Hálaadó istentisztelet és orgonaest
Ünnepelni hívjuk mindazokat, akik 2018. június 17-én velünk együtt szeretnének hálát adni a végvári református templom 130 éves fennállásának évfordulójáért. A délelőtt 10 órától kezdődő istentiszteleten a házassági évfordulót ünneplő egyháztagokat részesítjük külön figyelemben, valamint a 2009-től napjainkig konfirmáltak biztató és reménységet nyújtó jelenlétére számítunk.
Délután 17,00 órától orgonakoncertet szervez az Új Ezredév Református Központ a végvári református templomban az egyházközség felújított orgonájának felavatóján, a nemzetközi elismerésnek örvendő Conf. dr. Felician Rosca orgonaművész szolgálatával. Az eseményre az Európai Únió által támogatott RORS 35 számú, Románia és Szerbia határain átívelő egyházzenei turisztikai projekt keretén belül kerül sor.
Rövid áhítat után kerül sor a felújított és légszivattyúval ellátott templomi orgona felavatási ünnepségére az orgonakoncert keretében. A részvétel ingyenes, de jótékonysági adományaikat a végvári szórványkollégium megsegítésére nevesítve fogadunk el, vagy a perselyben helyezhetik el. A templomból kijövet szeretetvendégség várja majd a résztvevőket. A délutáni alkalomra előzetes regisztrációt a 0748-155037 és 0745-376018 mobil számokon kérünk.
ReméljükÖn is ott lesz! Szeretettel várjuk!
Bódis Ferenc házigazda lelkész-esperes
és Gazda István szervező lelkész