Az örök világosság fénye

A gyárvárosi Millenniumi temp­lom jeles plébánosát, Rech Károly Gézát – aki a Buziási úti sírkertben, de nem a plébánosok, körülkerített parcellájában, alus­sza örök álmát – 1931-ben Szent Andrásról elnevezett bize­rei apáttá nevezték ki, 1937-től pe­dig a temesi központi kerület espereseként szolgált. Elnöke, irá­nyítója és fővédnöke volt a gyár­városi római katolikus egyesületeknek, szervezeteknek. Tag­ja volt a Katolikus Népszövetség országos elnökségének. Állandó cikkírójaként tartotta számon a Temesvarer Zeitung, de sűrűn jelentek meg írásai a Déli Hírlap, a Temesvárer Volksblatt és a Katolikus Munkáslap hasábjain is. A Csanádegyházmegyei Nyom­da betűivel került kiadásra Temesváron Rech K. Géza Él az Úr! című 96 oldalas könyvecs­kéje. Hosszabb időn át dalosa, fő­titkára, alelnöke, 1929-től társ­elnöke, majd sorrendben utolsó elnöke volt a Temesvári Zenekedvelők Egyesületének, amelynek négy évtizedes történetéről könyvet is megjelentetett Temes­váron, évjelzés nélkül, Történeti adatok a Temesvári Zenekedvelő Egyesület 42 éves múltjából cí­men. Tagja volt, ügyvezető elnö­ke, majd 1935-től 1947-es erő- ­szakos felszámolásáig, végér­vé- nyes betiltásáig elnöke volt az 1903-ban alapított temesvári Arany János Társaságnak. Amikor Osztié Andor nyugalmazott főlevéltárosnak, a Délmagyarországi Közlöny egykori főszer­kesz­tőjének, az Országos Ma­- gyar Párt bánsági szervezete főtitkárának, kijátszva a hatósági til­tásokat, sikerült a magyarság politikai és érdekvédelmi szervezete székházául az erzsébetváro­si Teleki (ma Giurgiu) utcai 6-os számú ingatlant megszereznie: az épületet Hilt Lajos és Rech K. Géza plébános nevére telekkönyvezték. Egyes források szerint Rech K. Géza kapcsolatban állt, a nevét 1923-ban Paxra átváltoztató, Losonczy szabadkőműves páhollyal is.
A Temesságon 110 esztende­je, 1907. november 28-án született Fodor Józsefet (1907-1990) a temesvári papnevelő-intézet el­végzése után, 1930. április 5-én szentelték pappá. Újaradon volt káplán, 1932-től Temesváron szé­kesegyházi karkáplánként, hit­tanárként, a püspöki konviktus prefektusaként tevékenykedett. 1935-ben központi ifjúsági lelkésszé nevezték ki; szórványgondozóként, az egyházmegyei katolikus ifjúság szervezőjeként, vallásos egyletek irányítójaként, tanügyi előadóként szolgálta a ka­tolikusság és a magyarság ü­gyét. A temesvár-gyárvárosi ró­mai katolikus ifjúsági egylet igaz­gatójaként 370.000 lej költ­séggel teljesen renováltatta a Tig­ris utcai székházat, komolyan elmélyítette és föllendítette az egylet működését, amely főleg rendszeres vallási, magyar irodalmi, történelmi és természettudományi előadások tartásában nyilvánult meg, amelyek mellett élénk műkedvelő tevékenység és mulatságok rendezése is intenzíven folyt. 1935-től az Erdélyi Római Katolikus Népszö­vet- ség egyházmegyei főtitkára, 1940-1944 között pedig országos igazgatója volt. Budapesten 1942-ben egyházjogból doktorált. 1944. augusztus 25-én a dél-erdélyi etnikai tisztogatások so­- rán letartóztatták, Zsilvásárhely­re internálták. 1945. június 22-én szabadult. 1951. augusztus 29-én mint ifjúsági vezetőt újra letartóztatták, 1952. január 26-án hazaárulás és kémkedés vádjával nyolc év szigorított börtönre ítélték. 1956. július 21-én amnesztiával szabadult. Temesvár-gyár­- városi plébánossá nevezték ki, amely beosztásban 1986. szeptemberéig szolgált. Restauráltatta a Millenniumi templomot. 1972-ben pápai prelátussá léptették elő. 1986-ban nyugdíjazták. Tagjává választotta a temesvári Arany János Társaság (székfoglaló tanulmánya: Bánsági papok munkássága az Egyházmegye alapításától a magyar irodalom, művészet és tudomány terén). 1940-1944 között az aradi Havi Szemle szerkesztőbizottságának tagja, a Déli Hírlap munkatársa, a lugosi Magyar Kisebbség című folyóirat Harmadik Nemzedék című ifjúsági rovatának szerkesztője, a Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek című soro­zat koordinátora, felelőse, a Katolikus Naptár és a Katolikus Nép­szövetség füzetes kiadványainak szerkesztője volt. Imádkozzunk. Ima- és énekeskönyv című kötete 1942-ben Temesvárott hagy­ta el a nyomdát.
A Gyárváros temetőjébe kí­sérték utolsó útjára 1928-ban a Milllenniumi templom első kántorát Szkladányi Kornél (1864-1928) orgona- és zongora­mű- vészt is, aki nemcsak az egyházi szertartásokat kísérte a Dessewf­fy Sándor püspök megrendelésére Wegenstein Lipót orgona­ gyáros által épített három manuálos és egy pedálos hangszeren, hanem 1901-től kezdődően rend­szere­sen tartott orgonahangversenyeket is. Utoljára 1927. május 31-én koncertezett a „hangszerek királynőjén”. Zongoristaként, éne­kes- és hangszeres-szólisták kísérőjeként vagy kamaraegyüttesek tagjaként gyakorta lépett közönség elé a Gyár­udvar, a Gyárvárosi Társaskör vagy a Páva szálló pódiumán.
