Magyar történelmi élménypark Déván
Déván az új városvezetés az eddigi gyakorlattól eltérően, nem csak a kölcsönös látogatások szintjén, hanem más területeken is elmélyítené a meglévő testvérvárosi kapcsolatokat. A dévai polgármester kapcsolatba lépett Morvai Ferenc vállalkozóval, és tárgyaltak egy új melegvíz- és esetleg távfűtési rendszer dévai kiépítéséről Déván. Szintén tárgyaltak Kollár László turisztikai szakemberrel, egy történelmi élménypark létrehozásának a lehetőségéről. Kollár Ferenc 1993 óta a 800 lakosú Bikal faluban, egy romos kastélyból szállodát, majd a kastély körül, tematikus élményparkot alakított ki. A hét hektáros területen: mesterek, kézművesek, színészek, lovasok és íjászok, gyakorlott madarászok bevonásával, orvosi rendelővel ellátott, látványosságokban bővelkedő, középkori Magyarországot hozott létre. A bikali élménypark mintegy 800.000 eurós beruházás megvalósulása, és Răzvan Mareş, Déva alpolgármestere, hasonló élménypark létesítését szeretné Déván. Az alpolgármester a Vár aljában lévő területet ajánlotta fel egy élménypark létrehozására. Miután Kollár László meglátogatta a dévai és a húsz kilométerre lévő vajdahunyadi várat megállapította, hogy mindkét vár nagyszerű látványt, de sajnos szinte semmi élményt sem nyújt. A vendég kifejtette, hogy a két vár közötti út közepe táján tartja célszerűnek az élménypark létesítését az elkövetkező két évben, akár magánvállalkozók bevonásával, akár uniós forrás felhasználásával, mely egyben mind a két vár látogatóinak nyújhatna élményeket.
Gólyabál a Téglás Gábor Elméleti Líceumban
A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum végzősei az idei gólyabálra az amerikai filmvilágot választották témakörnek. Így október 14-én délután, az iskola folyosója átváltozott a „hírességek sétányává”. Járólapjain aranycsillagok jelezték, hogy a versenybe lépő gólyapárok kiket személyesítettek meg. A bál természetesen a gólyák táncával és eskütételével kezdődött. A gólyák féllábon állva ígérték meg, hogy jó diákok lesznek, és teljesíteni fogják a végzős diákok óhajait. Kilenc pár szállt versenybe Angelina Jolie, Harry Potter, Joker Szuleiman és más híresség képében. A rendezvényt Péterfi Zoltán végzős diák vezette. Mindannyian mindent megtettek, hogy igazi amerikai hangulatot teremtsenek a teremben. A díszletet egy óriás popkorn jelképezte. Árnyjátékkal sikeres hollywoodi történeteket mutattak be. Amíg a zsűri visszavonult, Alexandra Dabija, a zenelíceum diákja szórakoztatta a gólyákat, és a jelenlevő tanárokat, szülőket, barátokat. Az eredményhirdetés előtt, a végzősök osztályfőnökei, Kun-Gazda Kinga és Kásler Enikő ajándékkal köszöntötték a IX.-esek osztályfőnökét, és ajándékcsomagokat adtak át a gólyáknak. Végül a zsűri elnöke, Kocsis Attila Levente igazgató, kihirdette a nyertes párokat: a Népszerűségi-díjat a Szabó Henrietta Amália és Măgurean Darius Claudiu kapta. A harmadik díj a Boldizsár Rozália és Stan Robert párost illette meg. A második díj a Segărceanu Laura Cristina és László Tamás párosnak jutott, míg a gólyakirálynő és gólyakirály: Varga Mária és Nagy Edwin lett. A támogatók jóvoltából mindenki gazdag csomagokat kapott.
Kiállították a Hunyadiak XV. századi birtoklevelét
Miután az utóbbi években Vajdahunyadon sikertelenül tettek kísérletet a Drakula kultusz meghonosítására, az idén egyre több rendezvény eleveníti fel a Hunyadiak emlékét. Vajdahunyad önkormányzata eredetileg a város napjának nyilvánította október 18-át, arra emlékezve, hogy Luxemburgi Zsigmond 1409. október 18-án keltezte adománylevelét. Több év elteltével azonban, az őszi időjárás meggátolta a szabadtéri rendezvények szervezését, ezért a tanács végül is a város napját áthelyezte július 22-re, Hunyadi János nándorfehérvári győzelmének napjára. A vármúzeum vezetősége az idén először október 18-án kiállította a vár udvarán, a Zsigmond király által kiállított adománylevél másolatát, melyben a király Hunyadi János apjának, Serbe fia Vajknak adományozza Hunyad várát, a birtokaival együtt. Az adománylevél megemlíti Vajk testvéreit, Magast és Randolt, valamint Vajk ugyancsak Randol nevű unokatestvérét is. A korhű másolat, valamint annak román, magyar és angol fordítása is látható volt a kiállításon. A 600 éves évforduló alkalmával rendezett megemlékezésen a várban berendezett múzeum és a Hunyadi lovagrend részvételével, rövid történelmi játékot is bemutattak. A 600 éves adománylevél másolata ezentúl a múzeum állandó kiállításának részét képezi.
