FEHÉR ZÁSZLÓ A VÁR FOKÁN
Sorsfordító korszakhatárrá veretesült Temesvár sok évszázados történetében 1716 októberének dereka. Véget ért a török hódoltság 164 éves zord korszaka, s beköszöntött az osztrák gyarmatosítás hosszú, gyötrelmes periódusa. A törökök visszavonulásával az őshonos népesség igazából nem szabadult fel. Csöbörből vederbe került; a muzulmán önkényt felváltotta a keresztény egyeduralom. Szembenálló nagyhatalmak marakodtak és osztozkodtak Magyarország darabokra szabdalt, leigázott területén. „Két pogány közt egy hazáért” vérzett és küzdött a 18. században is az elerőtlenített, a megtört és kisemmizett magyarság. A Maros és az Al-Duna közén csak a felvilágosodás századának alkonyán illetve a 19. század elején, a reformok korában vethette meg ismét a lábát „Árpád népe”.
A hátráló oszmánok
A világhatalomra törő Oszmán Birodalom – amely a Balkán-félsziget és több mint másfél évszázadon át Magyarország nagy része fölött uralkodott, s amely IV. Mehmed szultán uralkodása idején Európa nyugati felének elfoglalását, birtokba vételét tűzte céljául ostrom alá fogva Bécset, a Habsburg-császárság fővárosát – terjeszkedését megakasztotta a Kahlenberg mellett 1683. szeptember 12-én vívott győztes ütközettel I. Lipót osztrák császár, Jan Sobieski, lengyel király és a német választófejedelmek egyesült hadereje. A török sereg súlyos veresége végzetesnek bizonyult: az Oszmán Birodalom lassú, de megállíthatatlan és visszafordíthatatlan hanyatlásának kezdetét jelentette.
XI. Ince pápának nagy diplomáciai erőfeszítések árán 1684-ben sikerült létrehoznia a Szent Ligát (Liga Sacra), amelynek legfőbb célkitűzése a török uralom végérvényes felszámolása volt Európában.
Lotharingiai Károly (1643-1690) vezette császári hadsereg 1684. júniusának elején indult meg a törökök ellen. Visegrád, Vác, Pest elfoglalása után, 1684. július 19-én látott hozzá Buda ostomához. A törökellenes hadjáratban, amelyeket XI. Ince pápa tetemes pénzösszegek folyósításával, átutalásával is támogatott, az 1686-os esztendő komoly fordulatot hozott. „Magyarországon a bajor választófejedelem és Lotharingiai Károly vezetése alatt nyolcvanezer fős hadsereg vonult Buda alá, az egykori magyar királyi székhely visszafoglalására. A sereg egyötödét magyar csapatok alkották, köztük szép számmal a nemrég a császár oldalára átállt egykori kurucok. 1686. szeptember 2-án a 145 éves török uralom véget ért. Buda vára a Szent Liga csapatainak kezére került.
A Szent Liga haderejének 1688. szeptember 6-án sikerül Nándorfehérvárt is elfoglalnia, majd fényes győzelmeket aratott a Balkán-félszigeten is, elfoglalva Nist és Vidint, valamint Albánia nagy részét.
A császári csapatok élére 1693-ban kinevezett új hadvezér, Eugen von Savoya (1663-1736) herceg, tábornagy 1697. szeptember 11-én Zentánál rátámadt a Tiszán átkelő török seregre, és elsöprő győzelmet aratott. A zentai diadal nyitotta meg az utat a oszmánellenes háborúk, hadjáratok befejezése felé. Az 1699. január 26-án Karlócán aláírt béke a Habsburg Birodalom és Magyarország szempontjából volt nagyon jelentős. A Maros-Tisza által határolt országrész kivételével a történelmi Magyar Királyság egész területe „felszabadult” a török uralom alól.
