A Bartók Diákszínpad három erdélyi városban vendégszerepelt az elmúlt napokban. Elsőként a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium dísztermében mutatták be a Lúdas Matyi Projekt című darabot. A nemrég felújított öreg alma máterben, ott, ahonnan indult az erdélyi diákszínjátszás története, nagy szeretettel fogadták a temesvári előadást. A turné következő állomása a gyulafehérvári Majláth Gusztáv Katolikus Szeminárium volt. A bentlakásos iskola tanulói számára különös színfoltot jelentett a humoros előadás. A turné végén  pedig a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum vendége volt a diákcsapat. A 250 személyes díszteremben telt ház előtt mutatkoztak be a temesvári ifjú színjátszók, és az élményt a  nézők vastapssal hálálták meg.

A csapatot elkísérő Fodor Enikő történelem szakos tanárt kérdeztük meg erdélyi élményeikről.
Kiss Endre tanárkollégámmal együtt kísértük el a diákokat erre az első nagyobb tur­- néra és elmondhatom, hogy nekünk is kellemes és maradandó élményt jelentett néhány napig közösségben lenni diákjainkkal – tájékoztatott a tanárnő. – Az erdélyi kiszállás során nem kizárólag a színjátszás és a kirándulás által biztosított közös él­mények örömét tapasztalhatták meg, hanem Belső-Erdély történelmi helyszíneit is megismerhették a temesvári gyermekek. Mivel Nagyenyed szü­lőföldem, különösen nagy szeretettel mutattam meg a temesvári diákjaimnak szülővárosom nevezetességeit és a hozzájuk kapcsolódó történelmi és kulturális hagyatékot. Számomra is érdekes élmény volt például a Gyulafehérvári Szemináriumban ta­nuló növendékek által bemutatott lelkipásztor-képző intézmény, illetve a méltán jó hírű marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban tett látogatás is emlékezetes mindannyiunknak. Nagyon érdekes volt kísérő tanárnak és diáknak is a különböző iskolák hangulata, még a darabban beépített poénokra is mindenütt más volt a nézők válasza. Meggyőződésem szerint több hozadéka volt en­nek az útnak: a sikeres előadások élménye, a vendégfogadók körültekintő szeretete, új ismeretek elsajátítása, új barátságok mind-mind benne voltak ebben az utazásban. Nekem is nagy élmény volt mindezeket megtapasztalni. A továbbiakban a Bánsági Magyar Napok keretében több helyszínen fog fellépni a Bartók Diákszínpad, illetve a következő darabbal is el szeretnénk látogatni egy hasonló turnéra.

Cziprián Kovács László tizenegyedikes tanuló egyike volt a Lúdas Matyi Projekt előadásban szereplő diákoknak. Számára is maradandő élményt jelentett az erdélyi turné, mert eddig meg nem látogatott városokat, az ottani iskolák hangulatát tapasztalhatták meg, és sok helyi diákkal is megmerkedtek. Külön élményt jelentett a gyulafehérvári székesegyház meglátogatása, ahol az erdélyi tör­ténelmünk nagy alakjainak vég­- ső nyugvóhelyén a történelem érintését is megérezhették.

Az erdélyi turnéra magatokkal vittétek és megosztottátok a játék örömét. Mit hoztatok haza az országjárásátokból? – kérdeztük meg Almássy Eszter diáktól.
A vendéglátó iskolai közösségek, tanárok és diákok szeretetét, a siker élményét is el­- hoztuk Temesvárra. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy minden egyes előadás egyedi és megismételhetetlen, és talán ez volt a legfontosabb ebben a turnéban, hiszen már többször előadtuk a darabot, úgy gondoltuk, hogy immár megvan a kellő rutin, ám kiderült, hogy mindig van valami, amitől mindig más. Ez jó érzés volt mindenkinek. A sikeres előadások élményén túlmutatva, Enyeden például különös és felemelő érzés volt elődeink, az erdélyi és összmagyar kultúra nagyjainak nyomdokaiban járni.

