Az elmúlt hétvégén szervezték meg a Bartók Béla Elméleti Líceumban a tehetséges gyermekek megmérettetésének, a TALENTUM versenynek döntőjét. Idén a temesvári diákok mellett, öt erdélyi iskola és a Zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium csapata, összesen a döntőbe jutott mintegy félszáz diák bizonyíthatta tudását és tehetségét a temesvári döntőn. A tehetséggondozás szellemében megszervezett immár nemzetközi verseny egyik fontos hozadéka az, hogy a döntősök mellett, iskolánként több tucatnyi diáknak nyílt lehetősége a biológia, a kémia, a fizika és az informatika területén megszerzett tudásukat összemérni és elmélyíteni. A TALENTUM természettudományok és informatika verseny temesvári döntőjén a brassói Áprily Lajos Főgimnázium, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont, a nagyszalontai Arany János Főgimnázium, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a a Zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium csapatai, illetve a helyi tehetséges diákok vettek részt. A szervezők a versenyen kívül több programot is ajánlottak a távolról érkezetteknek, a Műszaki Egyetem- Központi Könyvtárában, az Építőmérnöki Karon, a Nyugati Tudományegyetem Experimentáriumában szerveztek tehetséggondozó gyakorlati műhelyeket, volt városnézés és szombat esti koncert is, illetve a kísérő tanárok számára szakmai műhelyt szerveztek. A szombat esti díjkiosztó ünnepség résztvevői a Szórád Endre zentai vegytan tanár által bemutatott látványos kísérleteknek köszönhetően betekintést nyerhettek a vegyészet varázslatos világába is. A Vajdaságból érkezett tanár elmondta, hogy a 2003-ban alakult iskolában fokozott figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra, emelt óraszámban oktatják a természettudományokat, szakműhelyeket és különféle foglalkozásokat szerveznek. A Bartók Béla Elméleti Líceummal való jó kapcsolat mintegy tíz évvel ezelőtt indult, azóta több tehetséggondozó rendezvényen vettek részt Temesváron zentai diákok – ismertette a vegytan tanár, aki legnagyobb elégtételként említette azt, hogy minden évfolyamból három-négy végzőst sikerült megnyernie a vegytannak vagy valamely közel álló szakma felé irányítani. Az ünnepségen dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Nagy-György Tamás egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Bizottsága Bánsági munkacsoportjának irányítója méltatta a tehetséggondozás jelentőségét hangsúlyozva, hogy ott, ahol lehetőséget biztosítanak a tehetségek kibontakozásának, a tartalmas jövendőnek is teret nyitnak. “Örvendetes a fiatalok érdeklődése a természettudományok és az informatika iránt – mondta a tanár – ez ad értelmet a munkánknak és biztosítékot arra, hogy lesz kinek átadnunk a stafétabotot, mert ezen a fiatalok közül nőnek fel azok, akik tudásukkal, tehetségükkel hozzájárulhatnak egy jobb és szebb világ megteremtéséhez.”Az idei TALENTUM verseny végeredménye: a IX.-es versenyzők közül első helyen az aradi Farkas Zsófia, másodikon a temesvári Oláh Dávid végzett. Harmadik díjat a zentai Kónya Leon nyert. Dicséretben részesültek Nüszl Richárd Temesvárról, Deák Tímea Brassóból és a nagyszalontai Balog Csaba Norbert. A X. osztályosok közül a temesvári Szász Tamás első, a nagyenyedi Kolumbán Pál második, a brassói Erdő Andrea harmadik helyen végzett. Dicséretet kaptak Nagy Tímea Noémi (Brassó), és Orosz Kelemen (Temesvár). Legnagyobb pontszámot ért el a XI-esek közül Horváth Petra (Temesvár), második helyen Szabó Dorottya, a harmadikon pedig Joó Kinga Imola végezett, mindketten Nagyenyedről. Dicséretben részesült Ilona Judit (Arad), Bárdi Örs (Nagyenyed) és Gergelyfi Levente (Temesvár). A XII. osztályos diákok közül a legmagasabb pontszámot Berta Bianka érte el, ő II. díjat kapott, harmadikként Szőcs Anita Leila végzett. Dicséretet kapott Ferencz Gizella, mindketten Nagyenyedről. A verseny lezárultával dr. Erdei Ildikó igazgató értékelte az idei, a líceumi dákok számára szervezett TALENTUM verseny tapasztalatait. “A Diákönkormányzat és a tanári kar, a szaktanárok bevonásával megszerevzett rendezvény lebonyolításába sikerült beépíteni a tavalyi tapasztalatokat. A szakmai tanácskozás – amelyen több iskola vezetője is részt vett – során egyértelműen megfogalmazódott az ilyen versenyek szükségessége, és a folytatásról gondolkodunk, azt szeretnénk, ha tovább bővülne a résztvevő iskolák hálózata. Nagyon jó csapatmunkával, nagyon jó rendezvényt tudhatunk magunk mögött, amelynek az alapgondolata az volt, hogy alkalmat teremtsünk a reál érdeklődésű középiskolásoknak arra, hogy találkozzanak és versenyezzenek egy olyan versenyen, amelynek feladatait a tananyagra, az iskolában megszerzett tudásra építettük. Másik célunk a tudás alkalmazhatósága volt, esetleg a pályaválasztásban is segítséget nyújthat. Ezúton is megköszönjük támogatóinknak, a PADOC, a Bartók Béla és a Szórvány alapítványoknak, a Balassi Intézetnek, a Emberi Erőforrások Minisztériumának, a temesvári Techné Egyesületnek a TALENTUM természettudományok és informatika verseny megszervezésében nyújtott segítséget.”
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


25 Feb 2016
Írta admin
0 Hozzászólás