Egygólos temesvári győzelem az I. Liga első osztályozó meccsén
ACS Poli – UTA BD 2-1 (2-0)
Hétfőn este nagy érdeklődés előzte meg a Labdarúgó I. Liga első osztályozó meccsét, a Dan Paltinișanu Stadionban ugyanis mintegy 15.000 néző foglalt helyet, közülük 1.000 Aradról érkezett a Béga-parti városba. A kupaküzdelmekre jellemző izgalmas, de alacsony színvonalú mérkőzés a többet kezdeményező és több lövőhelyzetet kidolgozó ACS Poli egygólos győzelmével fejeződött be. Sajnos, az I. Liga mezőnyében maradás, illetve kerülés sorsa a világosi pályán, csütörtökön, lapzárta után dőlt el, s emiatt a visszavágó mérkőzésről jövő heti lapszámunkban tudósítunk.
A temesvári első találkozó a vendéglátó együttes mezőnyfölénye jegyében zajlott le, az aradi csapat például az első félidőben egyszer sem veszélyeztette komolyan a hazaiak kapuját, akik a két gól mellett öt helyzetet kihagytak. A 90. percben miután Bocșan a lécet találta el, Canu közelről Miron kapus kezébe fejelte a labdát. Gólszerzők: Pedro Henrique a 21. és Cânu csapatkapitány a 25. percben, illetve Strătilă az 52. percben. A szabálytalan szerelések megítélésében gyakran tévedő, gyengén bíráskodó krajovai George Găman játékvezető a 65. percben két sárga lap miatt kiállította a temesvári Neagu hátvédet.
A csapatok a következő összeállításban játszottak: ACS Poli: Curileac – Străuţ, Bocşan, Cînu, Neagu – Soljics, Artean – Bărbuţ (Majlát, 61. p), Croitoru, Doman (Şeroni, 68, p.) – Popovici (Pedro Henrique, 15.). UTA BD: Miron – Adili, Manea, Gligor, Burlă – Strătilă (Tănase 63. p), Chindriş, Copil (Vîlceanu 78. p), Muntean (Stahl 46. p) – Curtuiuş, Adrian Petre.
Labdarúgó VB-selejtezők
Mélyponton a magyar válogatott
Június 9. szégyenfoltként került a magyar labdarúgás történetébe, amely a VB selejtezők európai B-csoportjának 6. fordulójában 1-0 (1-0) arányú vereséget szenvedett Andorra együttesétől, amelyet korábban mindhárom alkalommal legyőzött. A világranglista 186. helyén várta a találkozót a mintegy 76.000 lakost számláló pireneusi hercegség amatőr csapata, amely eddig gólt sem szerzett a magyarok ellen, tizenhárom éve pedig nem nyert tétmeccset. Az elmúlt pénteken azonban mindkét negatív sorozatát megszakította, hiszen 1–0-ra legyőzte a tehetetlennek bizonyult magyar gárdát. Egyébként, ez volt sorozatban a negyedik mérkőzés, amelyet a jö- vő évi VB oroszországi döntő tornájától véglegesen elbúcsúzó Dzsudzsákék adott gól nélkül elveszítettek. Andorrában az eredménytelenül játszó Gulácsi – Bese, Vinícus, Lang (Balogh N., 56. p), Tóth B. – Nagy Á., Kleinheisler – Dzsudzsák, Stieber (Nagy D., 21. p), Gyurcsó (Sallai, 71. p) – Eppel összeállítású magyar válogatott sorsa a 26. percben dőlt el, amikor Rebes szép gólt fejelt.
Szertefoszlott remények
Robert Lewandowski mesterhármasával Lengyelország 3-1 (1-0) arányban győzött Románia ellen a szombat esti varsói VB-selejtezőjén, és nagy lépést tett az E-csoport megnyerése felé. Robert Lewandowski két 11-es büntető (28. és 62. perc) értékesítésével és egy szögletet követő nagyszerű fejessel (57. perc) érte el idei harmadik mesterhármasát. A Bayern München lengyel kiválósága sorozatban a 11. selejtezőjén (EB, VB) talált a kapuba, a mostani kvalifikáció so- rán eddig 11 gólt szerzett – ősszel Bukarestben is lőtt kettőt a 0-3-ra kikapott románoknak –, és ezzel utolérte az európai VB-selejtezők góllövőlistáját vezető Cristiano Ronaldót. A románok Bogdan Stancu révén a 77. percben szépítettek az eredményen, amit azonban nem tudtak a maguk javára fordítani, s emiatt a magyarokhoz hasonlóan ők is esélytelenné váltak a döntő tornába kerülésre. Románia labdarúgó-válogatottja Varsóból Kolozsvárra utazott, ahol kedden barátságos mérkőzést játszott a Konföde- rációs Kupa oroszországi tornájára készülő Chile válogatottjával. A találkozó a román csapat 3-2 (1-2) arányú győzelmével fejeződött be. Gólszerzők: Stancu a 31., Stanciu a 60. és Băluţă a 83. percben, illetve Vargas a 8. és Valencia a 18. percben.
