Mödlingből a Bánság szívébe

Anheuer János hatalmas pénzszekrénygyárával és vasöntödéjével és a Rudolf Hauser ok­leveles mérnök alapította Dél­magyarországi Szappan­gyár­ral szemközti hatalmas, 2,5 hektáros elhagyatott, jórészt be­építetlen területen építette fel korszerű üzemcsarnokait és mel­léképületeit 1899-ben és 1900-ban az Első Magyar Cipőgyár Rt., amely a termelés beindulásakor felvette a márka­névként is használt Turul nevet. A Buziási út és a Muzslay utca sar­kán korábban a Weisz-féle szesz­gyár üzemelt, amely azonban csődbe jutott és bezárt.
Az alsó-ausztriai Mödlingben 1873-ban mozdony- és va­gon­gyárat alapítottak, amely azonban a bécsi bankkrachkal kezdődött gazdasági válság következtében két esztendő múltán bedőlt, bezárta kapuit. Mindössze 38 mozdony került ki a szerelőcsarnokokból. Az elárvult, használaton kívül került épületeket Fränkel Alfréd (1867-1902), bécsi lábbeliárugyáros 1883. december 4-én 216.000 guldenért megvásárolta a k.k. Grosshandlungsfirma Johann Liebing & Co. cégtől, s cipőgyárat alapított, amelynek szomszédságában 39 kertes családi házból álló munkástelepet is létesített. Az 1890-es években az alkalmazottak létszáma erősen ingadozott, jelentősen csökkent. A termelés volumene is számottevően apadt, visszaszorult. A gyártelep 1-es számú objektumát 1894-ben lebontották, majd a 2-es és 3-as üzemcsarnokot a Friedmann és Fia cég vette bérbe, akik glasszé- és kartongyárat valamint gyapjú- feldolgozót gründoltak. Fränkel Alfréd mödlingi vállalko- zása 1896-ben ismét fellendült. Gyáregységeit újabbakkal bővítette. 1902-ben azonban merész elhatározásra jutott, radikális lépésre szánta el magát: mödlingi termelőkapacitásainak nagyobb hányadát felszámolva cipőgyárát Temesvárra költöztette. Az üzem és a munkástelep tulajdonjogáról azonban nem mondott le. Fränkel Alfréd Budapesten a Nemzeti Takarékpénztár Károly körút 20. szám alatti székházában bérelt lakrészben lakott.
A gyáros Fränkel Alfréd egyébként John Kerry (1943) amerikai szenátor, külügyminiszter, elnökjelölt nagyapjának, Fritz Kohnnak (1873-1921), akit Mathilde Fränkel hozott a világra, a nagybátyja volt. A Mödlingben érettségizett Fritz Kohn egy ideig cégvezeőként, a nagybácsi üzemében dolgozott. Temesvárra nem követte az iparvállalatot. A Mödlingben megismert Löwe Idával, aki magyar-zsidóként Budapesten született 1877-ben, 1900. január 19-én Bécsben kötött házasságot. A család katolizált, s még Ausztriában felvette az íres hangzású Kerry nevet. 1904-ben vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba, ahol Chicagóban telepedtek le. A család néhány tagja már korábban áthajózott volt az Atlanti-óceánon.
A mödlingi gyár egy részét 1903-ban Moritz Fränkel vásárolta meg. Később igazgatók s bérlők vezették a telepet. 1911-ben Fränkel Alfréd örökösei – a Berlinben élő Eva Goldmann és a bécsi Margarethe von Frey – nemcsak a gyártelepet, hanem a munkásházakat is birtokolták. A két, porosz illetve román állampolgárságúvá tett jogutódtól 1920. december 16-án Mödling város önkormányzata, pontosabban az alárendeltségében tevékenykedő Gemeinnützige Bau- und Wohnungs- genossense várásárolta meg két millió koronáért a gyár- és munkástelepet. Az iparcsarnokokok- ba aztán a tűzoltóságot, az Institution zur Feuerverhütung für Feuerschatz-Anlagen und Ausrüstungot, a Schleussner-céget, egy fatelepet és több kisebb vállalatot helyeztek el. Moritz Fränkel özvegyének, Helene Fränkelnek a tulajdonát képező gyár- és teleprész átengedéséért évi 40.000 koronás életjáradékot folyósított Mödling város tanácsa, az örökös 1921-ben bekövetkezett haláláig. A „suszternegyed” – ahogy a népnyelv hagyományosan a munkástelepet hívja – napjainkban is Mödling város egyik helytörténeti nevezetességének számít.
