Közvetlenül a parlamenti választások előtti napokban, amikor Marossy Zoltán még Temes megye al­prefektusaként azzal volt elfoglalva, hogy minél zök­kenőmentesebben bonyolítsák le megyénkben a választásokat, mint derült égből villámcsapás, Cioloș mi­niszterelnök a belügyminiszter javaslatára felfüg­gesz­­tette alispáni tisztségéből. Mi volt Marossy Zoltán  bűne, amiért  ilyen gyors és drasztikus büntetés végrehajtására sor kerülhetett? Az intézkedésről az elmúlt heti lapzártánk utáni órákban értesültünk, így csak most, immár a választások után adódik alkalmunk Olva­só­in­kat is tájékoztatni arról, hogy Marossy Zoltán minek tulajdonítja a rendhagyó módon történt fel­füg­gesz­tésének okát?

Egy temesvári portálnak adott interjúban az elmúlt szerdán többek között az autonómia-párti szükségességéről és Románia nemzetállami ön­meghatározás elhibázottságával kap­cso­la­tosan fejtettem ki véleményemet. A talán provokatív kérdésre adott válaszomban úgy fo­gal­maztam, hogy Romániában mintegy 10 szá­zalék kisebbséghez tartozó román állampolgár él, tehát nem minden román állampolgár a ro­mán nemzet része. Az alkotmánynak erre vo­nat­kozó cikkelyét a kilencvenes években sajátos hangulatban írták a Ceausescu-féle na­cio­nál-kommunizmus szellemében. Ezt ki lehet és ki is kell javítani, emberek követték el, tehát em­berek kell kijavítsák. Ettől semmilyen ér­de­ke nem csorbulna az országnak.

Az autonómiával kapcsolatos okfejtés volt a másik tényező, amely állítólag “ki­verte a biztosítékot”.
A szövegemből kiemelték azt, hogy autonomista vagyok, ami nem újdonság, hiszen bánságiként is szeretnék autonómiát. A beszélge­tés onnan indult, hogy mennyi félreértés adódhat a rossz megfogalmazásból, tudniillik itt olyan kifejezéseket kevernek össze, mint de­cent­ralizáció és autonómia, autonómia és el­szakadás, autonómia és elszigetelődés. Ezek külön-külön más fogalmak. Ezekről a félre­ér­tések vagy félremagyarázások kizárása érde­kében világosan kell beszélni, hogy mindenki megértse, miről is van szó. Ezért én megpró­bál­tam az autonómia alapelvét tisztázni, ami nem más, mint az, hogy a döntéshozást közel kell vinni az adófizető polgárhoz. Tehát ha eb­ből indulunk ki, akkor tárgyalhatunk arról, hogy kell, vagy nem kell autonómia. Ezekből az okfejtésekből kiemelték a végső mondatom, amelyben azt mondtam, hogy én ilyen szempontból igenis autonomista vagyok, de nem­csak én, hanem a bánsági emberek túlnyomó része.

Nyilvánvaló, hogy mindig a székelyföldi autonómia-igényekre gondolnak, amikor er­ről van szó, feltételezem, hogy ezúttal is ez történt.
Itt látszik az, hogy mennyire nincsenek tisztában a fogalmakkal. Én éppen azt igyekeztem tisztázni, hogy hibás az a megfogalmazás, hogy az “autonómiát adják”. Téves lenne központilag lenyomni valakik torkán az autonómiát. Az autonómiához való jog kell egyenlő legyen: ha valahol az országban igénylik, és a beszélgetésben kifejezetten a Bán­ságot említettem, hiszen itt van rá igény, és tudás is létezik hozzá, hogy éljünk vele úgy, hogy a térség gazdasági fejlődését segítse elő. Aki nem igényli az autonómiát, arra nem kell ráerőltetni.

Véletlennek tekinthető, hogy az omi­nó­zus interjúra éppen a választásokra való felkészülés finisében került sor?
Mivel szerdán az országban elsőként befejeztük a szervezést, vállaltam a szereplést a mé­diában. A műsorban örömmel mondtam, hogy mi, Temes megyében, már akár el is kezdhetnénk a választásokat. Én erre koncentráltam, a provokatív kérdésekre pedig teljesen őszin­tén, világosan és pontosan fogalmaztam meg a véleményemet, amit továbbra is fenn­tartok, beleértve a kifejezési módot is. Mindig ra­gasz­kodtam ahhoz, hogy ne mondjak mást, mint amit gondolok. Csak így lehet tisztázni a fogalmakat. Persze kellemetlen, amikor bánta­nak, de érdemes tisztán, őszintén beszélni.
Jóleső érzés számomra, hogy a magyar kö­zösség mellett – amelynek tagjai igényükből adódóan jobban értik ezeket a fogalmakat –, számos román véleményformáló polgártársunk is elfogadta a kifejezési módomat, a szélső­sé­ges megnyilvánulásoktól eltekintve, senki sem vitatta, hogy ezekről a kérdésekről beszélni kell, és sokan túlzottnak tartották a kormány intézkedését. Ami engem illet, nyilván senki sem örül annak, ha bántják, de a bántódásom pár óra alatt elmúlt, és hasonló hittel folytatom közéleti tevékenységemet. Jóllehet, több időm marad “szenvedélyemre”, többet foglal­koz­hatok a bánsági szórványban a ma­gyar fakultatív ok­tatás kérdésével.

Még lett volna tennivalója Marossy Zoltán­nak a sok évig betöltött alispáni tisztségben?
Január 17-én lesz tizenkét éve, hogy elő­ször kineveztek, és több mint kilenc évig voltam alprefektus. Tennivaló mindig marad, a mostani választások megszervezését elvárásainknak megközelítően valósítottuk meg, a többi megyéhez viszonyítva nagyon jól telje­sítettünk. Az eredmények szempontjából pedig örülök, hogy a magyar parlamenti érdek­kép­viselet erősödik, és remélem, hogy ennek lesznek pozitív következményei.
Graur János