A VB selejtezők 6. fordulójának az eredményei
A-csoport: Fehéroroszország – Bulgária 2-1, Hollandia – Luxemburg 5-0, Svédország – Franciaország 2-1. B-csoport: Andorra – Magyarország 1-0, Feröer-szigetek – Svájc 0-2, Lettország – Portugália 0-3. C-csoport: Azerbajdzsán – Észak-Írország 0-1, Németország – San Marino 7-0, Norvégia – Csehország 1.1. D-csoport: Moldávia – Grúzia 2-2, Írország – Ausztria 1-1, Szerbia – Wales 1-1. E-csoport: Kazahsztán – Dánia 1-3, Montenegró – Örményország 1-4, Lengyelország – Ro- mánia 3-1. F-csoport: Skócia – Anglia 2-2, Szlovénia – Málta 2-0, Litvánia – Szlovákia 1-2. G-csoport: Macedónia – Spanyolország 1-2, Izrael – Albánia 0-3, Olaszország – Liechtenstein 5-0. H-csoport: Bosznia-Hercegovina – Görögország 0-0, Észtország – Belgium 0-2, Gibraltár – Ciprus 1-2. I-csoport: Finnország – Ukrajna 1-2, Izland – Horvátország 1-0, Koszovó – Törökország 1-4.
Bajnoki táblázatok
B-csoport
1. Svájc 6 6 0 0 12- 3 18
2. Portugália 6 5 0 1 22- 3 15
3. Magyarország 6 2 1 3 8- 7 7
4. Feröer 6 1 2 3 2-10 5
5. Andorra 6 1 1 4 2-13 4
6. Lettország 6 1 0 5 2-12 3
E-csoport
1. Lengyelország 6 5 1 0 15- 7 16
2. Montenegró 6 3 1 2 14- 7 10
3. Dánia 6 3 1 2 10- 6 10
4. Románia 6 1 3 2 7- 7 6
5. Örményország 6 2 0 4 7-14 6
6. Kazahsztán 6 0 2 4 4-16 2
LABDARÚGÁS
A megyei bajnok győrödi csapat osztályozó meccseket játszik a III. Ligába kerülésért
A Labdarúgó IV. Liga Temes megyei csoportjának bajnoksága a Győrödi ACS győzelmével fejeződött be, amely jogot nyert a III. Ligába kerülésért kiírt selejtezőkben játszásra. Ellenfele, a Hunyad megyei IV. Liga első helyezettje, a Petrillai Inter lesz, amellyel a szombaton, június 17-én 18.00 órakor sorra kerülő első mérkőzésen idegenben, a szombaton, június 24-én 17.30 órára tervezett visszavágó meccsen pedig vendéglátóként szerepel. A Paul Codrea technikai igazgató, a Vlad Bura és az Albert Sándor edzők által felkészített győrödi együttes az idényzáró 34. fordulóban Temesságon játszott, ahol a Dubou – Firuţ, Popa, Ştefanovici, Damian (Mureşan, 46. p), Filimon, Gajdos, Centea (Dochiţa, 46. p), Mancaş, Pătraşcu, Baranyi (Budur, 46. p) összeállítású éllovas gárda 4-3 (1-1) arányban győzött. Gólszerzők: Moroșan a 31. (11-esből) és a 87. percben, Racoceanu a 80. percben, illetve Mancaș a 21., Budur az 54. és a 82., Pătrașcu a 90+1. percben.