A törökök a Karlócán megkötött békét megszegve Ali pasa vezetésével 150.000 harcosukkal indultak 1716 nyarán a „Duna Gibraltárjának” nevezett Pétervárad visszavételére. A 64.000 fős osztrák császári sereg, amelynek az élén Eugen von Savoya herceg és gróf Pálffy János (1664-1751) tábornagy állott, sikeresen elvágta a benyomuló oszmánok útját, s az 1716. augusztus 5-én, Havi Boldogasszony ünnepén vívott ütközetben fényes győzelmet arattak az oszmán had fölött, amelyet teljesen szétvertek és eszeveszett menekülésre kényszerítettek.
A sorsdöntő, hatalmas diadal teremtette kedvező hadihelyzet kihasználása végett Eugen von Savoya fővezér 1716. augusztus 7-én eldöntötte, hogy Temesvárról és a Maros és az Al-Duna közéről is kiűzi a törököket. Mintegy 2500 szekérre és 13.000 ökörre volt szükség 80 nehéz löveg, 30.000 kézigránát, 7600 mázsa lőpor, 3000 mázsa ólom, 400.000 tűzkő, 10.000 sáncszerszám, 40.000 homokzsák átszállítására Péterváradról az 1552-től oszmán kézen levő vilajet-központ, Temesvár falai alá. Gróf Pálffy V. János Bernard István tábornagy Pétervárad alól 1716. augusztus 10-én kelt útra azzal a feladattal és megbízatással, hogy néhány nappal a sereg zöme előtt járva haladéktalanul zárja körül Temesvárt, hogy az erődítmény védői ne kaphassanak erősítést. A Pálffy János vezette elővéd Zentánál vert hidat a Tiszán, amelynek bal partjára 1716. augusztus 15-én és 16-án keltek át az ezredek. Felderítés céljából Pálffy János tábornagy 1000 huszárral Splényi János László vezérezredest 1716. augusztus 17-én előreküldte Temesvár irányába. Útközben a magyar huszárok ellenséggel nem találkoztak. 1716. augusztus 19-én érkeztek a temesvári erődítmény falai alá, amelyek közé két nappal korábban, augusztus 17-én 1000 Belgrádból érkezett szpáhi vonult be. Az elővéd zömével gróf Pálffy János 1716. augusztus 21-én vert tábort Temesvár közelében. Az esőzések felduzzasztották a Kis-Temest, a várat övező árkokat, mocsarakat, megnehezítve a falak megközelítését. A vár öt kapuja zárva volt. A falak között csend és nyugalom honolt. Temesvár várát, amely „bőven el volt látva lőszerrel, egyéb hadiszerekkel és élelemmel”, 10-15.000 harcosával Musztafa pasa, beglerbég és segédje, Mehemed basa védte, akik mindent elkövettek, hogy az erődítményt, amelyen 1705-ben jelentékeny javítási, megújítási és építési munkálatokat végeztek, megtartsák a fényes porta, a szultán birtokában.
Megroggyant bástyatorony
Az osztrák fősereg, amely a nyári hőség és az ivóvíz-hiány miatt körülményesen és nehezen nyomult előre a rónaságon, 1716. augusztus 26-án érkezett Eugen von Savoya herceg vezetésével Temesvár falai alá, ahol egyesült Pálffy János tábornagy alakulataival. A császári hadak öt nap leforgása alatt, 1716. augusztus 31-ig a várat teljesen körülzárták, „csernírozták”. A felázott, vizenyős talaj miatt nem lehett vívóárkokat s ágyúállásokat ásni az ostromgyűrűnek a déli szakaszán, ahol Pálffy János tábornagy zárta be kört, azzal a kiemelt feladattal és meghagyással, hogy magyar huszáraival akadályozza meg, állja útját annak, hogy az erődítmény falai közé szorított törökök Nándorfehérvárról, a Duna mentéről segítséget, erősítést kapjanak. Lovasságával Pálffy János 1716. szeptember 8-án megfutamította azt a 13-14.000 fős tatár portyázó sereget, amely a Dunán átkelve a Temes mentét végigpusztítva közelítette meg Temesvárt, ahol az ostromlók táborának élelmiszer-készletét akarta megsemmisíteni. A magyar huszárok 1716. szeptember 14-én a várból déli irányba kitörni próbáló oszmánokat verték, szorították vissza.
