A településen bóklászás, ügyintézés közben nézed a cégéreket, olvasod a reklámszövegeket. Odahaza figyeled a televízióban a beszélgetéseket, s naponta hallgatod a tömegközlekedési járműveken utazók pár- beszédét. Olykor felkapod a fejed, mert mindenütt annyi az idegen kifejezés, hogy jól meg kell rágnod az elhangzottakat, amíg megérted. Akik így beszélnek, azok magukat européereknek, moderneknek, a korral haladó liberális világpolgárnak tartják. Akik nem így társalognak, azok az előbbiek (és Mézgáék Köbükije) szerint még csak az „atom ókorban” élnek. Nekik kell(ene) bekapcsolniuk a Romhányi József megálmodta „kapcs ford” készüléket, hogy teljes egészében megértsék embertársaik mai beszédjét.
Szóval kétszáz év elteltével ismét folyik egy újabb nyelvújítás. A 19. század elején a nemzet elitje tudatra ébredt, s rájött, hogy nyelve semmivel sem alávalóbb a rákényszerítettnél. Akkor az újító szándékú nyel- vészeink a nyelvünkben évszázadok alatt feltorlódott latin és német szavakat igyekeztek kigyomlálni, magyarítani. Az ígéretes kísérletek meg- maradtak, máig is használjuk azokat, a mesterkéltek (a két legismertebb a tikmony/tojás, illetve az éleny/oxigén) hamar kikerültek a használatból. S annak a századnak végére ki- alakult az irodalmi nyelvünk, amelynek oly nagy mestere volt Arany János. (És mellette még nagyon sokan!)
Ebbe csak a műszaki fejlődéssel óhatatlanul megjelenő új szavak, kifejezések kerültek bele. Egyeseket változatlanul átvettünk a idegenektől, meghonosodott nyelvükben (autó, traktor, motor, rádió, antenna stb.), másokat eleve (lásd számítógép, világháló, villámposta) szerencsésen sikerült magyarítani.
A mostani nyelvújításról, jobban mondva nyelvrontásról szól Sarusi Mihály most megjelent Nyelvkiakadásban… nyitva az OPEN című könyve. A származása révén Arad megyei Kisiratoshoz kötődő József Attila-díjas író több éves munkával összegyűjtötte mindazt, ami egy irodalmárnak, a magyar nyelv tisztaságáért aggódónak szemet szúrt, fület sértett. Az írott, hanggal, képpel közölt sajtóban fellelhetőt, az utcán hallottakat, a reklámokon olvashatót. Némelyiktől nem csak a nyelvész zsebében nyílik ki a bicska, hanem a közembert is felháborítja.
Csak néhány kiragadott példa azokból, melyeket az író tollhegyére (számítógépe billentyűzetére) vesz. (S hozzátenném: még mennyit lehetne!) Mert manapság két szomszédasszony kommunikál egymással. Nem beszélget, tereferél, cseveg, esetleg pletykálkodik, hanem kommunikál. A pedagógus, a minőségi ellenőr, a hivatalból kérdező nem ellenőriz, nem bizonyosodik meg a tudás, a közölt adat helyességéről, a gép vagy alkatrész jó működéséről, hanem tesztel. A diákok, a munkahelyre pályázók nem feladat-, hanem tesztlapokat töltenek ki. (Ismét egy hozzáfűzés: a határon innen évente nem próbaérettségiznek a végzősök, hanem „szimulálják” azt. Mint a focipályán a gyepen fetrengve a játékosok a sérülést!)
Folytatom. A hétvégeken a családok nem bevásárolnak, nem beszerző körútra indulnak, hanem shoppin- golnak. A szórakoztató műfajban, a kabaréjelenetek helyett meg divatba jött a stand up, ami angolban tartósságot jelent ugyan, nálunk viszont a humoristák kedvenc rögtönző (vagy annak álcázott) műfaja. A képládánkban (televízió) pedig egyre gyakrabban jelenik meg a villámposta külde- ményekben a flesh mob, aminek a becsületes magyar neve a villámcsődület. (Különben, az idegen elnevezésén kívül szeretem ezt a műfajt.)
Annyi és annyi hasonló zsúfolódott már össze jelenkori magyar nyelvünkben, hogy nem véletlen beszélnek egyesek második nyelvújításról. Mások ugyanezt nyelvron- tásnak nevezik. Elrettentésként a leghülyébbek kitalálóinak (pl. nyitva az Open, IrReality Show, Hekschön stb.) Sarusi Mihály kiosztaná az Újmagyar Kreatív Nagydíjat. Micsoda versengés lenne a legvadabb idegenmajmoló kifejezések kiötlői között!
Ha szóvá teszed valahol, kiállsz anyanyelvünk tisztaságának megőrzése mellett, a Janicsár adókon, újságokban rögtön reád sütik az idegen- gyűlölő jelzőt. S akkor minderről (idézem a könyvből) „szóljunk Brüsszelnek! Két hét kóter! Annyit legalább kap. Magyar szilvalekvár helyett makaróniai marmeládon tartva.”
Sarusi Mihály szerint a mai nyelvrontóknak, nyelvünk janicsárjainak a nyelvrontás „természetes, ahova egyszer betették a lábuk…
Enélkül 150 (40…) évig hogy tudták (mások) megtartani Magyarhont?
Ezzel az új módszerrel meddig fog? Meddig bírunk maradni?
Ott, hol – nyelvrontóinknak – mindent NYITVA tartunk.”
Valóban tárva nyelvünk a beáramló idegen kifejezések, szófordulatok előtt. A szerző azért húzta meg a fenti módon nyelvünk süllyedő hajójának vészharangját, mert még tehetünk, tehetnénk ellene valamit.
Az ő aggodalommal teli, de sok humorral megírt, a nyelvészetben kevésbé járatos számára is élvezetes, Kisiratoson bemutatott könyve ehhez járul hozzá.
*
Megemlítjük, hogy ugyanott Sarusi Mihály egy másik könyvet is bemutatott. A „… ne csodálkozz: /itt lakik a nyár!” című gyűjtemény a 20. berekfürdői írótábor résztvevőinek egymásról, a táborról, az időközben elhunyt Körmendy Lajosról írt vallomásait tartalmazza. Közöttük a Kossuth-díjas Jókai Anna, a József Attila-díjas Sarusi Mihály és sok jelenkori neves magyar irodalmár, közöttük a meghívott erdélyi írók al- kotásait is.