Az utolsó fordulóban a legjobb formában és a legeredményesebben a Florin Macavei edző által irányított, hatodik helyen végzett újszentesi csapat játszott, amely saját közönsége előtt 12-1 (4-0) arányban hengerelte le a csákovai együttest. Az újszenetesi focisták közül Pekarov, Paleacu, Luca és Vătafu 2-2, Hódis, Cioancă, Neguț és Rebenciuc 1-1 gólt szerzett. A csákovaiak vigaszgólját Flavius Ion lőtte.
Az utolsó három helyen (16-18.) végzett zsombolyai, bánlaki és újpécsi csapat kiesett a IV. Ligából. A kiesés sorsára jut a csákovai klub is, ha a Győrödi ACS a Petrillai Inter elleni osztályozó mérkőzéseken nem harcolja ki a III. Ligába kerülést.
A 34. (utolsó) forduló további eredményei: Óbesenyő – Orczyfalva 6-0, Bánlak – Máslak 2-8, Facsád – Gátalja 1-5, Lugos II – Perjámos 2-1, Újpécs – Murány 4-0, Billéd – Temesszécsény 2-2.
A IV. Liga idényvégi rangsora
1. Győröd 34 27 5 2 138- 39 86
2. Billéd 34 23 3 8 99- 54 72
3. Óbesenyő 34 21 7 6 83- 40 70
4. Lugos II** 34 23 2 9 83- 46 68
5. Máslak 34 21 4 9 93- 47 67
6. Újszentes 34 18 7 9 85- 44 61
7. Perjámos 34 17 7 10 84- 61 58
8. Orczyfalva 34 15 3 16 67- 62 48
9. Nagyszentmiklós 34 13 8 13 59- 42 47
10. Murány 34 15 2 17 74- 97 47
11. Temesszécsény 34 13 4 17 62- 70 43
12. Temesság 34 10 10 14 57- 61 40
13. Facsád 34 11 3 20 76- 98 36
14. Gátalja 34 11 3 20 74-115 36
15. Csákova 34 10 5 19 42- 86 35
16. Újpécs 34 10 4 20 45- 88 34
17. Bánlak 34 8 1 25 55-115 25
18. Zsombolya* 34 1 0 33 16-127 3
*/visszalépett a bajnokságból.
**/3 büntetőpont levonva.
Motorkerékpározás
Hazai győzelem az Olasz Nagydíjért folyó versenyen
Andrea Dovizioso győzött MotoGP kategóriában a gyorsasági motorkerékpáros világbajnokság Olasz Nagydíjért folyó vetélkedőjén. A Ducati hazai közönség előtt szereplő versenyzője mellett a VB-pontversenyben éllovas spanyol Maverick Vinales, illetve honfi- és márkatársa, Danilo Petrucci állhatott a dobogóra. Az összetettben harmadik Valentino Rossi (Yamaha) negyedikként ért célba. A kilencszeres világbajnok indulása sokáig kérdéses volt motokrossz-balesete miatt, ám a 38 éves pilóta végül el tudott rajtolni Mugellóban. Íme, a dobogós helyezettek névsora:
MotoGP (23 kör, 120,635 km): 1. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati), 41:32.126 perc; 2. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha), 41:33.407 perc; 3. Danilo Petrucci (olasz, Ducati), 41:34.460 perc. Összetett bajnoki táblázat: 1. Maverick Vinales, 105 pont; 2. Andrea Dovizioso, 79 pont; 3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha), 75 pont.
Moto2 (21 kör, 110,145 km): 1. Mattia Pasini (olasz, Kalex), 39:30.974 perc; 2. Thomas Lüthi (svájci, Kalex), 39:31.026 perc; 3. Alex Márquez (spanyol, Kalex), 39:31.110 perc. Összetett bajnoki táblázat: 1. Franco Morbidelli (olasz, Kalex), 113 pont, 2. Thomas Lüthi, 100 pont; 3. Alex Márquez, 78 pont.
Moto3 (20 kör, 104,9 km): 1. Andrea Migno (olasz, KTM), 39:43.963 perc; 2. Fabio Di Giannantonio (olasz, Honda), 39:44.000 perc; 3. Juanfran Guevara (spanyol, KTM), 39:44.129 perc. Összetett bajnoki táblázat: 1. Joan Mir (spanyol, Honda), 108 pont; 2. Aron Canet (spanyol, Honda), 74 pont; 3. Fabio Di Giannantonio, 71 pont.


16 Jun 2017
Írta admin
0 Hozzászólás