Új alprefektus Hunyad megyében
Dr. Gabriel Samoilescu májusban lemondott alprefektusi tisztségéről mondván, hogy orvosi hivatását szeretné tovább gyakorolni. Helyébe Fabius Tiberiu Kiszely 48 éves mérnököt iktatták be a megye alprefektusi tisztségébe. Kiszely úr a PSD brádi szervezetének volt a tagja, nős, egy leánygyermek édesapja. Új munkahelyén az EU-s pénzalapok lehívását tartja elsőrendű feladatának.
Műrepülő Európa Bajnokság Déván
Adel Ştef, a dévai repülőtér parancsnoka ismertette, hogy az elmúlt években a sárfalvi repülőtéren repülőmodellező Európa- és Világbajnokságot szerveztek. Idén itt került sor a kilencedik Műrepülő Európa Bajnokságra, ahol Belgium, Fehéroroszország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Olaszország, Oroszország, Románia, Svájc és Ukrajna mintegy 50 pilótája vett részt. A megnyitóra július 22-én, Déván került sor. Július 23. és augusztus 2. között folynak a versenyek. Augusztus 1-jén többórás légiparádét tartanak, augusztus 2-án pedig a díjak kiosztására és a verseny záróünnepségére kerül a sor.
Költségvetés kiigazítás a megye községeinek
Eddig a mindenkori kormány a községek és városok költségvetését a népesség függvényében határozta meg. Idén kisérleti jelleggel új módszert vezetett be. Eszerint minden község 1,5 millió lejes támogatást kap. Minden városnak a költségvetés 6 millió lejt utalt ki. A megyei rangú városoknak 20 millió lejes támogatást folyósítottak, míg a megyeszékhelyeknek 50 millió lejt utaltak. Emiatt a nagyobb községek polgármesterei körében pánikhangulat tört ki. Victor Stoica a 4.000 lakosú Pui polgármestere szerint, a község a tavalyinál 1,4 millió lejjel kisebb költségvetésből kell gazdálkodjon. Ha a tervezett költségvetés kiigazításkor nem kapnak 1 millió lejt, gondok lesznek a működési költségek kifizetésével. A szintén 4.000 lakosú Kisbánya (Băiţa) helyzete se jobb. Az államtól 900.000 lejes pótlékot kaptak, amiből csak az alkalmazottak bérére tellett. Nem tudták kifizetni a közvilágítást és egyéb közszolgáltatásokat se. Damian Diniş polgármester szerint, ha nem kapnak 2 millió lejes támogatást, szeptembertől a községháza bezárhat. A mócvidéki Kristyor (Crişcior) költségvetése megfeleződött. Épp, hogy futja az alkalmazottak bérére és néhány sürgős kiadásra, és nincs pénzük a távfűtés kifizetésére. Ezzel szemben 130 lakosú Batrina (Bătrâna), 1,5 millió lejes költségvetése szinte hússzorosa az eddigi költségvetéseknek.
Várpalotai diákok Petrozsényban
A testvérvárosi kapcsolatok keretében, tizenharmadik alkalommal szervezték meg idén a cserenyaralást a két város gyermekei számára. A 22 várpalotai gyermeket és 4 kísérőjüket fogadta Tiberiu Iacob-Ridzi polgármester is. A vendégek ellátogattak a kis-retyezáti kalandparkba, az algyógyi strandra, a gyulafehérvári székesegyházba és a Boli-barlangba. Július 24-én az 1-es számú iskolában találkoztak Wersánszki Eduárd, helyi RMDSZ-elnökkel és ismerkedtek, játszottak a petrozsényi diákokkal.
Szombathelyi látogatók a vajdahunyadi testvérvárosban
Vajdahunyad és Szombathely 1990-ben kötött testvérvárosi szerződést. E kapcsolat a város leggyümölcsözőbb testvérvárosi kapcsolatának bizonyult, mind önkormányzati, mind kulturális téren rendszeresek voltak a kölöcsönös rendezvények.
Az elmúlt héten egy 5 tagú szombathelyi küldöttség vett részt a vajdahunyadi városnapokon. Az eredetileg októberben megszervezett rendezvénysorozatot néhány éve áthelyezték egy július 22-höz, Hunyadi János 1456-os nándorfehérvári győzelmének évfordulójához közeli időpontra. A Kocka Tibor alpolgármesterből, dr. Ipkovich György és Kántás Zoltán városi képviselőkből és Polgár Lídia irodavezetőből álló szombathelyi küldöttség együtt érkezett a macedón Véles település küldöttségével. Viorel Arion polgármester köszöntőjében felhívta a szombathelyi fél figyelmét, hogy szeretnék a két város közötti kapcsolatot kiterjeszteni a gazdasági életre is. A vendégek részt vettek a városnapi rendezvényeken, mely felvonulással kezdődött, gazdag sport- és kulturális rendezvényekkel folytatódott, illetve könnyű- és népzenei koncertekkel végződött.
A szombathelyi küldöttség a Corvin-Savaria Magyar Kulturális Központban találkozott, a Kofity Zoltán elnök vezette RMDSZ-vezetőséggel, ahol az együttműködés kiterjesztésének lehetőségeiről beszélgettek. A központi téma a vajdahunyadi várra alapozott turizmus fejlesztése volt. A helybéliek vállalták a műemlék megismertetését, míg a vendégek többnapos kirándulások szervezését ígérték, mely keretében szeretnék a vidéket is megismerni.
