Megérett az idő az alkotmánymódosításra – A román alkotmány még finomhangolásra szorul, de konszenzusra kell törekedni a többségi akarat erőltetése helyett – hangoztatta Dacian Cioloș miniszterelnök az alkotmánybíróság ünnepi ülésén pénteken. A taláros testületnél az 1866-os alaptörvény 150. és az 1991-es alkotmány elfogadásának 25. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget. Cioloș szerint az 1866-os alkotmány megalapozta a jogállamot és intézményrendszert a – fejedelemségek, Moldva és Havasalföld egyesülésével létrejött új – román államban, az 1991-es alaptörvény pedig a háborúk és az önkényuralmi rendszerek után visszahelyezte a posztkommunista Romániát a demokráciák sorába. Az 1918-as nagy egyesülés – Erdély és a Román Királyság egyesülése – centenáriumára készülve azonban Romániának az állam átfogó reformjára, a politikustársadalom megújulására van szüksége ahhoz, hogy hosszú távú fejlődését megalapozza – vélte a miniszterelnök. (http://www.kronika.ro/)
Új alkotmányra van szükség, amelyben a magyarokat államalkotó nemzetként fogadják el – „Az 1918-ban aláírt Gyulafehérvári nyilatkozatban az erdélyi románság úgy fejezte ki a többi román nemzetrésszel való egyesülési szándékát, hogy közben ők maguk is egyfajta belső autonómiát terveztek, ami a Bukaresttől való függetlenséget kellett volna biztosítsa számukra. Ez azonban nem valósult meg, hasonlóképpen a magyarság önrendelkezési törekvései is kudarcba fulladtak” – magyarázta Novák Csaba Zoltán szenátorjelölt a Marosvásárhelyi TVR magyar nyelvű választási műsorában. (transindex.ro/)
Kelemen Hunor: Nem bepanaszolni akarjuk, hanem jó útra téríteni Romániát – „Amikor keményen fogalmazok nemzetközi fórumokon Romániával kapcsolatban, nem az a célom, hogy az országot bepanaszoljam. A cél visszatéríteni Romániát a jó útra” – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Kelemen Hunor, aki csütörtökön az Európai Parlamentben ismertette a magyar közösséget ért jogsérelmeket… “Strasbourgban is csak tényeket soroltam fel a romániai magyar közösség helyzetről. Máshol sem mondok semmi mást, csak azt, hogy milyen törvények szabályozzák Romániában a kisebbségek helyzetét, milyen nemzetközi vállalásai vannak az országnak ezen a téren, és melyeket sérti meg ezek közül. A jogsértéseket példákkal tudjuk illusztrálni, és illusztráltuk is az árnyékjelentéseinkben…” (http://www.maszol.ro/)
Vádat emeltek Vasile Blaga ellen –Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hétfőn Vasile Blaga volt belügyminiszter és szenátusi házelnök ellen, aki szeptemberben az eljárás miatt mondott le a Nemzeti Liberális Párt (PNL) éléről. (szabadsag.ro/)
A FIDESZ támogatottsága jelenleg huszonhat százalékon áll – derült ki a Publicus Intézet november 11–15. között végzett reprezentatív közvélemény-kutatásából. Ennek alapján az MSZP szavazótábora már harmadik hónapja változatlan, továbbra is tizenkét százalék. (magyarhirlap.hu/)
Kövér László Verestóyval kampányol az RMDSZ-nek – A saját magát meghazudtoló Kövér László szerint az erdélyi magyarságnak félre kell tennie a sérelmeket, esélyt kell adnia az RMDSZ és az MPP összefogásával felálló parlamenti képviseletnek. Az Országgyűlés elnöke pár éve még azt mondta, hogy az RMDSZ ugyanúgy bolsevista, mint az MSZP. Most a Fidesz második embere Verestóyval kampányol az erdélyi MSZP-nek. (itthon.ma/)
Rajtunk múlik, hogy bukaresti vagy kolozsvári parlamentbe járunk – A romániai magyar közösség számára történelmi jelentőségű a december 11-i parlamenti választás. Ha a közösségre a széthúzás, a távolmaradás, a feladás lesz jellemző, nagyon gyorsan rossz irányba mozdulhatnak el az események. Ha azonban összefogunk és egy irányba húzzuk a szekeret, akkor jó irányba mehetnek dolgaink, mutatott rá Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester: a magyar közösségnek a választások tétje egyenértékű a „lenni vagy nem lenni” kérdéssel … (/www.maszol.ro/)
