Kosárlabda
Zsinórban harmadszor
Hat találkozón dőlt el a bajnoki cím sorsa a férfikosárlabda-bajnokság 2022–2023-as idényében. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc 2:2-re állt a május 25-i, ötödik találkozó előtt, így nyitott volt a kérdés, hogy a legvégén melyik csapat tagjai emelhetik magasba a legjobbnak járó serleget.
A nagyváradi mérkőzésen végül 81:62-re nyertek a címvédő kolozsváriak, 28-án pedig 70:59 arányú győzelmet arattak hazai közönség előtt, aminek köszönhetően zsinórban harmadszor, összességében pedig nyolcadszor lettek bajnokok. Egyébként ebben a szezonban a Románia-kupát és a Szuperkupát is megnyerték; előbbiben a nagyváradiakat, utóbbiban Voluntari legjobbjait múlták felül.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó bronzcsatában a nagyszebeniek voltak jobbak: az első mérkőzésen 83:72-re kikaptak a Rapid kosarasaitól, a következőn 87:83-ra nyertek, majd 79:74-re maradtak alul. A negyedik összecsapás után összesítésben 2:2 lett az állás, ugyanis 73:71-re győztek, így az ötödik mérkőzés döntött a bronzérmes kilétéről. Végül 82:78-ra nyertek idegenben a nagyszebeniek, így harmadik helyezettként fejezték be a 2022–2023-as szezont.
Vízilabda
Alulmaradtak a váradiak
2:0-s hátrányból várta a május 25-i hazai mérkőzést az egyik fél harmadik győzelméig tartó bajnoki döntőben a Nagyváradi VSK alakulata: a találkozón 15:8-ra nyert a Steaua, így idegenben emelhette magasba a trófeát (az előző két mérkőzésen 11:8-ra, illetve 11:9-re győzött). Amúgy zsinórban hetedszerre lett bajnok, összességében pedig tizenkilenc elsőséget könyvelhetett el.
A fővárosi csapattól Vlad Georgescu kiérdemelte a gólkirályi, valamint a legtechnikásabb játékosnak járó címet, Bogdan Rath pedig a legjobb edző címet kapta a Szuperliga 2022–2023-as idényében.
Az ezüstérmes csapat
Forrás: a nagyváradi alakulat Facebook-oldala.
A vb-re készül a magyar férficsapat
„Huszonnégy fős kerettel, öt kapussal és tizenkilenc mezőnyjátékossal kezdi meg a vb-felkészülést Varga Zsolt. A kapitány úgy tervezi, hogy a június végi világliga Szuperdöntőre már a vb-csapattal utazik” – adták hírül a Magyar Vízilabda-szövetség honlapján (waterpolo.hu). A csapat egyik fele június 5-én kezdi meg az edzéseket a Margitszigeten, a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében érdekelt FTC-Telekom (az aktuális magyar bajnok) játékosai pedig 14-én csatlakoznak a társaikhoz.
„Több fiatalt is behívtam, úgy gondolom, nekik mindenképpen jót tesz, hogy a válogatottal edzenek, mert így fejlődhetnek. Egyébként pedig sok függ a játékosok fizikai állapotától: miután elkezdünk dolgozni, kiderül, ki, milyen szinten áll, meddig fejlődhet, ez nyilván befolyásolja majd a csapatkijelölést is” – nyilatkozta Varga Zsolt.
A nőknél is keretet hirdettek
A szövetségi kapitány, Bíró Attila húsz játékost hívott be a világbajnokságra készülő keretbe, ugyanazokat, akik részt vettek a világkupa selejtezőtornáin. „Tekintettel arra, hogy a nemzetközi női klubsorozatok válogatott szempontból jóval kedvezőbbek, mint férfifronton, ergo még a szezon hajrája előtt véget érnek, egy fokkal könnyebb a szövetségi kapitányok dolga. Ezt meglovagolva Bíró Attila az elmúlt esztendőkben afféle rávezető, csapatépítő hetet tartott – ez most nincs másként” – olvasható a Magyar Vízilabda-szövetség honlapján (waterpolo.hu).
Tavaly egy osztrák kirándulás után Erdélyben, pontosabban Csíkszeredában töltött egy hetet a keret, idén Székelyudvarhelyre esett a választás. A játékosok egyebek között részt vettek egy főzőversenyen, majd elzarándokoltak a csíksomlyói búcsúra. A felkészülés a Margitszigeten folytatódott, ahol már speciális vízi edzé- sekkel hangoltak az előttük álló megmérettetésekre.
