V A K Á C I Ó !
Mától kezdődik az iskolások számára a nyári szünidő. A tegnap vagy ma délelőtt megtartott évzáró ünnepségeken ki-ki megvonhatta az elmúlt iskolai év mérlegét, kiosztásra kerültek a díjak és a szeptember 11-i viszontlátás reménységével, és a kalandosnak ígérkező nyár számos tervével térhettek haza a kisebbek. A végzősöknek pedig még néhány nap áll rendelkezésükre bepótolni, amit csak lehet az elkezdődő érettségi vizsgákra.
Maros-parti rockfesztivál
A hétvégén, június 16–17-én (pénteken-szombaton) szervezik meg több éves kimaradást követően a perjámosi kikötőben a régió egyik legnagyobb szabadtéri könnyűzenei fesztiválját, a Rock La Mureș (Rock a Marosnál) rendezvényt. A fesztivál, a nevével ellentétben, nem csak a rockzene szerelmeseihez szól, hiszen a zenei műfajok széles skáláját felsorakoztatja a publikum előtt, híres hazai és külföldi meghívottakkal. Az aradi zenekarok és előadók közül részt vesznek Fly, Tasteful Indecency, Technicality, Muh’Fucka és a Cips nevű előadók, de szombaton részt vesz az izgalmas elektronikát játszó magyarországi Tesco Disco zenekar is. Bemutatkozik az exhibicionista stílusával sokkoló, a ‘80-as években a punk rock és az elektronikus zene elemeinek kombinálásával megalakult brit Sigue Sigue Sputnik zenekar, illetve a 2006-ban alakult Dope D.O.D holland hiphop együttes, melynek tagjai olyan világhírű előadókkal léptek színpadra, mint a Cypress Hill, a Method Man, a Limp Bizkit vagy Snoop Dogg. Románián és Magyarországon kívül Angliából, Németországból és Hollandiából érkeznek művészek a szabadtéri rendezvényre. A fesztiválról, annak helyszínének megközelítéséről, a részletes programról (a fellépőkről) és a tevékenységekről a www.rocklamures.ro honlapon szerezhetnek bővebb információt az érdeklődők.
Köztér és magánérdek
A Timisoara – Capitala Culturala Egyesület szervezésében, Café 21 címmel rendszeres lakossági találkozókat szerveznek a következő hónapokban, közérdekű témák megvitatására. Legközelebb kedden, június 20-án, a D’Arc kávézó belső udvarában kerül sor egy találkozóra 19-22 óra között, melynek keretében a nagyváros vonatkozásában köztér és magánérdek kölcsönhatásairól vitázhatnak a résztvevők. A rendezvény moderátora Simona Neumann, a szervező egyesület ügyvezető elnöke és Chris Torch, művészeti elnök lesz. Meghívott vendégként vesz részt a találkozón Szemerey Samu építész, a budapesti Kortárs Építészeti Központ (KÉK) egyik alapítója. A rendezvénysorozat keretében szeptember 5-én az Állampolgárság: Hogyan történnek a változások?, október 3-án a Mobilitás: Tranzitváros?, november 7-én a Globalizáció: Kis változások nagy léptékben?, illetve december 19.-én a Fenntarthatóság, de milyen áron? témák kerülnek megvitatásra.
KÖNYVBEMUTATÓ AZ ÚJ EZREDÉV KÖZPONTBAN (Malomárok sor 1/B)
Szeretettel meghívjuk az érdeklődőket ma, június 16-án 19 órától GAZDA JÓZSEF kovásznai közíró Golgota útja című könyvének temesvári bemutatójára. A könyvet SZEKERNYÉS JÁNOS ismerteti.


16 Jun 2017
Írta admin
0 Hozzászólás