Háromhetes heves ostrom után, 1716. szeptember 16-án Eugen von Savoya herceg követei útján felszólította Musztafa pasát a vár átadására. A várvédők oszmán parancsnoka nem fogadta el az osztrák hadak fővezérének ajánlatát önérzetes válaszában nyomatékosan leszögezve: „jól tudja, hogy a herceg nagyobb és erősebb várakat vett már be, de neki feladata, a reábízott Temesvárt a legvégsőig védelmezni és úgy járni el, mint azt a szultán méltósága megkívánja; miért is minden felhívást és ajánlatot a megadásra föltétlenül visszautasít”.
A vár feladását visszautasító Musztafa pasa továbbra abban bízott és reménykedett, hogy komoly katonai segítséget fog kapni Nándorfehérvárról és a Dunától délre fekvő török erődítményekből. Másrészt a várvédők még kielégítő mennyiségű lőszer- és élelmiszerkészletekkel rendelkeztek. Semmiben sem szenvedtek hiányt. Az elutasító válasz kézhez vételét követően Eugen von Savoya herceg fokozta az ostrom intenzitását.
Eugen von Savoya herceg ádáz harcok árán hadaival megszállta a Nagypalánkot, ahonnan könnyebben bombázhatta és támadhatta a belső várat. Előrébb költöztette az ütegeket, közelítő- és vivőárkokat ásatott a külnegyed és az erődített falak közötti sávban. 1716. október 10-én immár 43 löveg és 40 mozsár lőtte kitartóan a vár főbb célpontjait. Éjjel sem szünetelt az ágyúzás, amelyet a törökök is hevesen viszonoztak. A császáriak tüzérségének össztüze megroggyantotta, összeomlasztotta az aradi kapu fölötti bástyatoronyot és a város több pontján is pusztító tűzfészkeket lobbantott fel. A pusztítások és helyzetük reménytelensége, kilátástalansága, a nagyvezírtől remélt és várt felmentő sereg elmaradása, arra késztette az oszmánokat, hogy az ostrom 42. napján, 1716. október 12-én délelőtt 11 óra 30 perckor kitűzzék a vár fokára a fehér zászlót. A gyors kapituláció meglepte az ostromlókat.
Ezer málhásszekér kivonulása Temesvár falai közül
A vár feladásának felajánlására és a kapituláció feltételeinek megbeszélésére, rögzítésére, a temesvári ejálet utolsó beglerbégje és Temesvárt kormányzó Musztafa pasa a várkastély parancsnokát, Mehmed aga Azebanit, Hagi Evvel Mehmedet és Ibrahim Naimeddin, temesvári születésű effendit küldte ki Eugen von Savoya tábori szállására. A fővezér-herceg a császáriak részéről gróf Franz Wallis (1677-1737) lovassági tábornokot és gróf Wilhelm Philippi ezredest bízta meg az alkudozások vezetésével. A 10 pontos szerződést 1716. október 16-án Eugen von Savoya sátrában írták alá a felek. Eugen von Savoya a pontok némelyikéhez utólagosan zárójeles megjegyzéseket fűzött. A császáriak megengedték az oszmán helyőrségnek és a várban tartózkodó törököknek, hogy sértetlenül, szabadon elvonulhassanak Belgrádba. Családtagjaik, málháik, a betegek, a sebesültek és az öregek elszállítására 1000 parasztszekeret bocsátott a törökök rendelkezésére az osztrák hadvezetés. A fegyverek, a lő- és élelmiszerkészletek – 136 ágyú, 10 tarack,10 mozsár, 2800 métermázsa lőpor, 300 mázsa puskagolyó, 2000 métermázsa ólom, 1700 bomba, 10.000 ágyúlövedék, többezer métermázsa kétszersült és köleskása stb. – hadi zsákmányként az átadott várban maradtak. A török várvédők tehát még elégséges készletekkel rendelkeztek. A szerbek, a románok, az örmények, a görögök, a zsidók stb. belátásuk, akaratuk szerint dönthették