02 Aug 2013
Írta admin 
0 Hozzászólás Emeletes ház a Tigris utcában
Nelovankovits Miklós, aki tartalékosként a katonakórházban írnokoskodott az I. világháború éveiben, 1916 nyarának végén költözködött át családjával a Fürdő utcai kertes házból a Tigris utca egyedüli emeletes házába, amelyet a banktól vásárolt meg, miután az az adósságát törleszteni nem tudó korábbi tulajdonosától elkobozta. A nagy lakásban a kisiskolás Nelovankovits József – aki évtizedek múltán Méliusz Józsefként vált sokak által tisztelt és megbecsült költővé, szépíróvá és publicistává – külön szobát kapott, ahol iskolai feladatait végezhette, és kedvére játszhatott. A lakás a család sorsának jobbra fordulásával évről évre szebbé, dúsabbá és gazdagabbá vált. „Hatalmas fehér épület volt az új ház, század-kezdeti bérház. Olyan pöffeszkedéssel dülledt a környező földszintes polgárházak fölé, mint ahogy a hirtelengazdagok vetik fel fejüket, ha egykori, immár megvetett és lebecsült környezetükkel szembesülnek – jellemezte új hajlékukat Város a ködben című regényében Méliusz József. – Saroklakásunk emeleti ablakaiból, s épp a ház sarkából kiszögellő vasrácsos erkélyről, tényleg, négy utca minden háztetőjére ráláttam. Ám odalent a polgárházak ablakain a tízéves gyermek is benézhetett, az újabb magasabb házakba pedig a túlsó oldal járdájáról, este a függönyön átpillantva, minden kiderült, hogyan élnek az emberek, hogyan rendezkednek be, gazdagok-e vagy szegények, a bútorok mindent elárultak, s némely könyvszekrény még arról is beszélt, hogy ebben a házban olvasnak, vagy nem olvasnak, mert a könyv ugyanolyan kacatként, élettelenül állt évszámra poros helyén, mint minden egyéb, a képek, a csecsebecsék, ezer szecessziós hiábavalóság, aminek soha senki nem tudta az értelmét, de nem is gondolkodott el rajta”. A bérházban a legkülönfélébb társadalmi osztályokhoz tartozó családok béreltek lakást, akik aztán viszonylag sűrűn cserélődtek. Az iskoláskort elért Nelovankovits József a gyárvárosi községi elemi iskolába íratták be, amelynek Troszt István volt az igazgatója. A kültelki tanintézet az Iskola utcában pallérozgatta a kerület nebulóit.
A Nelovankovits család Tigris utcai házában élte át az Osztrák-Magyar Monarchia tragikus összeomlásának zaklatott éveit, hónapjait, a forradalmak félelmetes temesvári eseményeit valamint a Béga-parti város francia, szerb, majd román megszállásának megrázkódtatásait. Nelovankovitsék nem követték közeli barátaik, hivatalnoktársaik és szomszédaik példáját, nem költöztek a megcsonkított Magyarországra, nem menekültek Bécsbe, Németországba vagy Svájcba. Temesvárott maradtak, s megkísérelték továbbfolytatni a gyökeresen megváltozott körülmények és feltételek közepette korábbi életüket. A nagyhatalmak által Trianonban aláírt és kikényszerített diktátum a polgári sorba emelkedett famíliát mélységesen megdöbbentette, sorsát, magatartását és hangulatát évekre elkomorította, megdermesztette. Anyagiakban azonban sem a világháború négy esztendeje alatt, sem az azt követő időszakban szükséget nem szenvedtek. Jómódban éltek.
Diákként a Tigris utcai házból járt be Nelovankovits József a piarista főgimnáziumba, amelynek impozáns épületegyüttesét Székely László műépítész tervezte. 1920-tól 1928-ig volt a rangos tanintézet reálszakának növendéke, ahol a magyar nyelv és irodalmat 1926-ig Csukovits Sándor (1872-1943) kegyesrendi pap-tanár, irodalomtörténész oktatta, akinek személyisége és didaktikai módszere nem nyerte el a serdülőkorú tanuló tetszését és rokonszenvét. Verseket írogatott, s gimnazista társaival titokban irodalmi kört alakított. Az érettségi vizsgát – amelynek letételét a román hatóságok erősen megszigorították, a magyar nemzetiségű diákok számára gyakorlatilag szinte lehetetlenné tették – Nelovankovits József Budapesten tette le, ahol nyomban be is iratkozott a műegyetem műépítészeti karára. Édesapjával, Nelovankovits Miklóssal ( – 1957) tartott, amikor az 1928-ban a Magyar Dalárda dalosaként és választmányának tagjaként Hágába utazott, ahol a temesvári férfikar elnyerte az amszterdami olimpiai játékokkal egyidejűleg szervezett és lebonyolított nemzetközi kórusverseny első díját. A lugosi költő-pap, Szombati-Szabó István társaságában Hollandia fővárosából útra kelve Nelovankovitsék Párizst és Londont is felkeresték. Szombati-Szabó István hatására áttért a református hitre, s műegyetemet elhagyva beiratkozott a zürichi egyetem teológiai karára. Az első év elvégzése után az 1929-1930-as tanévtől a kolozsvári református teológia hallgatója volt.
