Tűz a belvárosban
Az elmúlt hét egyik éjszakáján, Aradon, az Avram Iancu (Szabadság) tér egyik egyemeletes házához riasztották a tűzoltókat. A lángok a tetőtérből csaptak fel, s hamarosan az egész tetőzet lángolt. A szemtanúk szerint a tűz olyan heves volt, hogy helyenként négy méter magas lángok is lobogtak. Az emelet lakatlan volt (állítólag a lakást most vették meg, de még nem költözött bele az új tulajdonos), csak a földszinti két üzletet és a mellette lévő épületeket fenyegette a tűz terjedése. A helyszínre érkező két tűzoltókocsi személyzetének a munkáját nehezítette, hogy a közelben lévő tűzcsapokat az útjavítók leaszfaltozták. (Ennek ellenőrzése vajon kinek lenne a feladata?)
Másfél évszázados, még a 19. század közepén emelt épületről lévén szó, a szintek födémje még gerendából készült, s ez az emeleten egy helyen tüzet fogott és beszakadt. A balesetben két tűzoltó sérült meg könnyebben, de mindkettőt azonnal ellátták a helyszínre kiszállt mentősök. Más személyi sérülés nem történt, életveszély nem állt fenn. A tüzet megfeszített munkával sikerült eloltani, de a villamos- és közúti forgalom csak a következő nap délelőttjén állt helyre.
Az aradi városvédők most arra kíváncsiak, vajon a tér 19. századi összefüggő épületsorában a majdani restauráláskor engedélyeznek-e homlokzatmódosítást. Ha igen, akkor milyet? Kár lenne, mert a tér túlsó oldalán mintegy évtizede helyrehozott banképület a bizonyíték, hogy meg lehet menteni a régi homlokzatokat.
Bombagyárost fogtak Arad megyében
Terrorizmus gyanújával őrizetbe vettek egy robbanószerkezeteket készítő fiatalt a román hatóságok az Arad megyei Gyorokon (Ghioroc) – közölte szombaton a Mediafax hírügynökség.
A húsz éves fiatalember az internetről töltötte le a robbanószerkezetek készítésének a leírását, és a lakóhelyén alakított ki egy bombakészítő műhelyt. A rendőrök pénteken csaptak le rá, amikor a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) titkos ügynökének próbálta meg eladni a működőképes robbanószerkezetet. Mircea Andres, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus elleni Ügyészség (DIICOT) temesvári részlegének a vezetője elmondta, a fiatalembert hónapok óta figyelték. A közelébe férkőzött titkos ügynöknek elmondta: egy bárba és egy autóba helyezné el a bombáit.


26 Dec 2013
Írta admin
0 Hozzászólás