el, hogy mennek vagy maradnak. A polgári lakosságból 466 görögkeleti szerb, román és görög, 35 örmény valamint 144 zsidó maradt Temesváron. A megállapodás 8. pontjában Musztafa pasa szabad elvonulást kért II. Rákóczi Ferenc Temesvárra menekült párthíveinek, a kurucoknak is, amit Eugen von Savoya herceg kegyesen meg is adott magyargyűlöletét nem rejtve véka alá indulatosan vetve a szerződés árkusára megvető megjegyzését: „la Canaglia puo andare, dove vuole” (a kutyák elmehetnek, ahová akarnak). Eugen von Savoya herceg nem méltányolta azt, a törökök kapitulációjának kikényszerítéséhez, kivívásához tevékenyen és jelentős mértékben hozzájárultak az osztrák császár mundérját viselő magyar főtisztek, hírszerzők és közkatonák is: gróf Pálffy János altábornagy, báró Ebergényi László (1666-1724), lovassági tábornok, Nádasdy IV. Ferenc (1655/1656-1723), lovassági tábornok, Splényi János László, vezérezredes, Orczy István (1669-1749), ezredtulajdonos, gróf Esterházy József (1682-1748), huszárezredes, Babocsay Pál ezredes stb.
Fényes diadalát Eugen von Savoya – aki egyidejűleg névnapját és 43. születésnapját is ünnepelte – sátrában Te Deumot, hálaadó ünnepi misét tartatott, amelyen – a legenda szerint – 141 gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékére. A császáraik közül az ostrom 42 napja alatt 2407-en estek el és 6599-en sebesültek meg. A törökök veszteségét mintegy 6000 főre becsülték. Üdvlövésektől, hangos ágyúdörgéstől és lelkes üdvrivalgástól kísérve 1716. október 18-án a Kakas (régebben: Forforosi, később Eugen-) kapun át vonult be Eugen von Savoya herceg csapatai élén a várba: az erődítményt és a várost VI. Károly császár birtokába vette. A nevezetes kaput 1817-ben bontották le, anyagából házat építettek, amelynek bejárata fölé domborműves emléktáblát helyeztek a kivételes jelentőségű történelmi esemény emlékére.
Eugen von Savoya herceg 1716. október 21-án Temesvárról keltezett levelében tájékoztatta a császári udvart törökök feletti győzelméről és foganatosított intézkedéseiről. A vár parancsnokául gróf Franz Wallis vezérőrnagyot, tábori főstrázsamestert nevezte ki. A meghódított tartomány élére, vezérlő kormányzóul báró Claudius Florimund Mercy (1666-1734) lovassági tábornokot – aki különben „ötvenéves, rövidlátó, köszvényes ember volt” – állította, aki 1733-ig töltötte be felelősségteljes katonai és polgári főadminisztrátori tisztségét, elindítva a tájegység rendezésének, lecsapolásának, újjáépítésének, benépesítésének, korszerűsítésének átfogó, hatalmas méretű és léptékű munkálatait.
Rendeletben hagyta meg Eugen von Savoya herceg a teljesen önkényesen Temesi Bánságnak átbérmált tartomány teljhatalmú kormányzójának, Claudius Florimund Mercy bárónak, hogy a VI. Károly osztrák császár kizárólagos birtokává nyilvánított városba és régióba protestánsokat és kurucokat ne, hanem csak „igaz, egyedül üdvözítő vallású tiszta német lakosokat” engedjen letelepedni. Intézkedésének, parancsának áldatlan hatását napjainkig érzi és szenvedi a tájegység elszórványosodott magyarsága.
Temesvár török iga alóli felszabadulásának 300. évfordulója a magyarságban felemás érzéseket támaszt: a kétfejű sas diadaláért nem tudtunk és nem tudunk fenntartás nélkül, teljes szívünkből lelkesedni.


13 Oct 2016
Írta admin
0 Hozzászólás