02 Jun 2016
Írta admin 
0 Hozzászólás Gyermeknapi sugallat
Lassan nem marad nap a naptárban, amelyhez a társadalom ne fűzne valamilyen jelentőséget, ünnepelnivalót. Biztosan indokoltan. Számomra mégis kettő: az anyák-napi és a gyermeknapi az igazi, amelyek piros betűje nem fali-, hanem a szív naptárába van írva. Amíg csak szülők vagyunk, nem nagyszülők, talán a napi teendők miatt is, nincs annyi időnk rácsodálkozni a körülöttünk felcseperedő emberpalántákra. Akik naponta új fogalommal, szóval tágítják értelmi és érzelmi körüket, s egyszerre ott ülnek a családi asztal körül, előadásokon szavalnak, iskolába járnak, leérettségiznek.
Ki tudná felsorolni, mi történt közben, mennyi aggodalom, féltés, összefogó akarás a gyermek érdekében, kialvatlan éjszakák, túlterhelt nappalok azért, hogy ők boldoguljanak. Inkább csak érezzük a torkunk szorításán, ha először egy napra hiányoznak mellőlünk, ha már nincs akkora szükség féltő gondoskodásunkra, hogy fáj valami. Pedig mindent azért tettünk, hogy majd támasz nélkül tudjanak továbblépni. Emlékezetükben egy olyan gyermekkorral, amely később is a legfontosabb erőtartalékuk legyen.
Ilyen emlékeztetők talán alábbi az versek is:
Eszteró István
Miért-hegység
Miért volt az órának rugója,
elem nélkül az idő leállna?
Ha delfin a tengert átugorja,
hová pottyan, másik óceánba?
Fehér virágnak mért piros az epre,
veszi számba Tamás a világot,
minek forog a Föld, talán leesne,
s figyeli, hogy miként reagálok,
pár kérdésre tudja is a választ,
helytállóságuk is nagyon fontos,
kijavít vagy ésszerűbbet választ,
sorra vesz több kútforrást, szempontot,
millió mennyi, hol a számok vége,
mért kell a metrónak alul járnia,
okról fokra lép: mélyből meredélyre,
hol a felhő lengő fantázia.
Búcsúlevél
Menni készülök: nagyapa, hova?
bevallom, egy irodalmi estre,
de ilyenkor nincs is már iroda,
borul szemén a lélek könnyesre,
kéznél sincs gyöngédebb manőver
ígérgetésnél: egy óra múlva
megjövök, figyelme idővel
fordulhat valami jóra, újra,
de nem, ő csak várt, értesültem később,
és levelet írt: „Szia, nagyapa!”,
nem is volt nálam krikszkrakszot értőbb,
kezemet fogja, ráncigál szava.
Csínytevők
Izzik a kerékpározási láz,
kering a nem épp üres játszótéren
körbe-körbe… Tamáska, vigyázz,
és máris beüt, amitől féltem:
egy apróság szelétől felborult,
bicajosom meg áll ijedt szemmel,
hamar a kicsit, a helyzet bonyolult,
leporlom nagy szakértelemmel,
míg ő újra nyergel, helyszínelők
sehol, az áldozat már játszik a padkán,
és fellélegzünk, mint a csínytevők:
de jó hogy nem kiabáltak ránk!
Alvás előtt
Timi unszol, csak hároméves múlt,
játsszuk A három kismalac-mesét,
te vagy a farkas, és pokróc alá bújt
elkerülni a közelgő veszélyt,
körülbástyázza három kispárna,
adj még egyet, nyúl ki a keze,
virágoskertet is rittyent vaktába’
pár gyűrődésből, így hű a mese,
amely innen már valódi dráma,
ha jön a farkas, mozdulni alig mer,
ne egyél meg, kér kikandikálva,
mert nekem délután aludni kell!
A lélek óvodája
A barátság szent, a lélek óvodája,
miért nem játszik velem ez meg az,
kesergi Tamás, legörbül a szája,
látom, a bánata mélyen igaz,
elvetted játékát, tudakolom,
vagy esetleg van is már barátja,
légy kedves hozzá és ne vedd zokon,
ha jobb leszel, egyszer majd belátja,
pár nap múlva: képzeld, már barátom,
de csak félig… hát ez hogyan lehet,
mert csak kedden, a táncórákon,
nincs ott a másik, és engem szeret.
Szakmai szenvedély
Mi leszel, kérdezem talán túl korán
Tamáskát, molnár holland szélmalomban,
vitorlát köt lapáthoz szaporán:
vasalódeszkán, amelyen kék rongy van,
habár a polcán alig győzik várni
játék malmai, hogy kézbe vegyék,
ha netán hasonló, alkalmas bármi:
függönyzsinór, kábel, vízvezeték,
vagy játszótéri csúszdán a magasba
ívelő lépcsőkorláton mímel
vitorlakötést hajlongva, akasztva,
megbámulják, valami nem stimmel…?
de rá se ránt, csak a képzeletbeli
kötélre, hisz tarajos- és orsó-
kerék jár elméjében, megemeli
malomkövét, az sem épp utolsó,
szóval ismeri már jócskán a malmos
szakmát, s jöhet biztosan száz egyéb,
amíg világot sejtjeibe halmoz,
s lesz benne lelkes szélmalomkerék.
Makrancos hölgy
Timi körül mindig forró
a levegő, ha mosolygó
arcából ölel meg szeme,
vagy dühének fergetege
villámlik rád, mert elérni
szeretne a csöpp lady
ezt-azt, például a cicás
blúzt felvenni valami más
helyett, ezért sír és bömböl,
ahogy világvég dörömböl,
bármit kér, követelőzve
hiú ellenkezést győz le,
s utána nevet ártatlanul
nagyira, aki sohasem tanul.
Lázas alkotás
Beteg Tamás, a láza
miatt nem mehet óvodába
se, azért nyugtalan,
mert ma rajzóra van,
s befejezetlen műve
nem lesz a falra tűzve,
így nekifog megint,
lázasan, szó szerint,
és hamarosan révbe
jut ihletett képe,
melyet óvó néninek
küld el: „ő nézi meg,
hogy szép-e, tudom,
ő a kritikusom”.
Csokivár ostroma
Először közömbös hangnem
kéri, de nagyi még hárít,
utána színezi majdnem
kényeskedő nyafogásig,
azontúl, ha nincs eredmény,
könnyesre süpped a hangja,
s hirtelen vált felemelvén
zokogási fokozatra,
erre megtörik a tiltás
százszor lezárt sorompója,
tessék, Timi, kék, zöld mintás,
s felszáll kedve lobogója
csoki várán, hiszen bízvást
nem kommandírozhat itt más.
Konyhaművészet
Gyere, süssünk ma palacsintát,
dobja fel Tamás az ötletet,
játsszunk valami mást inkább,
ne mondjam, nekem ez összetett,
de ő tudja, hisz anyával sokszor…,
feláll a kisszékre könnyedén,
hozzad a lisztet a polcról,
kell hozzá só, pohár tej, edény,
és fogta a tojást, a babos
lábaska élére koccantott,
a kettényílt héjából aranyos
sárgája liszthóba loccsant ott,
s nem hagyta rám a csalafinta,
mindketten fogjuk a serpenyőt,
bukfencet vet a palacsinta,
pirosra sütjük a levegőt.
