Aki a kommunista rendszer haszonél­ve­zőjeként, avagy fiatal kora miatt nosztalgiá­zik a múlt század hatvanas-nyolcvanas éveinek úgymond egyenlősége, „demokráciája” után, annak feltétlenül meg kellene néznie az Anyaöl című monodrámát. Az igaz, hogy az említett időszakban nem volt olyan mély a társadalmi szakadék, a státuszszimbólumot legfeljebb egy külföldi sze­mélygépkocsi, egy elegánsabb helyen fekvő négyszobás lakás, netalán egy kül­földi fagyasztó jelképezte. De…
Hogy mi rejlett a demagóg szövegek, az „szocialista humánum” elnevezés mögé bújtatott tények hátterében, azt csak azt a kort megéltek, vagy a közvetlen érintettek tudják. A kommunista pártfőtitkár, államelnök egyik legembertelenebb rendelkezése az ún. „abortuszdekrétum” volt. Ennek ér­telmében minden romániai nőnek kötelező volt négy gyermeket megszülni. Hogy mi­ként, s miből neveli fel, az már az ő dolga volt.
Ennek a törvénynek az egyik áldozata volt az a most Kanadában élő, Érmihályfalván született Dancs Rózsa, aki megírta önéletrajzi visszaemlékezéseit. Ebből szüle­tett a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Debre­ceni Csokonai Nemzeti Színház közös pro­dukciója, amelyet a múlt héten láthatott az aradi közönség.
A monodráma előadója Újhelyi Kinga Jászai-díjas színművészt, a rendezője Szabó K. István. Az alkotás egy valós történetet elevenít fel, egy nő kétségbeesett küzdelmét az anyaságért. Fizikailag is megszenved érte, mert vele született rendellenessége (kicsi volt a méhe) miatt, sorra veszíti el a magzatokat. De megszenved szellemileg is, hiszen minden abortuszát követően meghurcolja a román titkosrendőrség meg az ügyészség. Emellett végül arra is rádöbben, hogy há­zas­társa besúgó, aki mindenről lel­kiismeretfurdalás nélkül tájékoztatja a sze­ku­ritátét. Végül két gyermekével sikerül el­menekülnie a szocialista pokolból.
Ezt a döbbenetes eseménysorozatot sike­rült hitelesen ábrázolnia Újhelyi Kingának. Parádésan! A puritán egyszerűségű dísz­letek (néhány átlátszó tüllfüggönnyel elválasztott játszótér, egy szülőasztal, egy forgószék) között mindig hitetni tudta, hogy most éppen otthon vagy utcán, kórházban vagy rendőrségi kihallgató szobában tör­ténik vele valami.
Döbbenetes hatású szö­veggel és annak megszólaltatásával szem­besült a csekély­számú közönség. Többségüket (koruknál fogva) a téma, az évtizedes emlékek fel­idézése riasztotta el. Vi­szont örömmel fe­deztünk fel a közönség soraiban tizenéves fiatalokat is!