Ifjúsági programok
A Vino și vezi (Jöjj és láss!) kollégium pasztorális programja. Január 23-án – 20:00-21:30 óra között film și mozifórum, 30-án – 19:30-20:00 óra között szentmise az egyetemistáknak, 30-án – 20:00-21:30 óra között szórakoztató est (játékok, színház, karaoke). Helyszín: Temesvár, 1 Decembrie utca 1-es szám.
Ökumenikus imanyolcad a Temesvári Egyházmegyében
A január 25-ig kerül sor a keresztények egységéért megtartandó ökumenikus imanyolcadra, amelynek mottója: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra.” (Iz 1,17) (http://meot.hu/dokumentumok/2022keresztyen/ImahetiFuzet2023.pdf)
A temesvári egyházmegyében a következő ökumenikus találkozókra kerül sor:
– Január 22-én, vasárnap 17 órakor a temesvári Kisboldogasszony (gyárvárosi) görögkatolikus templomban ökumenikus imát tartanak, amelyen részt vesznek a különböző vallásfelekezetek elöljárói, az énekkarok és a hívek. A Temesvári Római Katolikus Püspökséget Pál József Csaba megyés püspök, valamint a Bajkai-Fábián Róbert orgonista vezette Exultate énekkar képviseli.
– Január 23-án, hétfőn 17 órakor az oravicabányai Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templomban kerül sor ökumenikus imára, amelyen részt vesz Pál József Csaba megyés püspök, Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök és Călin Ioan Bot lugosi görögkatolikus segédpüspök. Az imaóra szónoka Călin Ioan Bot lugosi görögkatolikus segédpüspök. A liturgiát az egyházmegye közösségi oldalán közvetítik. Ez alkalommal kerül sor a Resicabányán és a Hegyvidéki Bánság főesperességben az elmúlt 20 évben megtartott ökumenikus imákról szóló könyv-album bemutatására is. A kötetet Erwin Josef Țigla szerkesztette.
– Január 24-én, kedden 17 órakor a karánsebesi Szent Kereszt Felmagasztalása görögkatolikus templomban gyűlnek össze ökumenikus imára a lelkipásztorok és a hívek. Az imán részt vesz Pál József Csaba megyés püspök, Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök és Călin Ioan Bot lugosi görögkatolikus segédpüspök. Az imaóra szónoka Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök. A liturgiát az egyházmegye közösségi oldalán közvetítik.
– Január 25-én, szerdán 19 órakor a temesvári evangélikus-lutheránus templomban ifjúsági ökumenikus imát tartanak. A liturgiát az Egyházmegyei Ifjúsági Központ és a Püspökség közösségi oldalán közvetítik.
– Január 26-án, csütörtökön a nándorhegyi Szentlélek Kiáradása román ortodox templomban 17 órakor kezdődik az ökumenikus imaóra, amelyen részt vesz Pál József Csaba megyés püspök, Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök és Călin Ioan Bot lugosi görögkatolikus segédpüspök. Az imaóra szónoka Pál József Csaba megyés püspök. A liturgiát az egyházmegye közösségi oldalán közvetítik.
Pasztorális nap Temesváron
Január 28-án, szombaton a temesvári Kopling legényegyleti házban (Doctor Ioan Bontilă utca 12-14) pasztorális napot tartanak a lelkipásztoroknak, a megszentelt élet intézményei tagjainak, a plébániai munkatársaknak, valamint a nemrég lezárult felnőttképző tanfolyam résztvevőinek. A program 10 órakor kezdődik elmélkedéssel, amelynek témája Ferenc pápa Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű apostoli buzdítása. Meghívott előadó: Pălie Veniamin esperes, a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa. Ezt követően a résztvevők kiscsoportos beszélgetésen, tanúságtételeken, délután pedig műhelymunkán vesznek részt. Délután 4 órakor a jelenlévők a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban szentmisén vesznek részt, amelynek keretében akolitusavatásra kerül sor, a képzést követően ugyanis 15 személy jelentkezett akolitusi szolgálatra, oklevelet nyújtanak át a kurzus végzőseinek és sor kerül az állandó diakonátusra készülők felvételére (admissio szertartása).
Bibliakurzus a szalvatoriánus rendházban
A temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus kolostor bibliakurzust szervez felnőtt világi hívek számára, amelynek témáját az Újszövetségben nem Szent Pál által írt levelek képezik. Minden találkozó imával zárul. A kurzusokat a következő időpontokon tartják: január 14., február 11. és március 18., naponta 10-16 óra között. Részvételi díj alkalmanként 30,- lej, amely fedezi az étkezés díját is. A kurzust dr. Imogen Tietze teológus, referens vezeti. Jelentkezni lehet a bildungsreferat@salvatorianer.at és a salvatorieni@gmail.com e-mail címen, telefonon a 0040 723 523369 számon vagy a temesvár-erzsébetvárosi plébániai hivatalban.
A Szentírás vasárnapja
Szentatyánk, Ferenc pápa az Aperuit illis (Megnyitotta nekik) kezdetű, motu proprio formájában írt apostoli levelével elrendelte az Isten Igéje vasárnapját, amit az egyházi évközi idő harmadik vasárnapjára helyezett. Mint az a Szentatya megfogalmazta, az új ünnep szándékosan került erre a vasárnapra, mivel a január második felében megtartott ökumenikus imahéthez kapcsolódik, amikor a többi keresztény felekezet tagjaival együtt lehet imádkozni a keresztények egységéért. A Szentírás vasárnapján, január 22-én egyházmegyénk több templomában tartanak elmélkedést Isten Igéjéről.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe
Gyertyaszentelő Boldogasszony napján Jézus templomban történő bemutatását ünnepli az Egyház. Ugyanakkor Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére 1997 óta ezen a napon, február 2-án, a római katolikus Egyház a Megszentelt Élet világnapját is ünnepli. A temesvári egyházmegye templomaiban a vasárnapi miserend érvényes.
Balázs-áldás a templomokban
Szent Balázs a hagyomány szerint orvos és püspök volt Kr.u. 300 körül egy, a mai Törökország területén fekvő városban. Mivel egy alkalommal kínzó torokfájásban szenvedő betegen segített, a 16. században a nevéhez fűződő szertartás alakult ki az Egyházban: a Balázs-áldás, amely mindmáig élő liturgikus szokás. Ennek megfelelően február 3-án, Szent Balázs püspök névünnepén a temesvári egyházmegye római katolikus templomaiban bemutatott szentmisék végén a pap András-keresztet formázó két égő gyertya fényénél a szent nevében a következő szavakkal áldja meg a híveket: „Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására őrizzen meg a Jóisten a torokfájástól és minden más bajtól! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.”