Államfői látogatás a Páringon
Október 15-én Klaus Johannis államfő és felesége, egyszerű turistaként a Páringra látogatott, a Kis-Páring csúcson tett séta után, egy menedékházban pihentek. Ovidiu Bodean, a Hunyad megyei Hegyimentők vezetője szerint, az elnök mindenkivel szóbaállt, nyitott volt mindenkivel szemben. Az elnöki család meglátogatta Petrozsényt is. A római katolikus templomban éppen Márton Áron püspök életéről tartott előadást a székelyudvarhelyi Nagy Zoltán tanár: Isten szolgája Márton Áron címmel. Érdeklődéssel hallgatták meg a templom történetét. Közös imádsággal ért véget a látogatás. Szász János plébános szerint, az államelnök magyarul köszönte meg a templom bemutatást.
Figyelmeztető sztrájk Hunyad megyében is
Lucia Vintila, a Hunyad megyei Sanitas vezetője szerint, miután nem értek el eredményt a japánsztrájkkal és a bukaresti tüntetéssel, október 19-én reggel 8-10 óra között Hunyad megyében is 400 egészségügyi alkalmazott figyelmztető sztrájkot tartott. Ez alatt csak a sürgősségi eseteket és az előre bejegyzett kivizsgálásokat végezték el. A Sanitas nehezményezi, hogy a közalkalmazotti bérekre vonatkozó sügősségi rendelet nem vonatkozik a rendszer összes dolgozójára. Az adminisztratív, a technikai és a kisegítő személyzet lemaradt a béremelésről. Követelik, hogy az országban az asszisztensképzést és a bérezési rendszert egységesítsék. Ha október 31-ig nem teljesülnek a követeléseik, akkor általános sztrájkba lépnek.
Megérkezett az oltóanyag
Dr. Cecilia Birău a megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) szóvivője ismetette, hogy megyei szinten 52.000 adag influenza elleni oltást igényeltek. A minisztérium 500.000 influenza elleni oltást osztott ki, ebből Hunyad megye 10.600 adagot kapott, és a hét folyamán beolthatók az erre jogosultak. A megyében eddig nem volt influenzás eset. A vírusos légúti megbetegedések és a szövődményes tüdőgyulladások száma azonban növekedőben van.
Indul az RMDSZ szórványkaravánja
Egyhónapos körútra indul az RMDSZ szórványkaravánja, mely Dévát se hagyja ki turnéjából. A turnén részt vesznek az Erdélyi Humorfesztivál fellépői: György Botond, Kun Zsolt és András Előd humoristák stand up comedy produkcióval és Cripto, aki bűvészmutatványokkal szórakoztatja a közönséget.
Politikai számítások
A decemberi választásokon a megyének 3 szenátori és 6 képviselő helye lesz. A júniusi választások eredménye alapján a Szociáldemokata Párt (PSD) két szenátori és 4 képviselői helyre számít. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) 1 szenátori és 3 képviselői hely megszerzésében reménykedik. Az ALDE és a PMP 1 szenátori és 2 képviselői helyet szeretne, holott a felmérések szerint, esetleg 5% körüli támogatottságra számíthatnak. Az RMDSZ az egyetlen reálisan számoló párt, aki szerencsés esetben 1 képviselői helyre számíthat a visszaosztásból. A mandátumok eloszlása a szavazók számától függ. Júniusban a 395.000 választóból 200.000-en szavaztak. Mivel az eddigi tapasztalatok szerint, a parlamenti választások iránt kisebb az érdeklődés, előreláthatólag talán 150.000-160.000-en fognak szavazni. Ekkor egy szenátusi helyre kb. 50.000, míg egy képviselői helyre 25.000 szavazatra lesz szükség.
Pénzt kapnak a károsult megyék
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium bejelentése szerint, 86,7 millió lejt utaltak ki az esőzések által megkárosított 25 megye, köztük Hunyad megye részére, az árvízvédelmi infrastruktúra helyreállítására, mellyel az árvíz által tönkretett hidakat, pallókat lehet megjavítani.


28 Oct 2016
Írta admin
0 Hozzászólás