Molnos András Csaba, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze jelenleg a Bartók Di­ák­színpad ötödik, az iskolai év vé­gén bemutatásra kerülő előadás próbáit irányítja. A temesvári diákszínjátszók a mentor gondos szakmai munkájának köszönhetően, immár szűkebb pát­­riánkat meghaladó hírnévnek örvendenek. Többször előfordult, hogy mire elkészült egy-egy produkció, néhány előadást követően a végzős diákok kiszállnak, és sokszor más városban folytatják tanulmányaikat, de mindig sikerül újra összeállnia a diákszínpad alkotói csapatának. Nem okoz törést a rutinos színjátszók kiszállása? – kérdeztük meg a munkát irányító színművésztől.
Úgy gondolom, hogy ez az állandó átalakulási folyamat a nehézsége és legnagyobb szépsége a diákszínjátszásnak.Értelemszerűen a tizenkettedikes diákok mindig kifutnak, volt olyan év amikor éppen ezért nem játszottuk az addig töretlen sikernek örvendett darabot. Az mindig nagyon nehéz, amikor a csapat nagy része elmegy, és egy-két tapasztaltabb tag mellé tíz vagy tizenöt új tag érkezik és az az érzésem, hogy ismét a nulláról kell elkezdeni. A szépsége meg éppen abban van, hogy az új tagok új energiákkal, lelkesedéssel érkeznek, és ez átragad és általánossá válik, lassan is­mét egésszé, csapattá ötvöződünk. Jó­magam is sokszor új dolgokat fedezek fel, olyan vetületeit a kö­zös munkának, amelyek felett eltekintettem, újszerű módszerek kipróbálására, a legmegfelelőbb nyelvezet megtalálására ösztöznöz ez a megújulási folyamat. A színre vitt darabokkal kapcsolatban, rendszerint én javaslok témákat, darabokat, pon­tosabban elját­- szunk egy-egy gondolattal és beszélgetünk bizonyos témákról, és előbb-utóbb kiderül, hogy a csapatból hány embert fog meg egyik vagy má­sik téma, mennyire indult be a fantáziájuk, és amikor azt tapasztalom, hogy a csapat nagyobbik részét nem igazán ér­dekli az, ami engem nagyon-nagyon foglalkoztat, akkor azt félretesszük és mást keresünk, olyat ami mindenkiben megmozgat valamit. Mert csak eb­ben az esetben, kreatív és aktív részvétellel lehet sikeres az elképzelés.
A próbafolyamat során a rendezőben nem merült fel, hogy egy már előbbről ismert karakter alakítására ösztönözze az azonos szerepet játszó, ám új tagját a csapatnak?
Nem, ez kizárt, mert minden színjátszó hozza a maga temperamentumát, a maga elképzelését, a saját maga által felépített figurát. Erre a legjobb példa a Csongor és Tünde című produkciónk két változata, amikor a szinte azonos történetet teljesen eltérő módon alakította a két diákszínjátszó csapat! Nagyon izgalmas volt a régi történetet, nulláról kezdve, új szereplőkkel felépíteni és újrajátszani.
A gyerme­kek előképzés nél­kül érkeznek a csapatba, mi történik olyankor, amikor kiderül, hogy valakiből teljességel hiányzik az alakoskodásra való hajlam?
Mivel ez diákszínjátszó csoport, az én feltett szándékom volt a legelső perctől fogva, hogy aki jelentkezik, aki részt szeretne venni ebben a tevékenységben, azt igyekezzek maximálisan támogatni e szán­dékában és semmiképpen ne tántorítsam el attól, hogy ő egy csapa­ton belül játsszon. Én tényleg azt gondolom, hogy a játékon van a hangsúly, a közös játék, a csapatmunka a lényeg. E befogadó szemléletnek köszönhetően nagyon kellemes meg­­lepetésekben is volt részünk, olyan gyermekek részéről, akikről köz­vetlen környe­zetük sem gondolta volna, hogy a színpadon valósággal megnyílik személyiségük, és teljesen átalakulnak. Ennek a diákszínjátszós történetnek ez is egyik pozitív hozadéka.
Makkai Zoltán