A világliga Szuperdöntőjét június 23. és 25. között szervezik meg az egyesült államokbeli Long Beachen, a vb pedig az úszó-világbajnoksággal egyszerre, július 16. és 28. között lesz Japánban, pontosabban Fukuokában.
Kézilabda
A bajnoki címért játszanak
„A 2021–2022-es szezonhoz képest változott a bajnoki döntő lebonyolítása. Már nem két meccsen dől el a bajnoki cím sorsa, hanem két nyert mérkőzésig tart az összecsapás. Tehát ha két találkozó után döntetlen a párharc állása, akkor egy mindent eldöntő, harmadik meccsen dől el a bajnoki cím sorsa. A mérkőzéseken döntetlen eredmény esetén egyből hétméteresekkel döntik el, hogy melyik csapat nyeri az adott találkozót” – olvasható a Telekom Veszprém honlapján (handballveszprem.hu). A Bajnokok Ligájától nemrég búcsúzó alakulat most is a nagy rivális szegedi csapat ellen küzd a trófeáért: az első mérkőzést ma este szervezik meg a Tisza-parti városban, a másodiknak pedig Veszprém ad otthont június 5-én. Ha szükséges, akkor június 9-én, Szegeden játsszák le a harmadik összecsapást.
Rögbi
Kikapott a nagy riválistól
Nagybányán vendégeskedett május 27-én a temesvári alakulat a Nemzeti Liga új idényének 9. fordulójában, és végül 40-10 arányú vereséget szenvedett el. Legközelebb június 3-án, a Bukaresti Steauát fogadja a Gheorge Rascanu Stadionban; a kezdési időpont 11 óra (a legutóbbi, egymás elleni mérkőzésen, április 28-án 31-28-ra nyertek a hazai pályán játszó fővárosiak). Az ellenfél öt győzelmet és két vereséget gyűjtött be az idény kezdete óta, míg a Béga-parti alakulat négyszer nyert és háromszor kikapott.
Jelenleg a Steaua vezet, 2. a Dinamo, 3. a nagybányai együttes, 4. a temesvári csapat, a sereghajtó pedig az eddig nyeretlen Kolozsvári ELBI.
Március 31-én tizennégy csapat vágott neki három csoportban az élvonalbeli rögbibajnokság új idényének: a temesvári együttes a címvédő Nagybányai Minaur, az ezüstérmes Steaua, illetve a Dinamo és a Kolozsvári ELBI csapata ellen küzd az 1-es számú csoportban.
Jégkorong
Magyarország búcsúzott, Kanada a világbajnok
Május 12. és 28. között tizenhat csapat kergette a korongot az IIHF jégkorong-világbajnokságon, amelyet Finnországban és Lettországban szerveztek meg (a két rendező város Tampere és Riga volt). Magyarország az Egyesült Államok, Svédország, Finnország, Németország, Dánia, Franciaország és Ausztria ellen küzdött a továbbjutásért az A-jelű nyolcasban, egyetlen győzelmét pedig a francia válogatott ellen aratta; 3:2-re nyert hosszabbítás után. Az Ausztria elleni mérkőzésnek óriási volt a tétje május 22-én, ugyanis akkor dőlt el, hogy a két csapat közül melyik maradhat a legjobbak mezőnyében. Bár 3:1-re is vezetett, végül szétlövésben 4:3-ra kapott ki, így kiesett (a másik búcsúzó Szlovénia). (A B csoportban Svájc, Kanada, Lettország, Csehország, Szlovákia, Kazahsztán, Norvégia és Szlovénia játszott.)
A május 27-i két elődöntőben Németország 4:3-ra verte meg az Egyesült Államok csapatát, Kanada pedig 4:2-re múlta felül Lettországot. Egy nappal később, a döntőben 5:2-re nyertek a kanadaiak a németek ellen, míg a bronzmeccsen a lettek 4:3-ra verték meg az amerikaiakat. Kanada 28. alkalommal lett világbajnok (a címvédő Finnországot 4:1-re ütötte ki a negyeddöntőben, május 25-én).