Fränkel Alfrédot minden bizonnyal több tényező és körülmény ösztönözte, sarkallta arra, hogy nagy iparvállalatát a 19. század legvégén és a 20. század elején Mödlingből Temesvárra költöztesse. Alsó-ausztriai cipőgyárában az általánosnál lényegesen kedvezőbb és előnyösebb munka- és életfeltételek, szociális juttatások dacára felütötték fejüket és évről évre szaporodtak a munkások tiltakozó megmozdulásai, munkabeszüntetései és sztrájkai. A gyár termékeinek értékesítése a megnövekedett konkurrencia miatt megtorpant, visszaesett. A mödlingi cipőgyár legnagyobb piacává Magyarország vált, ahol óriási méreteket öltött a lábbeli-behozatal. Másrészt a vállalat elsőrendű céljának tekintette a balkáni felvevő piac, a növekvő cipőimport megszerzését is. Előnyös helyzete, földrajzi fekvése mellett Temesvárt vonzóvá tette a városi tanács iparfejlesztési politikája is. A Béga-parti város dr. Telbisz Károly (1854-1914) vezette önkormányzata „ingyentelekkel, a kezdeti időszak adómentességével és más kedvezményekkel pártolta az ipartelepítéseket”. Magyarországon alacsonyabbak voltak a munkabérek, s a munkásság sem volt még annyira szervezett, mint a dualista állam társ­országában, Ausztriában. Fränkel Alfréd is bérmentve kapta meg a 2,5 hektáros Buziási úti telket, a rajta levő épületekkel együtt, 15 évre mentesült a városi adók és illetékek fizetése alól, a „szükséges munkástörzs neveléséért munkásonként és évenként 10-10 koronás” se- gélyben részesült. Mintegy 80.000 forintos állami szubvenciót is kapott a befektető. 200 koronás részvény-kötvényeket bocsátottak ki és forgalmaztak. A részvényesek kez- dőtőkéje 1.200.000 koronára rúgott, amely összeget 1902-ben 2 millió koronára emelték. Az El- ső Magyar Cipőgyár Rt. alapjait lovag Vest Ede (1851-1914) udvari tanácsossal, a Temesvári Ag­rár Takarékpéztár Rt igazgatójával és a Kereskedelmi és Iparkamara elnökével társulva 1900-1901-ben 4 millió korona alaptökével lerakó Fränkel Alf­réd nemcsak a gépek, a beren­de­zések tekintélyes hányadát te­lepítette át Mödlingból a Bánság szívébe, hanem nagyon sok munkást, művezetőt és hivatalnokot is átcsábított.
Míg Temesvárott a nagy­ará­nyú építkezések tartottak, Möd­lingben tovább folytatódott a ter­melés. A termékeket Magyar­országon Turul-védjeggyel, ma­gyar gyártmányként forgalmazták. A törvénytelen eljárást a Ma­gyar Országos Ipartestület elöljárósága és elnöksége azonban leleplezte. A felháborítónak és botrányosnak minősített ügy­let heves visszhangot és tö­ménytelen kritikát támasztott. Több lap – a Magyar Pajzs, Balatonvidék, Zalai Hírlap, Az Est stb. – is foglalkozott a fiatal te­mesvári gyár tisztességtelen üzel­meivel, amelyre a magyar­ság „szent madara” szárnyai alatt és képének felhasználásával vetemedett. A minisztéri­um­nak és a hatóságoknak lép­- niük kellett. Az iparjogi törvény 58.§-a értelmében „hamis védjegy használata miatt” Makón raktárnyi Mödlingben gyártott lábbelit koboztak el. Hasonlóan jártak el több más magyaror­szá­gi városban is. Az államsegélyt a minisztérium megvonta, fel­függesztette. Megengedték végül a cipők kiárusítását mödlingi védjeggyel, Turul-jel nélkül. „Elfogytak a mödlingi topánkák is, mert mi irtóztató módon pártoljuk a honi ipart és a »Turul« visszaszállt a makói volt mödlingi cipőraktárra. Az­tán lesz államsegély, magyar cipő és »Turul« firma, csak ne sógorosodjék megint.” – írta csípős éllel 1903. január 22-i szá­mában a Magyar Pajzs. Min­den bizonnyal a történtek okán is a későbbiekben a te­mesvári iparvállalt, amelyben 1901 februárjában indult be a sorozatgyártás, a termékeit nyo­matékosan „magyar gyártmány­ként” hirdette és forgalmazta.
A modern, üvegtetős üzemcsarnokok, a korszerű berende­zésekkel és gépekkel felszerelt termelőkapacitások, műhelyek, az optimális körülményeket biztosító melléképületek, tartozé­kok valamint az irodaház összterülete 20.000 m2-t tett ki. Lé­tesítésétől, üzembe állításától kezdve a Turul Cipőgyár Te­mes­vár egyik legnagyobb, leg­korszerűbb és legrangosabb ipar­vállalatának számított.