Stefan Pacha (1859-1924), gyárvárosi plébános sírja mellé temették el 1931. február 9-én édes­anyját, Marian Pachanét, szül. Elisabeth Halsdorfert (1832-1931), aki 99 esztendős korában hunyta le örökre a szemét. 13 gyermeket hozott a vi­lág­ra, akik közül azonban csak két fiú és két lány élte meg a felnőtt kort. Mindkét fia a papi pályát választotta. Tekintve, hogy utolsó előttiként, 1870-ben szü­le­tett fia, Augustin Pacha (1870-1954) 1930. november 29-től a frissiben megalapított temesvári egyházmegye fölszentelt püspö­ke volt, a móricföldi cipészmester özvegyét, az ugyancsak a sváb telepesfaluban született Elisabeth Halsdorfert a püspöki palotában ravatalozták fel. A gyászszertartást a koporsó mellett és a gyárvárosi temetőben is Friedler István (1871-1957), szat­már-nagyváradi megyés püspök, volt temesvári általános apos­toli kormányzói helynök tartotta nagy papi segédlettel. A gyász­misét 1931. február 10-én a temesvár-belvárosi Szent Katalin-templomban celebrálták. Impozáns síremlékére két epitá­fiu- mot is vésettek. A felmagasodó központi fekete márvány kőre fel­fogták Elisabeth Pacha bronz­ba öntött dombormű-arcmását, amelyet Sebastian Rotschingk (1898-1971), Gyertyámosan szü­letett és Münchenben elhunyt, 1944-ig Temesvárott tanárként és alkotóművészként tevékenykedett szobrász mintázott meg és vitelezett ki.
Elisabeth Pachát, a temesvári római katolikus egyházmegye híveinek sokasága és népes ro­kon­sága kísérte utolsó útjára a gyárvárosi sírkertben. Püspökké szentelt fia társaságában koporsója mellett állt Anna lánya, akit 1875. június 11-én Móricföldön hozott a világra, s aki sohasem ment férjhez: évtizedeken át édes­anyja, majd testvérbátyja gondját viselte. Marian Pacha és Elisabeth Halsdorfer, a felnőtt-kort megért másik lánya, Magdalena Pacha Stefan Christof Sattler pékkel kötött házasságot. Fia­- talon Maria Magdalena nevű leá­nya, – akit bátyja, a későbbi megyés püspök keresztelt meg –, világra hozatalakor, 1890-ben ad­ta vissza lelkét Teremtőjének. Közeli rokonokként a népes Sattler család tagjai is testületileg részt vettek a gyászszertartáson. Nem hiányzott az unoka, Maria Irma Sattler, aki férjével, dr. Franz Kräuter, országgyűlési képviselővel és leányaikkal, Lisellel şi Gertruddal, vettek bú­csút „Omától”. Dr. Stefan Satt­- lert és feleségét, Sujánszky Magdalénát is elkísérték a temetésre gyermekeik, Stefan és Magdalena. Lányával, Annával adta meg a végtisztességet Elisabeth Pachának az 1930-ban elhunyt, Anna Metzenrath férje, Heinrich Metzenrath. Lerótta kegyeletét dr. Augustin Sattler, Hedwig Sattler és férje Hans Schmidt, gyermekeikkel, Magdalénával és Annával.
A gyászoló család több tagjának is a földi maradványai a lepergett évtizedek során Elisabeth Pacha hamvai mellé, a díszes sírboltba kerültek. Anyja mellé te­mette el, 1958. április 12-én Kon­rad Kernweis ordinárius a két nappal korábban a józsefvárosi plébánia épületében elhunyt Anna Pachát (1875-1958), akit élete utolsó éveiben két Notre Dame nővér, Horváth M. Firmata és Erli M. Petrona gondozott. A sírkőre felvésték idővel dr. Augustin Sattler (1891-1977) fogorvos és felesége, Sattler Erzsébet (szül. Kovács) (1906-1993) ne­vét is. Áthozták a sírboltba az Eli­sabeth Pacha előtt egy évvel fiatalon meghalt Anna Metzenrath (szül. Sattler) (1898-1930) földi maradványait is. A sírt fedő kőlap alatt várja a feltámadás har­sonáinak megszólalását Hans Schmidt (1895-1942) és a Sattler család sarjaként született felesége, Hedwig Schmidt (1896-1963). Lányuk, Magdalena Schmidt, miután a temesvári és a müncheni szépművészeti akadémiákon tanult, majd német nyelv­ből és irodalomból, újságírásból és művészettörténetből szerzett képesítést, Európában és Amerikában sikeres publicistaként és koreográfusként jeleskedett. Több film és színházi elő­- adás koreográfiáját jegyezte. Nemzetközi díjakkal ismerték el munkásságát. Maria Sattler (1890-1956) a politikus Franz Kräuterrel kötött házasságot: hamvaik a gyárvárosi temetőben is egymás mellé kerültek. Édes­anyja illetve felesége révén, aki a Sattler família tagja volt, érdemesültek arra, hogy Elisabeth Pacha sírjába temessék holttes­tü­ket Victor Augustin Lache (1950-1986) valamint édesapja, a neves kéziladba-edző, Constantin Lache (1923-2016) is.