Román és angol nyelvű kötet jelent meg Mátyás király szülőházáról – Az ‘Újra felfedezzük Kolozsvárt. Üdítő utazás a Kis-Szamos városában’ című kiadványt az Etnográfiai Múzeumban mutatták be, több száz érdeklődő részvételével. A román és angol nyelvű ismertető szerzője Vladimir-Alexandru Bogosavlievici. Az olvasó megtudhatja belőle, hogy a Kolozsvár belvárosában álló ház Méhffi Jakab tulajdona volt, tőle veje, Kolb István örökölte. ‘Itt született 1443. február 23-án a híres Corvin Mátyás, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fia. A történelmi hagyomány szerint Mátyás a bejárattól balra, az első szobában született – olvasható a könyvben. (.agerpres.ro/)
Kihallgatják a köztévé vezérigazgatóját az elhalasztott Cioloş-interjú miatt – Irina Radunak azzal kapcsolatban kell magyarázatot adnia, hogy a közszolgálati televízió elhalasztotta a Dacian Cioloşsal készített interjú sugárzását, amelyet a kormányfő A falu élete című vasárnapi műsornak adott. Irina Radu kihallgatását a PNL és az RMDSZ képviselői, valamint független tagok is kérték. A közszolgálati televízió a választási kampányra hivatkozva halasztotta el a kormányfővel készített interjú sugárzását, amelyet eredetileg vasárnapra tűzött műsorra. (/transindex.ro/)
Az MPP amerikai, német, izraeli, magyar és székely zászlókkal lép fel a jelképhasználat szabadságáért – A romániai Magyar Polgári Párt zászlók adományozásával kíván fellépni a jelképhasználat szabadságáért minden olyan önkormányzatban, ahol képviselői jelen vannak. (http://www.mti.hu/)
Mi köze Soros Györgynek a romániai választási kampányhoz? – Bepereli Nicuşor Dan, a Románia megmentéséért Szövetség (USR) elnöke Victor Pontát és Sebastian Ghiţăt, és fejenként 500 ezer lejes kártérítést követel tőlük, mivel a két szociáldemokrata politikus folyamatosan azt állítja, hogy a júniusi helyhatósági választások előtt létrejött, azóta egyre népszerűbb USR mögött Soros György amerikai üzletember áll. (http://foter.ro/)
Partnereink tévednek az RMDSZ támogatásával – Szilágyi Zsolt elnök szerint tévednek az EMNP magyarországi partnerei, amikor támogatják az RMDSZ-t a parlamenti választások kampányában. A politikus azt ajánlja pártja híveinek: lelkiismeretük szerint döntsenek, elmennek-e szavazni. (http://www.kronika.ro/)
Magyarország komoly uniós fejlesztési forrásokat kap a 2014-20 közötti időszakra. Lázár János a 2014 és 2020 között Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról tartandó politikai vitanapon expozéjában jelezte: a vidékfejlesztési és agrárforrásokat is beszámítva 12 ezer milliárdot használhatunk fel. (magyarhirlap.hu/)
Pharaon nem úgy jött Magyarországra, ahogy a kormány eddig mondta – Lázár és Szijjártó hetente ellentmond egymásnak a körözött milliárdos vízumkérelméről, továbbra is homályos a kormány legfontosabb állítása – hogy az üzletember szabályosan érkezett. (index.hu/)
Mit nem hajlandó Szerbia megtenni az uniós csatlakozás érdekében – Az Al Jazeera hírcsatornának adott nyilatkozatában Tomislav Nikolić szerb államfő arról beszélt, hogy országunk eltökélte magát az európai uniós integrációk mellett, ám létezik két olyan esetlegesen felmerülő feltétel, amelynek nem fogunk tudni eleget tenni. Nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét akkor sem, ha azt az EU követeli majd a csatlakozási tárgyalások folyamán, de emellett arra sem hajlandóak, hogy „haragban legyenek olyan államokkal, amelyekkel az EU haragban áll”. Oroszországot említette példaként. (magyarszo.rs/)
Függetlenné válása óta legnagyobb kihívásai előtt áll Ukrajna – jelentette ki Volodimir Grojszman ukrán kormányfő. A magyar-ukrán üzleti fórumon hangsúlyozta, az ukrán nép már korábban kifejezte akaratát, hogy Európához, illetve az Európai Unióhoz akar tartozni. Ukrajna szeretné bevezetni a nemzeti vízumkérelmek díjmentességét, amely nagyban megkönynyítené az ukrán állampolgárok az unióba történő beutazását és munkavállalását. (http://karpathir.com/)
Kuruc.info – Tehetetlen a bíróság? – Több mint másfél éve nem sikerült lezárni a neonáci kuruc.info ügyét, hiszen bár a bíróság még tavaly tavasszal elrendelte, elérhetetlenné kell tenni a portál “holokamu” című aloldalát, az a mai napig elérhető maradt .(http://nepszava.hu/)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


01 Dec 2016
Írta admin
0 Hozzászólás