Ritkán vendégszerepel Aradon a budapesti Nem­zeti Színház, ezért nem volt csoda a közönség fokozott érdeklődése az előadás iránt. A múlt hét szombatján zsúfolásig megtelt a színházterem az érdeklődőkkel Tamási Áron Vitéz lélek cí­mű darabjára.
Aki látta az előadást, az számára igazolt Vid­nyánszky Attila igazgató-rendező da­rab­vá­lasz­tá­sa: ő evvel szeretett vol­na em­lékezni az első világháború kitörésének centenáriumára.
Végignézve az előa­dást, tagadhatatlan tény, hogy a Vitéz lélek nem tar­­tozik a legsikeresebb Ta­mási-művek közé. Va­ló­já­ban inkább olvasmány, mint színpadra írt mű. Oly­kor bibliai szövegre emlékeztet. Cse­lek­ménye alig van, a Tamási-féle, más írásából már ismert misztikumra és a székely lélek megnyilvánulásaira épül. Ebből fakad az ellenfelek csak virtusból egymásnak feszülése, birokra kelése („mű ketten”). Csupán azért, mert egy-egy kérdésben eltérő a véleményük.
A főszereplő, Balla Péter a világháború végén új ha­zába tér meg, ahol nem találja a helyét. A nézők egy ré­sze számára nehezen magyarázható fizikai és lelki konfliktusokba keveredik környezetével. Ennek a környezetnek a szereplői között a magyar színházművészet olyan kiválóságai léptek fel meghívott vendégként, mint Nagy Anna (Sári), Mécs Károly (Ambrus), illetve a színház művésze, Reviczky Gábor (Nikita).
Mellettük lehetőségünk volt megismerni a Nem­­zeti Színház fiatalabb mű­vészgeneráció­já­nak né­hány tagját is. Ők azért is­me­retlenek szá­munkra, mert a tévében megszűnt a rendszeres színházi közvetítés. Mint volt az 30-40 évvel ezelőtt. Ezért nem látjuk szerepekben Trill Zsoltot (Balla Péter), Hor­váth Lajos Ottót (Lázár), Tóth Lászlót (Kristóf), illetve a szép és tehetséges hölgyeket (Martinovics Dorina, Tóth Auguszta és vendégként Trokán Nóra).
Tolmácsolásukban emlékezetes előadást élvezhettünk. Köszönjük az élményt!
De jó lenne őket egy-két évenként viszontlátni az erdélyi színpadokon!