Szertefoszlott remények
A Labdarúgó Világbajnokság európai selejtező csoportjaiban augusztus 31. és szeptember 5. között két forduló (7. és 8.) találkozóira került sor: a kilenc csoportban hat nap alatt összesen 54 mérkőzést játszottak. Sajnos, a gyenge összteljesítményt nyújtott magyar és román válogatott – függetlenül az utolsó két forduló eredményeitől – nem vehet részt a VB döntő tornáján. A magyar válogatott mindkét meccsének színhelye a budapesti Groupama Aréna, volt, ahol először Lettország együttesét látta vendégül, amely ellen 3-1 (2-1) arányú győzelmet aratott. Kádár 6. és Szalai 26. percben szerzett gólja után Freimanisz szépített az eredményen, aki elcsípte a Korhut által hazaküldött labdát, amit a hálóba rúgott. A lettországi Solovjovsz a 68. percben öngólt vétett. A magyar labdarúgó-válogatott a lettek elleni győzelem után egy jóval nehezebb próbatétel elé nézett, hiszen az Európa-bajnok Portugália ellen kellett bizonyítania. A vendégek már a találkozó elején magukhoz ragadván a kezdeményezést, 1-0 (0-0) arányban győztek. A gólt a 48. percben André Silva lőtte. Megjegyezzük, hogy a magyar együttes egy órán át tíz emberrel játszott, mert a 30. percben az ellenfelét lekönyökölő Priskin piros lapot kapott.
A bukaresti Nemzeti Arénában pénteken, szeptember elsején a Románia – Örményország találkozóra került sor, amely a vendéglátó együttes 1-0 (0-0) arányú győzelmével fejeződött be. A gyengén játszó román csapat nehezen múlta felül jól védekező ellenfelét, pedig az örmény válogatott az utolsó negyven percben tíz emberrel játszott. Iván Bebek horvát bíró ugyanis két sárga lap miatt az 55. percben Voszkanyánt kiállította, Románia javára pedig tizenegyest ítélt, amit azonban Stancu nem értékesített. A román csapat győztes gólját a hosszabbítás első percében a tíz perccel azelőtt Stancut lecserélő Maxim szerezte. Románia válogatottja hétfőn Podgoricában vendégszerepelt, ahol eredménytelen játéka következtében 1-0 (0-0) arányban kikapott Montenegró csapatától, amely Jovetics 75. percben szerzett szép fejesgóljával győzött. A románok vereségükkel végleg elbúcsúztak a VB döntő tornájától, az E-csoport utolsó két fordulójában azonban a lengyel, a montenegrói és a dán hármas között nagy harc várható a továbbjutó helyekért.
A-csoport: Bulgária – Svédország 3-2, Franciaország – Hollandia 4-0, Luxemburg – Fehéroroszország 1-0, Fehéroroszország – Svédország 0-4, Hollandia – Bulgária 3-1, Franciaország – Luxemburg 0-0. B-csoport: Magyarország – Lettország 3-1, Portugália – Feröe-szigetek 5-1, Svájc – Andorra 3-0, Feröe-szigetek – Andorra 1-0, Magyarország – Portugália 0-1, Lettország – Svájc 0-3. C-csoport: Csehország – Németország 1-2, Norvégia – Azerbajdzsán 2-0, San Marino – Észak-Írország 0-3, Azerbajdzsán – San Marino 5-1, Németország – Norvégia 6-0, Észak-Írország – Csehország 2-0. D-csoport: Grúzia – Írország 1-1, Szerbia – Moldávia 3-0, Wales – Ausztria 1-0, Ausztria – Grúzia 1-1, Moldávia – Wales 0-2, Írország – Szerbia 0-1. E-csoport: Kazahsztán – Montenegró 0-3, Dánia – Lengyelország 4-0, Románia – Örményország 1-0, Örményország – Dánia 1-4, Montenegró – Románia 1-0, Lengyelország – Kazahsztán 3-0. F-csoport: Litvánia – Skócia 0-3, Málta – Anglia 0-4, Szlovákia – Szlovénia 1-0, Anglia – Szlovákia 2-1, Skócia – Málta 2-0, Szlovénia – Litvánia 4-0. G-csoport: Izrael – Macedónia 0-1, Spanyolország – Olaszország 3-0, Macedónia – Albánia 1-1, Olaszország – Izrael 1-0, Liechtenstein – Spanyolország 0-8. H-csoport: Görögország – Észtország 0-0, Észtország – Ciprus 1-0, Görögország – Belgium 1-2, I-csoport: Finnország – Izland 1-0, Ukrajna – Törökország 2-0, Izland – Ukrajna 2-0, Törökország – Horvátország 1-0, Koszovó – Finnország 0-1.


07 Sep 2017
Írta admin
0 Hozzászólás