Elfogadhatatlannak tartjuk azt a magatartást, amelyet Radu Banciu, a B1 Televízió újságírója a Lumea lui Banciu műsor vasárnap esti kiadásában tanúsított. Az újságíró ugyanis olyan kijelentéseket engedett meg magának, amelyek sértőek a magyar közösségre nézve, amelyekkel sem az RMDSZ, de úgy gondolom, hogy egy romániai állampolgár sem vállalhat közösséget – hangsúlyozta Kovács Péter, a Szövetség ügyvezető elnöke október 4-én, kedden annak kapcsán, hogy Radu Banciu a magyarországi kvótanépszavazást megemlítve műsorában kijelentette: a magyaroknak menekültnépként semmi keresnivalójuk Európában, hiszen érvelése szerint nem európaiak, nyelvük sem tekinthető annak. Az RMDSZ ezért feljelentést tett az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) követelve, hogy büntesse meg a televíziót, kötelezze arra az újságírót, hogy nyilvánosan is kérjen elnézést a magyar emberektől.
Nem ez az első eset, hogy a B1 Televízió súlyosan torzít, manipulál, mi több: haragot szít a többségi nemzet és az erdélyi magyar közösség között – ismertette Kovács Péter, aki rámutatott arra, hogy legutóbb a december elseji, kézdivásárhelyi eseményekkor – a kollektív bűnösség elvét habosítva – az egész magyar közösséget terroristának állította be. „A mostani esetnek, akárcsak a decemberinek egyértelműen az a célja, hogy rossz színben tüntesse fel a magyar közösséget. Mi nem egyszer elmondtuk már: az ilyenfajta uszításoknak nincs helyük a 21. század Romániájában, hiszen veszélyeztetik a többség és kisebbség viszonyát, képesek lerombolni azt a társadalmi békét, amelyet a román közösség és a magyar kisebbség 27 év alatt kiépített” – nyomatékosított Kovács Péter. Megjegyezte: a Szövetség feljelentésének köszönhetően a B1 Televízió legutóbbi közösségi megbélyegzését a március folyamán pénzbírsággal büntette a CNA.
Az ügyvezető elnök felháborítónak és veszélyesnek tartja, hogy átlátszó módszereket eszközként alkalmazva magyarellenes indulatokat szított a Lumea lui Banciu című műsor újságírója, szerinte ugyanis: ezek a román társadalom körében a jogos magyar követeléseket is veszélyforrásként állítják be. „Nekünk nem az fáj, hogy az RMDSZ-szel dobálóznak, mi ezt már megszoktuk, visszatérő retorika, hogy bűnként tüntetik fel, hogy a Szövetség minden demokratikus román párt irányába nyitott. Ami elkeserít, és amit mindig szóvá tettünk, s ezután is elmondunk: megengedhetetlen közösségünk megbélyegzése, elfogadhatatlan az az állítás, miszerint a magyar embereknek semmi keresnivalójuk az országban, ez esetben különösen az, hogy átlátszó módon vajmi gazdasági bevándorló szerepet sóznak ránk” – adott hangot véleményének Kovács Péter.
Végezetül kiemelte: az RMDSZ nem hagyja, hogy a magyar közösséget támadások érjék, továbbra is nyilvánosságra hoz minden jogsértést. „December 11. tétje valós: az önkormányzati munkát egy erős parlamenti jelenléttel kell kiegészíteni, a magyar közösségnek ott kell lennie mindenhol, ahol sorsáról döntenek, a helyi döntéshozó testületektől kezdődően, a bukaresti törvényhozáson át, a nemzetközi szervezetekig. Igazunknak csakis így adhatunk hangot” – tette hozzá.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


07 Oct 2016
Írta admin
0 Hozzászólás