Méliusz József publicisztikai tevékenységét – amely egész írói pályája meghatározó vonulatát képezte – az Ifjú Erdély című folyóirat hasábjain 1929-ben kezdte el. Szabó Dezsőről írott első nyomdafestéket látott cikke alatt az N. Erdélyi Mózes aláírás szerepelt. Egy ideig a Kolozsvári Református Teológia ifjúsága által kiadott rangos lap szerkesztői közé tartozott. Torzképcsarnok címen paródiasorozatot közölt pályatársairól. Nagy hatást gyakoroltak rá Ady Endre és Szabó Dezső cikkei, tanulmányai, de fogékonyan figyelte és nyomon követte Kós Károly, Kuncz Aladár, Debreczeni László és Buday György munkásságát is. Az első években Méliusz József az Erdélyi Fiatalok munkatársi gárdájában is szerepet vállalt. Regénytöredéknek nevezett A herceg című prózai írásával szerepelt az 1931-ben Kolozsvárott kiadott Új Arcvonal című antológiában, amelyet az ifjú „nemzedék szépirodalmi színre lépése dokumentumának” tart az irodalomtörténet.
A Temesvárott élő és alkotó költő, Endre Károly ajánlásával kereste fel az ifjú teológus Kuncz Aladárt, az Erdélyi Helikon tekintélyes szerkesztőjét, aki meghatározó hatást gyakorolt a pályakezdő poétára, aki költőként a remekül szerkesztett irodalmi szemle 1930/2-es számában debütált. Versekkel, cikkekkel szerepelt 1930-1932 között a Kolozsvárott szerkesztett és kiadott folyóiratban. A Fekete kolostor szerzőjének emlékét versben örökítette meg az Erdélyi Helikon 1931-ben megjelentetett Kuncz-emlékszámában.
A berlini Friedrich Wilhelm Egyetem Teológia Fakultásának hallgatója volt Méliusz József az 1930/1931-es tanévben, de eljárt a színház szak előadásaira valamint a Collegium Hungaricumba is. Egyetemistaként közvetlen szemtanúja a fasizmus németországi térnyerésének, s az azt ellensúlyozni törekvő antifasiszta baloldali mozgalmaknak. Élményeiről, tapasztalatairól az erdélyi lapoknak és folyóiratoknak – Asszonyok-Lányok, Brassói Lapok, Ellenzék, Erdélyi Fiatalok stb. – küldött írásaiban számolt be. Újból a kolozsvári református teológia diákjaként folytatta és fejezte be tanulmányait az 1931/1932-es tanévben. Eltávolodott a jobboldalinak minősített sajtótól, s 1932-től a folyóirat betiltásáig, 1940-ig a nyíltan baloldali és internacionalista beállítottságú Korunk egyik legelkötelezettebb és legközelebbi munkatársának bizonyult. Gaál Gáborral szoros barátságba, emberi és munkatársi kapcsolatba került. Egy ideig a világnézeti folyóirat szerkesztéséből is tevékeny részt vállalt. „Diákévei alatt eszmei-világnézeti meggyőződésében gyökeres fordulatok következnek be: a katolicizmustól a protestantizmuson keresztül eljut a marxizmusig, illetve a mozgalomig. A mozgalommal azonban csak eszmeileg, mint költő és újságíró azonosul, tehát polgári-értelmiségi egzisztenciáját és életformáját megőrzi és védelmezi” – jelezte és jellemezte Méliusz József szellemi és világnézeti orientáció-váltásainak folyamatát Borcsa János 2001-ben a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent monográfiájában. Költőként a Ben Hepburn hagyatéka című ciklussal szerepel először Korunkban (1934/2.).
Teológiai tanulmányai befejezését követően, Méliusz József nem vállalt lelkészi szolgálatot, hanem 1932 őszén visszatért szülővárosába, a Tigris utcai emeletes családi házba. Bukarestben szolgálta le 1933-ban önkéntesi évét. A Béga-parti városba visszatérve szülei akaratával dacolva feleségül vette Hoffmann Klárit (1910-1950), aki az 1930-as években és a II. világháború alatt női fehérnemű üzletet és műhelyt működtetett Temesvár főterén, a neveztesen Llyod-soron, s baloldali értelmiségiekkel tartott kapcsolatot. „Férjének szellemi partnere volt”. Az 1930-as években Méliusz József cikkeit több-kevesebb rendszerességgel a Temesvári Hírlap és a 6 órai Újság hasábjain közölte. Bánsági tudósítója volt a rangos sajtóorgánumnak, a Brassói Lapoknak. Több bel- és külföldi magyar lapban – Friss Újság (Nagyvárad), Független Újság (Kolozsvár), Napló (Nagyvárad), MagyarNap (Moravska-Ostrava), Magyar Újság (Pozsony), Szabad Szó (Párizs) stb. – láttak nyomdafestéket írásai. Geo Bogzával járt 1935 nyarán Dobrudzsában riportúton. Csehszlovákiát – Pozsonyt, Kassát, Prágát – kereste fel 1936 őszén, ahol baloldali politikai-kulturális rendezvényeken is részt vett. Temesváron találkozott a Jugoszláviában élő Sinkó Ervinnel, akit felesége révén családi szálak fűztek a Bánság fővárosához. Feleségével 1937 augusztus-szeptemberében Méliusz József Franciaországban és Svájcban járt, ahol a száműzetésben élő Thomas Mannt is fölkereste, akit a Temesvárott a Nobel-díjas német író ellen indított plágium-per menetéről tájékoztatott. Visszatérte után, 1937 októberének elején Méliusz József a Korunk képviseletében részt vett Marosvásárhelyen, a Vásárhelyi Találkozón.
Szekernyés János
