Románia lemondott arról, hogy Verespatak felkerüljön a világörökség listájára – Románia kormánya hivatalos tá- jékoztatást nyújtott be arról, hogy nem támogatja Verespataknak az UNESCO világörökségi listájára történő felterjesz- tését, amelyet még 2016-ban készített elő a Cioloș-kabinet. /kronika.ro/
„Megtalálta” a román sajtó a nemzetközi körözés alatt álló Markó Attilát – A román igazságszolgáltatás által kétszer – ebből legutóbb alapfokon letöltendőre – elítélt Markó Attila egykori kisebbségügyi államtitkárt székelyföldi és anyaországi politikusok társaságában ábrázoló fotót tett közzé a bukaresti média. /kronika.ro/
Román-amerikai hadgyakorlat kezdődik az Aranyosgyéres mellett – Három hónapos román-amerikai hadgyakorlat kezdődik pénteken a Kolozs megyei Aranyosgyéres melletti légi bázison. /szabadsag.ro/
Gyors következtetéseket remél az államfő a Velencei Bizottságtól – A szociálliberális kormánytöbbség által kidolgozott igazságügyi törvénycsomagról, valamint az ellene emelt szakmai és ellenzéki kifogásokról tájékozódott hétfőn és kedden Bukarestben a Velencei Bizottság küldöttsége. Az Európa Tanács alkotmányjogi konzultatív testületétől az igazságszolgáltatás átszervezését bíráló Klaus Johannis államfő kért szakvéleményt május elején, amikor – nem első alkalommal – az alkotmánybíróságnál is kifogást emelt a törvénycsomag egyes rendelkezései ellen. /szabad- sag.ro/
Az EU nem szólhat bele a magyar igazságszolgáltatás szervezetének kialakításába – Az igazságügyi miniszter a Bloomberg kérdéseire válaszolt – Az igazságszolgáltatás szervezetének kialakítása nemzeti hatáskör, és az Európai Unió intézményeinek nincs felhatalmazása arra, hogy ennek a keretnek a formájába konkrétan beleszóljon – nyilatkozta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Bloomberg amerikai hírügynökség kérdéseire válaszolva. /magyarhirlap.hu/
Háromszorosára nőhet az EU “migrációs büdzséje” – Magyarország a jelenleginél többet kaphat a külső határ őrizetére, amely az EU migrációs büdzséjének a központi eleme. Az Európai Bizottság háromszor annyit költene a migráció kezelésére és az EU külső határainak az őrizetére 2021-2027 között, mint a jelenlegi költségvetési ciklusban. Hét év alatt összesen 35 milliárd eurót fordítana ezekre a célokra, szemben a mostani 13 milliárddal. /nepszava.hu/ /AP/EVAN VUCC
Új nevével közeledhet Macedónia az Európai Unióhoz – Észak-Macedóniának hívják ezentúl az eddig Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselő délszláv államot – jelentette be a Szkopje és Athén közötti történelmi megállapodás hírét Zoran Zaev macedón miniszterelnök kedden. A nevet azt követően kezdik el hivatalosan is alkalmazni, miután a macedón és a görög parlament is ratifikálja az erről szóló megállapodást, valamint az ősszel megtartandó népszavazáson is úgy szavaznak az állampolgárok, hogy egyetértenek a megállapodással. /index.hu/
Merkel közös európai megoldást sürget – A német kancellár Sebastian Kurzcal a menekültválság rendezéséről tárgyalt – Közös európai megoldást sürgetett a menekültválság rendezésére a német kancellár. /magyarhirlap.hu/
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


14 Jun 2018
Írta admin
0 Hozzászólás