Az elmúlt szerdán, április 11-én, mutatták be a temes­vár-józsefvárosi új plé­bánia közösségi termében dr. Diósi Dávid teológiai tanár, a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet gazdasági igazgatójának legújabb könyvét, amely „A te arcodat keresem, Uram” (Zsolt 27, 8.) Puzzle-darabok posztmodern korunk istenkere­sői­ről/nek címet viseli. A ren­­dez- vény nagy számú érdeklődőt vonzott, akik még gyermek­korából, illetve a te­mesvári Püspöki Hivatalból vagy a te­mes­vári Millenniumi temp­lom plébá­nosaként ismerték a szerzőt. Jelen volt to­vábbá több temesvári lelkipásztor-kolléga, a temesvári Püspökséget Msgr. Dirschl Johann általános helynök, ft. Laus Nikola püspöki irodaigazgató és ft. Bakó László püspöki titkár képviselte. A könyvet ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános mutatta be az egybe­gyűlteknek. – Aki Diósi Dávid atyától olvasott már köny­ve­ket vagy tanulmányokat, jól tudja, hogy nem csak a litur­gi­kus témák érdeklik, hanem mélyen foglalkoztatja mai korunk, mai társadalmunk ala­kulása, és ebben a társada­lomban az egyház szerepe, az egyház helye és mai feladata. Diósi Dávid könyve ezeket a kérdéseket veti fel és meghív a válaszkeresésre, az együtt gondolkodásra az életről, az egyházról, a vallásos életről – fogalmazott bevezetőjében ft. Szilvágyi Zsolt, majd bemutatta a Temesvárról 10 eszten­dővel ezelőtt Gyulafehérvárra távozott szerző életútját, aki jelenleg a ko­lozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Teo­lógia Ka­rá­nak professzo­ra, valamint a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Pap­nevelő Intézet tanára és gazdasági igazgatója. Ezt kö­vetően ízelítőként kiemelt né­hány gondolatot a könyv öt fe­jezetében található írásokból.
Arra, hogy ez a kötet nem mindennapi, megszokott él­ményt nyújthat az olvasóknak, nem csupán a címe utal. Maga a szerző, dr. Diósi Dávid így jellemzi: „A könyv tematikus csokorba szedett puzzle-da­rab­kákból, gondolatmorzsákból áll, amelyeket csak lassan, megfontoltan szabad egy­más­ba illeszteni. Éppen ezért ezt a könyvet nem ajánlatos és nem is érdemes elejétől a végéig egyszerűen elolvasni. Nem ilyen céllal írtam. Sokkal in­kább intellektuális elmél­ke­dés­nek szántam.”
Az érdeklődőket ugyan­akkor a könyv megszü­le­té­sének kulisszatitkaiba is be­­a­vatta a szerző. Mint mondotta, ez a kötet az egyház és a posztmodern kor témakörét taglaló sorozat harmadik ré­szeként is tekinthető. Az előző kettő – Egyház és posztmo­dern, Egyházam a poszt­mo­dern­ben – a posztmodern kor­­ban élő emberek vallásos­ságának kérdéseit, illetve az egyházon belüli és kívüli pár­beszéd szükségességét tag­lal­ja. – Sokan felteszik nekem a kérdést, hogy létezik az, hogy valaki, aki a liturgikával fog­lal­kozik, ráadásul kutatási te­rülete a kora középkor, a kó­dexek világa, ilyen témát választ? Amikor Gyulafehér­várra érkezve a liturgiát kezd­tem tanítani a kispapoknak, azzal szembesültem, hogy bár fiatal tanár vagyok, mégis teljesen másként gondolkoznak ezek a fiatalemberek. Ők provokáltak engem arra, hogy kezdjek foglalkozni a posztmodern korral, hogyan mutatkozik, mit keres benne az egyház, milyen válaszokat tud adni az egyház a posztmodern kor emberének a kérdéseire – mondotta dr. Diósi Dávid. Ami a kötet címét illeti, a szer­ző próbált olyan szentírási idézetet találni, amely a leg­jobban fedi annak mondanivalóját. Ugyanakkor a mon­- da­nivalót tükrözi, mi több, kiemeli a kötet fedőlapja is, amely Szőcs Zsolt grafikus, designer munkája. – A kis puzz­le-darabokat ha össze­rakjuk, megjelenik Jézus arca. Ilyen puzzle-darab minden kicsi szöveg a könyvben, amelyeket, ha átfuttatjuk a lel­künkön, megjelenik Jézus Krisztus arca. Az arc az a teológiai hely, ahol Isten bennünket meg akar látogatni. A másik embernek az arcán, a tekintetén keresztül, maga Isten tekint ránk. Ezt sokszor megéltem már eddigi életemben – osztotta meg gondolatait a könyvbemutatón a résztvevőkkel dr. Diósi Dávid.
A könyvbemutató, amelyet Dumitresc Emil kántor és családja húsvétot idéző egyházi énekekkel tette ünnepélyesebbé, dedikálással és kö­- tetlen beszélgetéssel ért véget. A nem mindennapi esemény hatását, élményét azonban a résztvevők vitték magukkal annak reményében, hogy a szer­zőt a jövőben is hazavárják.
S.