Véget ért Petrozsényban a Caritas önkéntes tábora
“A gyulafehérvári Caritas következetesen azon dolgozik, hogy javítson az emberek életminőségén, erősödjék a közösségi életforma. Ezért társai vagyunk a helyi közösségeknek, hogy ezek önállóbb életet éljenek. Ezt szolgálják a már 12 éve, megszervezett önkéntes táborok is” – fogalmazta meg Molnár Judit, a szervezet programtervezője. Az idei tábort, amint arról már írtunk, Petrozsényban szervezték meg. A táborban 141 önkéntes tevékenykedett (22-en Brassó-, 20-an Hargita-, 24-en Kovászna-, 27- en Maros megyéból, 41-en Petrozsényből, 4-en Ausztriából, és hárman Németországból). Az egyhetes táborban az önkéntesek szobákat festettek a Maria Stein Nappali Központban, meszeltek, fát vágtak, lefestették a Jiul stadion kerítését, egy városbeli hidat, a központi piac melletti park kerítését és padjait, valamint 3 óvoda kerítését. Rendbetették az előbb felsorolt intézmények környékét, a 4-es számú Általános Iskola épületét, füvet nyírtak, udvart takarítottak, újrafestették a folyosók szegélyét. Kerítést állítottak egy lakónegyedi játszótéren, rendbe tették a Páringi turistaösvényeket, kitakarították a helyi római katolikus templom kertjét, lomtalanítottak a plébánia padlásán. Részt vállaltak a városi sűrgösségi kórház újszülöttosztályának a kifestésében, amit nem tudtak teljesen befejezni. Nyári programokat szerveztek több tíz helyi gyermek részére. Segítséget nyújtottak 2 idős gondozottnak, otthonaik rendbetételében. Pápay Katalin programfelelős szerint: összesen 3.786 órát dolgoztak. Elhasználtak 130 liter olajfestéket, 3.201 liter festéket, 40 liter hígitót, 220 darab ecsetet és 25 drótkefét. Napi átlagos 4 órai munka mellett, 1080 kilométert tettek meg a városban és környékén, megmásztak 1.000 m. színtkülönbséget, megittak 42 liter kávét, két karaoke-est alatt 35 magyar, román és angol dalt énekeltek el. A délutáni órák alatt csoporttevékenységeket szerveztek. Szász János plébános úr helytörténeti előadást tartott, sor került kézműves foglalkozásokra, sporttevékenységekre. Jutott idő a fagyizásra, tánctanulásra, társasjátékokra. Egynapos kirándulás alkalmával a Kis-Páringot 80 önkéntes és 20 szervező járta meg 5 óra alatt a Mija-tó meglátogatásával együtt. A tábor anyagi támogatói: a helyi önkormányzat, Hargita- és Kovászna Megye Tanácsa, a RENANIA, Csíkszereda-, Székelyudvarhely Önkormányzata és a Timkó Pékség voltak.
Rovartalanítás a dévai parkban
Július 27-31. között rovartalanítják Déván, a vár alatti, és a Bezsán negyedi parkokat. Az DDCHIM Kft. Aqua Kothrine és Kothrine EC25 szerekkel fújják be a növényzetet. Ez elpusztítja a legyeket, szúnyogokat, molylepkéket, darazsakat, pókokat, kullancsokat, poloskákat és bolhákat. A rovarírtás idejére az illető parkokat részlegesen lezárják.
TIFF-karaván Déván
A XIV. alkalommal megrendezett Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválon az idén 60 országból 223 filmet mutattak be, közel 110 ezer néző előtt. A kolozsvári bemutatók után, július 17. és szepember 20. között 15 hazai nagyvárosban 34 filmet vetítenek. Déván július 24-én a Xenia, 25- én a De ce eu… és 26-án a Wild Tales című filmek kerültek bemutatásra.
Heiczinger Miklós Déván
Heiczinger Miklós (Mika, a magyarországi Misztrál együttes tagja) útban a Csíkcsomortáni verstábor felé, Déván, a zárda udvarán koncertezett. Hallgatói a Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő gyermekeken kívül, a helybeli családok voltak. A Művész bemutatta a hangszereit is: a török lantot, a korai középkorban használt fidulát, a sámánok dorombját, a kecskebőrből készült dudát és a gitárt, amit már mindannyian ismertek. A gyerekekkel közösen elénekeltek néhány népdalt. A szünetekben a művész Áprily Lajos és Nanicsák Gergely verseiből szavalt a felnőtteknek.
HÍREK RÖVIDEN
– A Krassó-Szörény megyei Szörényordason (Gărâna) szervezett szabadtéri dzsessz fesztivál megfelelőjeként Hunyad megyében a Gyalári Panoráma Vendégfogadó kertjében kerül sor július 31-augusztus 2. között a Gyalári Panorama Blues Fesztiválra. Míg az első két évben a kétnapos fesztiválok igénytelenebbek voltak, idén a fesztivál 3 naposra bővült és külföldi meghívottak is részt vesznek. Fellép a 20 éves Blues Festival Nightlosers, a temesvári Bega Blues Band, Mike Godoroja& Blue Spirit és a fesztivállal egyidős Steel Blues együttes. Külföldiek közül fellép Tom White és a holland Tangled Eye trió, akikkel együtt zenél a színesbőrű Emi Lo is. A belépőjegyek ára 25 lej, a mindhárom előadásra szóló előfizetés 60 lej személyenként.
– Hunyad megyében 2013-ban 106.384 személy dolgozott alkalmazottként. 2014-ben számuk lecsökkent 100.000-re. A statisztikák szerint közülük 10.862-en dolgoznak külföldi cégeknek.
– Déván a havi technikai revízió miatt, július 23-án, a vársikló nem működött. Ilyenkor a műemlék nem látogatható.