Tizedik alkalommal szervezték meg a Temes-parti municípiumban a református közösség egykori költő lelkipásztorának nevével fémjelzett Szombati-Szabó István Szavalóversenyt. Az egykori pap-költő hagyatékának ápolása és a szép magyar szó iránti igény ötvöződik e rendezvényben, a verskedvelő lugosi közönségnek az elmúlt évek alatt több alkalommal volt szerencséje, Szombati-Szabó István a mának is megfontolandó üzeneteket közvetítő verseit egy-egy kimagasló előadásban hallani. Visszatekintve elmondható, hogy többen az egykori versenyek résztvevői közül ma már anyanyelvünk ápolását és tanítását végzik különböző szinteken, mások kisebb-nagyobb magyar közösségek szolgálatában ösztönzik és buzdítják a honfitársainkat nyelvünk megörzésére és gyermekeiknek való átadására, illetve a többszörösen visszatérők, mint a boksánbányai szórvány hűséges verselője, Theer József, avagy a Lippáról rendszeresen jelentkező és számos versenyen elismerésre méltó eredményeket elért Czernák Ferenc Lajos, dicséretes kitartással és ragaszkodással őrzik nyelvünk pislákoló szövétnekét. A Lugosi Református Egyházközség által szervezett versünnepen, a helybéliek mellett, eddig több alkalommal vettek részt magyarországi verselők, de Székelyföldről, Biharból, Szatmár környékéről és a környező megyékből is érkezetek rendszeresen versmondók. Idén sem volt ez másképpen, ismertette nt. Gáll Zoltán lugosi református lelkipásztor, a visszajárók mellett, Temesvárról, Kolozsvárról, Aradról érkeztek versenyzők, illetve népes végvári csapat vett részt a versenyen. A lelkipásztor, aki a szervezési munka összehangolását, a verseny lebonyolítását felvállaló Gáll Erika tiszteletes asszonnyal együtt hathatósan járultak hozzá a lugosi versmondási hagyomány továbbéltetéséhez elmondta, hogy összesen harmincegy versenyző tolmácsolásában hallhatta a közönség Szombati-Szabó István versei mellett gyermekirodalmunk gyöngyszemeiként számon tartott verseket, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiből ihletődött alkotásokat is, közöttük Márai Sándor méltán híres remekművét. A lelkipásztor ezúton is köszönetét tolmácsolta a szavalóverseny támogatóinak. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Temesvári Református Egyházmegye, a Lugosi Református Nőszövetség, a Communitas Alapítvány, a Heti Új Szó és a Mária téri Könyvesbolt, a Bartók Béla Alapítvány, a Role zenekar, a Lugos-Szekszárd Baráti Társaság, az RMDSZ lugosi szervezete, a Wiliam’s Oil lugosi MOL töltőállomás, a Salvia Farm gyógyszertár, a Matcon építkezési vállalat, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, nt. Higyed István és Higyed János lelkipásztorok, nt. Makay Botond nyug. lelkipásztor és felesége, valamint nt. dr. Bódis Ferenc esperes járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.
A verseny bíráló bizottságába idén lelkipásztorokat kértek fel, nt. Bódis Ferenc esperes, végvári lelkipásztor mellett nt. Gáll Sándor, illetve a Szombati-Szabó István hagyatékát feltáró és közkinccsé tevő néhai nt. Higyed István fiai, nt. Higyed István Levente és elnökként nt. Higyed János Mátyás értékelték a szavalók teljesítményét. A zsűri elnöke kifejtette, hogy az előadásmód mellett, a kiválasztott vers elsajátításának mértékét tartották szem előtt, ugyanakkor azt is pontozták, mennyire illik a vers az előadó korához, és mennyire sikerült az előadónak megértenie az alkotás üzeneteit. “A rendezvény során megborzongott az ember egy-egy kisgyermek előadásában elhangzott vers felett, egyértelmű volt, hogy az előadó teljesen átvette a vers ritmusát, üzeneteit. A nagyobbak esetében érezhető volt az iskolában megszerzett versmondási tapasztalat, bátrabbak voltak. A líceumi tanulók esetében állíthatom, hogy némelyik előadás bármely színpadon megállhatná a helyét, a fiatalok ifjúi héve és a szép magyar szó harmonikusan egészítették ki egymást. A fenőttek esetében az élettapasztalat és a versek teljes mértékű megértése került előtérbe. Összességében bátran állítható, hogy a magyar nyelv minden zöngéjét és zamatát, amit a költők verseikbe sűrítettek, itt a lugosi versünnepen olyan keresztmetszetben hallhattuk, amely megerősít abban a tudatban, hogy az előttünk járók szép magyar szavát értik és értékelik a fiatal nemzedékek, az utánunk jövők, és az nagyon fontos, hogy ápolják, vigyázzák és továbbadják anyanyelvünket.”
A Lugosi Traian Grozavescu Városi Színház nagytermében megszervezett díjkiosztó gálaműsor keretében, a legkisebbek közül dicséretben részesült Bíró Botond, Valkai Németh Róbert András, Kele Dávid, Palicsák Bernadett, Gyarmati Tímea, Szarvas Edina a HETI ÚJ SZÓ különdíját hódította el, Simó Melitta IV., Fekete Kinga III., Bódis Abigél II. és Széles Dorottya első díjat kapott. Az első díjas előadásában a közönség újrahallhatta Szombati-Szabó István A hazug című versét. A felsőtagozatos középiskolás versenyzők közül Temesvári Szilvia, Benke Andrea, Manesszes Tamás, Cziprián-Kovács Kinga, Bodor Kristóf Róbert és Deutsch Izabella Szabina előadását dicsérettel jutalmazták. A HETI ÚJ SZÓ különdíját Kerekes Cintiának ítélték, negyedik helyen Kele Noémi végzett. A III. helyet Rónai Zoltán, a II. díjat Tóthpál Eszter, az első díjat Illés Izabella hódította el, aki a pap-költő Életem című versét szavalta el. A líceumi tanulók közül Hegyi Boglárka dicséretet kapott, a HETI ÚJ SZÓ különdíjával jutalmazták Bakk Annamária előadását, negyedik helyen végzett Gáll Orsolya, harmadik lett Cziprián-Kovács László, második Ujj Evelin-Lujza. Korosztályának első díját Bodnár-Végh Krisztina Boglárkának ítélte a bíráló bizottság, és Szombati-Szabó István Vihar előtt című versének előadásával a díjazott ismét bizonyította versmondói tehetségét. A felnőtt résztvevők közül Czernák Ferenc Lajos és Theer József a III. díjat, Tóth Rozália tanítónő a II. díjat és Varga Bettina Evelin a verseny első díját hódította el. Ihletett előadásában Petrás János: Neveket akarok hallani című nagyhatású versét hallhatták a gálaműsor résztvevői. Bódis Ferenc esperes bátorításként és bátorságának elismeréseként nyújtotta át Gáll Orsolyának különdíját. Lugos szeretett és mindenki által tisztelt néhai tanárának nevét viselő Gergely Kálmán-díjat kitűnő és minden részletre odafigyelő előadásának elismeréseként Varga Bettina Evelin kapta, aki Szombati-Szabó István Csak te nem múlsz el tőlem című költeményének elszavalásával örvendeztette meg a hallgatóságot. A gálaműsort a csíkszeredai Role zenekar koncertje zárta, melynek keretében a székelyföldi zenekar egyedi, igényes hangzásvilággal előadott, a magyar irodalom, valamint a székely és csángó népi költészet remekeire építkező dalaiból kapott ízelítőt a lugosi közönség.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


21 Oct 2016
Írta admin
0 Hozzászólás