Labdarúgás
Vereséggel zárta az idényt a magyar bajnok
A 2022–2023-as idény utolsó fordulójában is vereséget szenvedett el a már harmincnégyszeres magyar bajnok Ferencváros; május 28-án, Mezőkövesden kapott ki 1-0-ra.
„A hazai csapat a szezon során kétszer legyőzte az FTC-t és egyszer döntetlent játszott vele, mostani sikerével pedig a nyolcadikról a hetedik helyre lépett előre. A Ferencváros játékosai és szakmai stábjának tagjai este már Budapesten vették át aranyérmeiket az MVM Dome-ban, egy nagyszabású ünnepség keretében. Az aranyérmeket Dankó Béla, az MLSZ elnökségi tagja, valamint Studniczky Ferenc versenybizottsági elnök adta át a csapatnak” – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján (mlsz.hu).
További eredmények: Kecskemét – Kisvárda 1-0, ZTE – Paks 1-1, DVSC – Újpest 2-0, Puskás Akadémia – Honvéd 2-1, Vasas – MOL Fehérvár 0-0.
A képzeletbeli dobogó rangsora az idény végén: 1. Ferencváros 63 pont (tizenkilenc győzelem, hat döntetlen, nyolc vereség), 2. Kecskemét 57 pont (tizenöt győzelem, tizenkét döntetlen, hat vereség), 3. DVSC 54 pont (tizenöt győzelem, kilenc döntetlen, kilenc vereség).
Aradon dől el
Nem született gól Buzăuban
Forrás: az Aradi UTA Facebook-oldala.
Gól nélküli döntetlent ért el május 28-án az élvonalban maradásért/élvonalba kerülésért zajló párharcban az Aradi UTA a másodosztályos Gloria Buzău vendégeként, így a következő összecsapáson dől el, hogy a 2023–2024-es idényben melyik csapat lehet ott az élvonalban. A visszavágó június 4-én 21 órakor kezdődik az Aradi Neuman Ferenc Stadionban.
Közben befejeződött a felsőházi rájátszás az élvonalban, íme, a 10. forduló eredményei: FCSB – Rapid 1-5, Kolozsvári CFR – Konstancai Farul 1-2, Craiovai U – Sepsi OSK 0-1.
A bajnoki cím sorsa már az előző fordulóban eldőlt, ugyanis 21-én az alapszakaszt is megnyerő tengerpartiak 3-2-re legyőzték a FCSB játékosait, így behozhatatlan előnyre tettek szert (a felsőházban egyetlen hazai meccsen sem kaptak ki). A FCSB a 2., míg a címvédő kolozsvári alakulat a 3. helyen zárta az idényt, így június 1-jén – lapzártánk után – kénytelen volt selejtezőt játszani az Európa-konferencialigában való részvételért a FCU 1948 ellen; a végeredménnyel jövő héten visszatérünk.
Megvédte a címét a Sepsi OSK
24-én, múlt heti lapzártánk után szervezték meg Nagyszebenben a Románia-kupa döntőjét, amelyben a címvédő Sepsi OSK és a Kolozsvári U küzdött egymás ellen (a háromszékiek 3-0-ra verték meg Kolozsvári CFR-t az elődöntőben, míg a másik ágon a Kolozsvári U 1-0-ra győzte le az Aradi UTA csapatát).
A rendes játékidőben gólt nélküli döntetlent mutatott az eredményjelző, így büntetőrúgások döntöttek a győztes kilétéről; végül hatalmas izgalmak után a háromszékiek nyertek 5-4-re, így zsinórban másodszor emelhették magasba a serleget.
Nem sokkal a találkozó után egy fontos hír jelent meg a sepsiszentgyörgyi csapat honlapján (sepsiosk.ro): „Nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője. A Sepsi OSK vezetőségével folytatott személyes beszélgetés során Cristiano Bergodi jelezte, hogy új kihívásokra van szüksége. A megegyezés értelmében a szezon végén megválik az együttesünktől Luigi Ciarlantini másodedző és Ionel Colonel erőnléti edző is. Cristiano Bergodi irányításával a Sepsi OSK kétszer nyert Románia-kupát, valamint egy alkalommal Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett. Klubunk mindhár- muknak köszönettel tartozik elvégzett munkájukért, és ezúton is kívánunk további pályafutásukhoz sok sikert!”
Egyébként július 9-én újabb kihívás vár a csapatra, ugyanis a Szuperkupáért száll harcba a Kolozsvári CFR ellen.