A jelenkori magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója a József Attila-díjas Böszörményi Zoltán. Költőként indult, majd több sikeres regénnyel berobbant a prózairodalomba. Azóta azt is bizonyította, hogy a rövid prózai műfajban is maradandót tud alkotni. Most ismét költőként jelentkezett Aradon, a Jelen Házban. A nyolcadik, Katedrális az örök télnek című verseskötetét tette le az irodalomkedvelők asztalára. Hogy milyen népszerű szü­lővárosában, arra bizonyíték a múlt szerdán a nagytermet megtöltő szép számú közönség, majd pedig a hosszan elhúzódó dedikálás is.
A könyvbemutató maga rendhagyó módon zajlott le: Jámbor Gyula rövid köszöntőjét kö­vetően dr. Brauch Magda nyelvész olvasta fel a kimerítő alapossággal megírt ismertetőjét, amelyet a költő saját verseinek felolvasása il­lusztrált. A recenzens külön-külön elemezte a kö­tet négy (Délibáb, Ujjrács, Képeslap, Ka­tedrális) versciklusát, kiemelte mindegyik mon­danivalóját és formai jellegzetességét.
Megállapítása szerint az első ciklus a költő ars poeticájának a megfogalmazása. Példaként az És… című verse: „a költészet látvány,/ a teremtés akarat,/ nem az a fontos,/ mi megtörtént,/ hanem az,/ ami a fák ágai közt,/ mint örök érzés, fennmarad.”
A második ciklust a rejtélyes módon eltűnt olasz fizikusról, Ettore Majoranáról nevezte el, verseit neki ajánlja. A ciklus az ő, kortársai ál­tal meg nem értett alakjának, majd magányának, a világtól való félrevonulásának állít em­léket. A harmadik ciklus egyrészt tájak, városok hangulatos leírása (közöttük van az Aradi anziksz című is), másrészt a költőlelki világának feltárása az olvasónak.
Azt hiszem, a negyedik, a kötet címadó ver­sét is tartalmazó ciklusa mindenki számára közérthető, Brauch Magda ezeket magyarság-verseknek nevezi. Ezekben a költő nemzete iránti szeretetéről, kiállásáról tesz tanúbizonyságot. Bár kimondja, a hazaszeretetre buzdítása nem szájbarágós, hazafisága őszinte, lélekből fakadó. (Nem két f-fel és y-nal írandó demagógia, mint jó néhány politikusnál.)
Mányoki Endre fülszövegéből egy rövid, de találó idézet Böszörményi Zoltán költészetéről: „Korunk jellemzőit – a széthullást, az ér­tékek viszonylagossá válását, az emberi kapcsolatok erodálódását, a közösségek atomizálódását, az érzelmek ösztönszintre süllyedését – visszahelyezi egy olyan kultúrába, ahol mind­ez már fenyegető veszély volt, de még nem volt természetes.”