Több nevet is viselő üzem

Habár a nyersanyag és a képzett munkáskéz krónikussá súlyosbodott hiánya miatt termelése mérséklésére, visszafogására kényszerült, a temesvári Turul Cipőgyár Rt.-nek sikerült drasztikus veszteségek nélkül átvészelnie az I. világháború, a forradalmak, az 1918-1919-es szerb megszállás valamint a „román impérium” hatalomátvételének, berendezkedésének válságos éveit, politikai, társadalmi és gazdasági megrázkódtatásait. A szerb megszállás idő­szakában, 1919. június 29-én mindössze háromórás temesvári tartózkodása során felkereste a Turul Cipőgyárat Louis Franchet d’Espèrey (1856-1942) tábornok, a francia déli hadsereg parancsnoka is, aki a gyári berendezések és gépek a délszláv megszállók általi leszerelése és elszállítása felől érdeklődött, tájékozódott. A Lugosról érkezett főtisztet a vasúti pályaudvaron Branislav Lontkiević őrnagy, hadosztály-parancsnok és Veliković térparancsnok fogadta. Franchet d’Espèrey tábornok a vasútállomásról direkt a Turul Cipőgyárba hajtatott, hogy Benedict Norbert vezérigazgatóval és Rojković kormánybiztossal találkozzon. Kerek egy órát töltött az iparvállalatban, személyesen mérve föl a gyár hely­- zetét. Temesvárról a francia tábornok Szegedre utazott.
A Turul Cipőgyár alkalmazottainak létszáma az 1920-as évek elejére 600-700-ra csökkent.
Ugyanakkor a megpróbáltatások, a nélkülözések, az áruhiány nehéz évei után jelentősen megnőtt a tartós, a minőségi lábbelik iránti kereslet. Elvesztett kül­földi piacait, a szétesett Oszt­rák-Magyar Monarchia területén működtetett lerakatait, termelőegységeit, sietett újakkal pótolni a megnagyobbodott Románia és a kisantant államok cipőkereskedelmének meg­hó­dí- tásával. Kidolgozták a gyár az új feltételekhez, a romániai törvényhozás és gazdasági élet követelményeihez igazított alap­- szabályzatát, amelyet magyar, román és német nyelven nyomtatásban is megjelentettek. Nyom­dafestéket láttak az 1920-as évek elején a gyár egyre pozitívabb mérleget prezentáló évi zárszámadásai, beszámolói is.
Az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb cipőgyára Románia legjelentősebb, legtekin- télyesebb lábbeliket előállító iparvállalatává vált, amelyik Európában is az élbolyba tartozott. A román királyi család ellátói, kivételezett beszállítói kö­zé tartozott. Alaptőkéje 30.000.000 lejt, befektetett tőkéje 4.480.000 lejt tett ki. 330 lóerőt összesítő erőgépek és 212 munkagép álltak a termelés szolgálatában. A gyár naponta 3000, évente meg 900.000 pár cipőt gyártott. Társadalmi tőkéje a tartalékokkal együtt az 1920-as évek derekára 70.000.000 lejre emelkedett, működő tőkéje pedig 200.000.000 lejt tett ki. A kiemelkedő sikereket a termelőkapacitás méretei, a gépek, a felszerelések korszerűsége, a munkások szorgalma és szakmai felkészültségének magas foka garantálta, biztosította. Az iparvállalat feszes iramú, látványos fejlődéséhez tulajdonosainak és vezetőinek rátermett­- sége, tapasztalata és az újdonságok, a haladás iránti fogékonysága is nagy mértékben hoz­- zájárult. A Turul Cipőgyár Rt. élén 1927-ben Benedict N. Norbert (1871-1944) vezérigazgató, Dr. Aczél Rezső vezérigazgató-helyettes, Dr. Jacobi Kálmán (1881-1954) ügyvezető igazgató, Karl Haussermann műszaki igazgató és Kirschner Ferenc aligazgató állt.
A temesvári Turul Cipőgyár Rt. fenntartotta budapesti termelőegységét is, amely 1921. november 17-én „MATU” né­ven újpesti székhellyel közkereseti társaságot hozott létre az 1887-ben alapított Mauthner Testvérek és Társai Rt. Bőrgyárral. A gyáralapító Mauthner Mihály 1921-ben bekövetkezett halála után a vállalat vezetését fia, Mauthner Zoltán vette át, a részvények másik tulajdonosa pedig Wiegner Antal ügyvezető igazgató lett. A Mauthner Részvénytársaság 1924-ben kb. 550 munkást foglalkoztatott. A társas viszonyban álló Turul Cipőgyár budapesti szabászmű­he- lyében bakancs- és csizmafelsőbőrt, gépszíjat állítottak elő előbb kb. 100 fős létszámmal, majd később 200 munkással. 1933-ban a budapesti Bőrgyár megkezdte kesztyűbőr termelését is exportra.
