabadult ki. 1920 tavaszától a CSEKA irkutszki kormányzósági szervezetének elnöke, 1920 nyarától a moszkvai központban a banditizmus elleni harc osztálya helyettes vezetőjeként jelentős szerepet játszott a vörösterror megszervezésében, irányításában. 1924-től a Legfelső Népgazdasági Tanács Ellenőrző Bizottságának elnöke, 1927-től a Keleti Dolgozók Kommunista Egyetemének rektorhelyettese. 1929-30-ban a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságában a pártapparátus „racionalizálását” előkészítő és végrehajtó iroda vezetője. 1930-31-ben elvégezte a moszkvai kereskedelmi akadémiát. 1931-36-ban a filmipar alkalmazottja, több évig az Össz-Szövetségi Mozgóképszínházak Főigazgatóságának igazgatója, 1936. szeptember-novemberben a Komintern Végrehajtó Bizottságának munkatársa. A sztálini tisztogatások során, 1938-ban kizárták a pártból, de a Szovjetunió elleni német támadást (1941) követően visszavették. 1943. augusztusában egy diverzánscsoport parancsnokaként átdobták Magyarország területére: előbb Kárpátalján működött, majd októberben Budapestre utazott, on­nan irányította csoportját. 1944 márciusának végén elfogták, 1944. augusztus 30-án Ungváron a hadbíróság halálra ítélte, később Sopronba vitték, ahol a nyilasok hata­lomra jutása után 1944. november 4-én kivégezték.
A főtitkár, Tőkés Lajos (1873–1951) kegyesrendi szerzetes-tanár ajánlására 1903. szeptember 24-án fogadta tagjai sorába a Délmagyarországi Természettudományi Társulat Dionisie Lințiat (1880- 1952), az oravicabányai állami elemi iskola tanítóját. Az ifjú pedagógus a Temesvári Állami Tanítóképző növendékeként „fertőzödött meg” életre szólóan a természet rajongó szeretetének valamint az elhullt állatok preparálásának, szakszerű ki­tömésének szenvedélyével. Hegedűjét és óráját is eladta, hogy beszerezhesse az állatok kitöméséhez szükséges eszközöket. Szülőfaluja, a Krassó-Szörény megyei Kákófalva segédtanítójaként, majd Újmoldova, 1903-tól Oravicabánya, majd 1907- től Törökbecse oktatójaként is passziójának – a madarak megfigyelésének, elejtésének és kitömésének – élt. Kapcsolatba lépett temesvári és budapesti hivatásos természetbúvárokkal, szakírókkal és muzeológusokkal. A „szép jövőre jogosító fiatal or­nithologus” szoros külmunkatársi vi­szonyt épített ki a Délmagyarországi Ter­mé­szettudományi Társulattal, amelynek te­mes­vári múzeumát értékes, szak- és korszerűen preparált madár-, fészek- és tojás-összeállításokkal gyarapította „A madár­világnak Dél-Magyarország, földrajzi fekvésénél és természeti viszonyainál fogva valóságos eldorádója; igen becses tojásgyűjteményt (80 faj) szereztünk be Lintia Dénes gyűjtéséből, és kitűnően sikerült kitömött példányban mutathatjuk be a láto­ga­tóknak Dél-Magyarország egyik neve­- ze­tes madár-specialitását, a szirti foglyot is.” – tájékoztatott az 1903-as esztendőről előterjesztett beszámolójában Tőkés Lajos főtitkár, Dionisie Linția mentora, legbuzgóbb pártfogója és támogatója. Mintegy székfoglaló gyanánt Dionisie Linția előadást tartott Dél-Magyarország természetbúvárainak és -barátainak ülésén. A délma­gyarországi szirti fogoly (Caccabis saxatilis Mayer) biológiája című értekezésének szövege a Tőkés Lajos szerkesztette Ter­mészettudomány Füzetek 1903/4. számában látott nyomdafestéket. Új tagja mun­káját, egyebek mellett, azzal támogatta a Délmagyarországi Természettudományi Társulat, hogy éveken át államsegé­- lyeket kért, járt ki és szerzett számára Magyarország Földművelésügyi Minisztériumától, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisz­tériumtól valamint a Múzeumok és Könyv­tárak Országos Felügyelőségétől. „Mint­hogy Lintia Dénes már több év óta látja el múzeumunkat kitömött állatokkal, miket a Dél-Magyarországon gyűjtött és feldolgozott és minthogy elméleti készültsége révén is kiváló tagja társulatunknak, a társulat kérvényt adott be a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hogy Lintia Dénest a temesvári kir. tanfelügyelőségnél üre­sedésben levő tollnoki állásra kinevezze” – ismertette a választmány döntését és folyamodványát az új főtitkár, Steiner Simon, főreáliskolai tanár. Az előterjesztett kér­vényt pozitívan intézte el a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Dionisie Lințiát a királyi tanfelügyelőség írnokává nevezve ki, Törökbecséről áthelyezte Temesvárra.