PROGRAMAJÁNLÓ
– December 18-án du 15 órai kezdettel Adventi programot tart a Templom és Iskola Szórványegyesület Boksánbányán a Kultúrház kistermében. Szeretettel hívjuk és várjuk a boksánbányai magyarokat a karácsonyt megelőző rendezvényre.
– Téli szünet miatt a Magyar Asszonyok Klubja december 21-én, 28-án és január 4-én elmarad. Legközelebb január 11-én találkozunk Govondaron a Magyar Házban, a szokásos időpontban, 16 órai kezdettel.
– A hétfői magyar kurzus is szünetel, december 19-én, 26-án és január 2-án. Legközelebb január 9-én folytatódik a magyar kurzus, 17 órától a kezdő, 18 órától pedig a haladó csoporttal.
– Január 3-6. között Magyar Anyanyelvápoló tábort tartunk a Templom és Iskola épületében 12-16 évesek számára.
Segítségnyújtás
Resicabányán a város legszegényebb negyedében segítenek önkéntesek az Olimpicii Humanistas projekt keretében a Humanitas Pro Deo Alapítvány jóvoltából. Két nagyon szegény család lakását újítják fel, ahol nincs víz és semmiféle melegítésre lehetőségük. Az önkéntesekhez csatlakozik két németországi üzletember, akik anyagi javakkal is segítik a szegény családokat.
Munkahelyek
Ezen a héten 61 munkahelyet hirdetett meg a Megyei Munkaerő Ügynökség, legtöbb a megyeszékhelyen és Boksánbányán. A meghirdetett helyek között van mérnök, kereskedelmi eladó, recepciós, pincér, szakács, hegesztő, lakatos, asztalos és szakképzetlen munkás is. Bővebb információt a Munkaerő Ügynökségen lehet kérni.
Polgármesteri “ajándék”
Oravicán a polgármesteri hivatal mintegy száz fiatal családnak ajánl fel 900 – 1400 négyzetméteres területet a város szélén Ciclova Romana felé, ahol a területet megkapnák ingyen azzal a céllal, hogy házat építsenek maguknak. A városvezetés egy ANL-s tömbházat is tervez a környékre. Nem titkolt szándékuk az, hogy intézkedésükkel itthon tartsák a fiatalokat.
Halálos baleset
Elhunyt az az osztrák állampolgár, akit Buchin község területén gázolt el egy fiatal autós, miközben az illető, egy segélyszervezet tagja nem megfelelő helyen kelt át az úttesten. A 69 éves férfit kórházba szállították, ám belehalt sérülésébe. A 28 éves sofőr nem volt ittas.
Szavazási adatok
Krassó-Szörényben a szavazati joggal rendelkező személyek 37,36%-a járult az urnák elé a decemebr 11-i szavazáson. Az arány megközelíti a négy évvel ezelőttit, amikor is 38,22% voksolt a megyében. Legtöbben Herkulesfürdőn, legkevesebben Nagytikványban járultak a szavazóurnák elé, Marillán, ahol többen voltak kórházi kezelésen 162%-os volt a részvétel. A fiatalok közül igen kevesen, a 45-65 év közöttiek és 65 év felettiek vettek részt a szavazáson.
Botrányos ügy
Benyújtotta lemondását Lucian Miclau földrajz és történelem szakos tanfelügyelő, miután napfényre került vulgáris szóhasználata és az, hogy hogyan fizette le a tanfelügyelőket a Szociál Demokrata Párt. A Tanügyi Törvény szerint mind az iskolákban, mind a tanfelügyelőségen tilos politikai tevékenységet folytatniuk a szakinspektoroknak.
Új év, új megjelenés
A helyi színház január 1-jétől új honlappal jelentkezik, mely modernebb lesz a mostaninál, bemutatják a folyamatban levő és a tervezett előadásokat és a színészeket is. Lesz még színháztörténeti rész valamint régebben játszott darabokról is találunk információt, olvasnivalót. A színház honlapja: www.teatruldevestresita-cs.ro
Emlékezés
65 évvel ezelőtt 1960-ban állították működésbe a helyi gyárban, az UCMR-ben az itt tervezett és gyártott Diesel-motort. A 17.000 munkással működő gyárban Diesel-motorok mellett turbinákat, mozdonyokat, hajómotorokat is gyártottak. Akik itt dolgoztak felelős funkcióban, emlékeznek a gyár jó időszakára és nosztalgiával gondolnak vissza azokra az évekre, amikor volt termelés és jó fizetést kaptak a munkások.
Önkéntesek
A GEC Nera szervezet az újmoldovai líceum és az aninai Mathias Hammer líceum diákjaival meghirdették december 8-án a 2017-es évet mint önkéntes évet, melyet a környezetvédelemnek szentelnek. Mindazok, akik részt vettek az elmúlt év tevékenységeiben Európai Önkéntes oklevelet kaptak, apró ajándékokat, pedagógusaik pedig kiválósági oklevelet. A következő év tevékenységeire jelentkezők, mintegy 45 önkéntes megismerkedett egymással és a tervezett programokkal.
Elmaradt járulékok
Sikerült kifizetni Karánsebesen a sérültek elmaradt járulékait és gondozóik fizetését az országos költségvetés kiigazítás következtében. A város szeptember óta volt elmaradva a kifizetésekkel.
Rotary Kupa
Két arany, három ezüst és két bronzéremmel tértek haza a Nagyváradon megrendezett Rotary Kupáról a ritmikus tornász klub tagjai. A hét tornász lány különböző kategóriában szerzett érmet, munkájuk és erőfeszítésük elismeréseként.


16 Dec 2016
Írta admin
0 Hozzászólás