Temesvárott bakancsoktól az elegáns luxuscipőkig, a lábbelik széles és változatos skáláját gyártották, megkülön­bözte- tett hangsúlyt és figyelmet helyezve a minőségre és a mérsékelt árak fenntartására. Ro­- mánia területén a gyár 52 saját üzlettel rendelkezett. Az 1929-1933-as gazdasági világválság a Turul Cipőgyár Rt. termelését és fejlődését is érintette, komolyan beárnyékolta és visszavetette. A regresszió káros követ­- kezményeit nem tudták elhárítani, kiküszöbölni. Hogy monopolhelyzetét és felvevő piacát megőrizhesse, a Turul Cipőgyár 1930-ban fuzionált a Kolozsváron 1911-ben létesített Renner Testvérek és Társaik Bőrgyárral, amelynek a Renner, a Farkas és a Hecht családok tagjai voltak a főrészvényesei. Az egyesülést követően a kolozsvári és temesvári telephelyű iparvállalat a Dermata Művek Bőr- és Cipőgyár Rt. nevet vette fel és viselte. Üzleteinek, elárusító helyeinek száma elérte a 62-őt. Kolozsvárott 1930-ban a cipőgyárban 2000 alkalmazott dolgozott. Ügyvezető igazgatói tisztét a Kolozsvárott született, jogi tanulmányokat végzett Jacobi Kálmán továbbra is megőrizte. Jacobi Kálmán 1909-ben a kolozsvári, 1913-ban a temesvári Munkásbiztosító Pénztár igazgatója volt. 1918 novembertől 1919. márciusig Temesvár főispánjaként működött. A szerbek 1919. május 2-án Semendriába internálták, ahonnan négy hónap után szabadult. Egy ideig ismét munkáspénztári igazgatóként tevékenykedett, majd a Turul Cipőgyár Rt. kötelékébe lépett, amelynek 1926-tól ügyvezető igazgatója volt.
A temesvári iparvállalat az Első Bánáti Cipőgyár Rt. nevet vette fel 1938-ban, amikor 51 millió lej befektetett tőkével rendelkezett és 800 munkást foglalkoztatott. Részvényeinek nagyobb hányada a Magyar Általános Hitelbank, kisebb része a Dermata kezében volt. A temesvári gyár profitot termelt, habár gazdasági téren roppant nehéz helyzeteket kellett átvészelnie. A gazdasági válság következtében erősen visszaesett Romániában a cipők iránti kereslet. A falusiak számottevő hányada bocskorban járt. Az Ó-Királyságban évente átlagosan egy pár cipőt vásároltak a parasztok. Városon sem haladta meg a kereslet az évenkénti 4-5 millió párt. Országos viszonylatban az egy főre jutó cipővásárlás évi 0.4 párt tett ki, amely érték Európában az egyik legalacsonyabbnak számított. A termelékenység fokozása céljával a Első Bánáti Cipőgyár Rt. bevezette a Ford-rendszert, a futószalagot, ami hatékonyabbá és gazdaságosabbá tette a munkát. Az anyagmozgatás megkönnyítése és felgyorsítása mellett a gépi szárítás feltételeit is megteremtették. Kiküszöbölték a „holtidőket”, fokozták a termelés iramát. A korszerű berendezések beszerelése és alkal­ma- zása révén a termelés mintegy 1/3-val nőtt, fokozódott. Az egy pár cipő legyártásának az ideje 10 napról 12,5 órára csökkent. A bevált futószalagos rendszert a temesvári cipőgyár munkacsarnokai többségében sietett bevezetni, alkalmazni. A Ford-rendszertől, többek között, azt várta az iparvállalat vezetősége, hogy a termelés hatékonyságának és volumenének növelése folytán tovább tudják majd csök­kenteni a termékek árát, ami által eredményesen felvehetik a versenyt a konkurrenciával, a Romániát is elárasztó külföldi cipőgyárak kínálatával, felhozatalával.
A második Bécsi Döntés gyö­keres változást hozott a Első Bánáti Cipőgyár Rt. életében és tevékenységében is: a kolozsvá­ri gyáregység Észak-Erdéllyel együtt Magyarország fennhatósága alá került.