2010-ben hosszú vajúdás után megszületett a megállapodás a Honvédelmi Minisztérium és Arad városa vezetése között az aradi vár kérdésében. Az akkori megállapodás értelmében a minisztérium kiüríti a várat és visszaszolgáltatja jogos tulajdonosának, a városnak. Akkor alá is írtak egy hivatalos megállapodást. A feltétel az volt, hogy a város (megye) biztosítja az ott állomásozó katonai egység számára a feltételeket az átköltözésre.
Akkor már megszűnt a kötelező katonai szolgálat, az aradi ezred feloszlott, a vár mind­össze a román-magyar vegyes zászlóalj román egységének adott otthont. A kis létszámú (nem írok számot, nehogy a hadititkok kiszivárogtatásával vádoljanak!) alegy­- ségnek felajánlották a máriaradnai, majd a borosjenői üres kaszárnyákat, de minden javaslat elutasításra talált. (Őszintén: a tisztek nem akartak Aradról elköltözni.)
Végül felajánlották a Pécskai út melletti üres határőrkaszárnyát, amelyet viszont teljesen fel kellett volna újítani. A költségek meg­haladták a város anyagi lehetőségeit, a mindenkori kormány viszont semmiféle segítséget nem adott. S amikor végre némi forrásra lelt az önkormányzat, akkor jöttek az újabb követelések: egy 10 hektáros gyakorlótér a kaszárnya mellett, s annak közelében lakások az egész tisztikar számára. Honnan?
Idén nyolcadik évébe lépett a huzavona. A vár civil hasznosítására talán kevesebb a remény, mint az évezred első évtizedében. Most Mihai Fifor védelmi miniszter (mellesleg Arad megyei szenátor!) azt nyilatkozta, hogy a tárca nem óhajtja az átadási megállapodás meghosszabbítását, mert a város (liberális) vezetése nem mutat hajlandóságot an­- nak betartására. Így felmondja azt.
Marad a régi helyzet. Mindenekelőtt el­gon­dolkoztató, hogy lényegében a város szívében van egy közel 85 hektáron elterülő, sok mindenre hasznosítható beépített, de a civil szféra számára mindmáig használhatatlan terület. És az is, hogy ez a létesítmény és a benne található épületek a műemlékek listáján szerepelnek. Mindezekre az elmúlt évszázad alatt egyetlen fityinget sem költött sem a román, sem pedig a 14 évet azt bitorló szovjet hadsereg. Minden pusztul, Pefőfit idézve: „hámlik le a vakolat, s a szél…”
Mindezekért kit lehet(ne) felelősségre vonni?