Tanévzáró a Téglás Gábor Elméleti Líceumban
Az ünnepi rendezvényen Kocsis Attila Levente igazgató kiemelte, hogy az iskola diákjai idén is sikeresek voltak úgy a tanulásban, mint az iskolában kezdeményezett más tevékenységekben. Az intézmény egyik fontos megvalósítása a Kőműves Kelemen Szülői Bizottsághoz kötődik, amelynek kezdeményezésére valósult meg az alagsorban a sószoba, számos diák számára biztosítva gyógykezelési és megelőzési lehetőséget. A sószoba mellett alakították ki néhány hete a Kreatív Műhelyt, amely a vakáció folyamán is működik. Idén indult be a számítógépkezelői vizsgáztató központ, ahol az iskola diákjai sikerrel vizsgáztak informatikából. Folyamatosan bővül az együttműködés az OTP Bankkal, ami a diákoknak biztosít újabb képzési lehetőségeket. Ünnepi beszédükben dr. Máté Márta főtenfelügyelő-helyettes, Szász Barra Zsófia tanfelügyelő és Széll Lőrinc megyei ifjúsági igazgató méltatták az iskola közösségi szerepét és biztatták a diákokat a szünidő tartalmas eltöltésére. Palkó Cecília, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke az esetleges hiányosságok pótlására buzdította a gyermekeket, majd Balogh Botár Károly aligazgató sorolta fel az iskola diákjai által elért eredményeket. Az elemi osztályokban 164, a felső tagozatosok száznál több alkalommal szereztek dobogós helyezést valamely helyi, megyei, országos vagy Kárpát-medencei versenyen, vetélkedőn az iskola diákjai. A szülői bizottság képviseletében Borsi Zoltán adott át pénzjutalmakat a kimagaslóan teljesítő diákoknak és a felkészítő tanároknak, majd osztályonként díjazták a legjobb tanulókat. Az ünnepségen tartalmas műsort is bemutattak Mészáros Enikő tanárnő diákjai, majd meglepetésként a második osztályos tanulók az iskola jelképével díszített nyakkendőt adtak át kisebb kollégáiknak. Közös előadással léptek fel Csatlós Erzsébet Zsófia és Osváth Piroska tanítónők diákjai. Ökumenikus tanévzáró ünnepségre került sor a dévai Szent Antal-temp- lomban, ahol P. Főcze Bonaventura OFM köszöntötte a résztvevőket, és fellépett a Szent Ferenc Alapítvány Gyermekkara, végül nt. Rátoni Csaba református és nt. Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész megáldotta az egybegyűlteket.
Turisztikai csomagtervek Hunyad megyében
Razvan Mares dévai alpolgármester ismertette, hogy tervezik a turisztikai kártyarendszer bevezetését. Az elképzelés szerint a turisztikai csomagokba foglalt szol- gáltatások kedvezményes áron kerülnének forgalmazásra. Az elképzelés elősegíthetné az együttmű- ködést a szolgáltatók és az önkormányzatok között, fejlesztések megvalósítását tenné lehetővé, ugyanis a megyebeli látványosságokat megtekinteni érkező turisták legtöbbször valamely szomszédos megyében foglalnak le szálláshelyet, illetve ott fogyasztanak. A terv ötletgazdája kezdetben négy témakörre – vallásos turizmus, magyar vonatkozású csomag: Marosillye, Déva és Vajdahunyad várának, illetve a megyebeli magyar vonatkozású emlékhelyek megtekintésére, dák várak-csomag, amely tartalmazná a dévai és a hunyadi vár megtekintését is, téli és nyári csomagok, hegyitúrák és természeti látványosságok felkeresésére – korlátozná a csomagokat, de igény szerint bővíthetők, ugyanis a megye bővelkedik turisztikai látványosságokban. Az érintettek együttműködésére alapozott elképzelés viszonylag könnyen megvalósítható, és valós lehetőséget jelentene a megye idegenforgalmának növelésére.
Konfirmáció Déván és Hosdáton
Idén június 11-én vasárnap tett vallást református hitéről Kovács Imre, a Szent Ferenc Alapítvány gondozásában nevelkedő ifjú. Jövőre hét fiatal – Dézsi Zsófia, Köpeczi Viktória, Márton Edina, Márton Evelyn, Moldován György, Sólyom Árpád és Szász-Barra Boglár- ka – konfirmálása várható. Hosdáton június 18-án konfirmált Juhász Leonárdo.
Szent Antal-ünnepség Déván
Június 11-én Szent Antal-napi búcsút tartottak a csángótelepi templomban. A helyi és környékbeli plébánosok valamint a szászsebesi ferences testvérek kö- zösségben tartották meg a szentmisét, melynek fő celebránsa P.Tímár Sándor, fr. Asztrik OFM kaplonyi plébános volt. Szentbeszédében a plébános a portugál származású Szent Antal életpéldáját állította a résztvevők elé. A résztvevők friss, megszentelt Szent Antal-kenyeret vihettek haza. Kedden, június 13-án, a Szent Antal kilenced zárónapján, a szentmisét követően p. Főcze Imre, fr. Bonaventura OFM dévai plébános a liliomszentelés után megáldotta a gyermekeket.
Idősek napközi otthona Déván
Egy 3,63 millió lej értékű uniós pályázat megvalósulásával a szántóhalmi iskolában idősek napközi otthonát létesítene a dévai önkormányzat. A tervezett otthonban több szakorvosi rendelőt, több klubhelyiséget alakítanának ki, illetve idős személyok otthoni ellátására is sor kerülne.
Választási eredmények
Június 11-én Lupényben és Felsőszálláspatakon tartottak előrehozott választásokat annak érdekében, hogy a parlamenti mandátumért lemondott polgármesterek helyébe új tisztségviselőket válasszanak. Lupényben 35,01%-os részvétel mellett polgármesteri tisztséget nyert Lucian Resmerita, a Szociáldemokrata Párt jelöltje. Felsőszálláspatakon a választók 77,87%-a fejezte ki akaratát, és az érvényes szavazatok 56%-nak megszerzésével a Szociáldemokrata Párt jelöltjét, Ioan Vladot választották meg polgármesternek.


23 Jun 2017
Írta admin
0 Hozzászólás